[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
Akkor meséld már el (nem kell név szerint, elég lesz létszámra is) hogy kiket tartanak fogva Guantanamón, Irakban és Afganisztánban, és hogyan illeszkedik ennek jogossága az az USA törvényeinek rendszerébe és mérhetetlen demokráciájába? Ja, és mit tartalmaz az ottani rabkoszt - már a kínvallatásokon kívül persze - ha már a polóniumot kihagyják belőle? Meg miért támogatnak olyan országot, amely hadseregével tömegvérengzést rendez a szomszédban a civil tüntetők között - ha már annyira felháborodtak és szankcióztak a Tienanmen-téri kínai vérengzés miatt? Szóval az a rendszer se mindenkinek élhetőbb csak annak aki befogja a száját - de az ilyenek Putyin alatt is lehetnek hosszú életűek!!

Én nem vagyok Amerika ügyvédje ez a szál valamilyen politikai renszer összehasonlítása miatt jött be. De tudtommal akik a fent említett intézményekben vannak, nem az ameriai elnök politikai ellenfelei.
 
Ezt a legtöbb kormányfő megteheti.
Mikor volt utoljára dróntámadás Viktor parancsára vagy Dragnea bácsi szép szavára?

Itt konkrétan azokról volt szó aki kritizálták
Khorodovskyt is kicsinálhatták volna ugyanúgy, gondolom akiket kiiktattak komolyabb okuk volt rá.

Főleg azokat amelyek huliganizmusba torkolltak.
Elég nehéz egy ilyen után megítélni, hogy ki ütött először és az hogyan folytatódott.

És ez nem feltételez semmilyen munkát? Csak úgy megy az egész mint a karikacsapás.
Hát az állami, titkosszolgálati, katonai fronton feltételez munkát, de normális esetben nem ebből él jól egy ország.
 
Az nem a választási rendszer eredménye, hogy 150 éve csak a két párt tud elnököt juttatni a Fehérházba. Ez annak az eredménye, hogy a két párt elosztotta a hatalmat és oda kívülálló a lábát be nem teszi.
Pedig az. A választási rendszer befolyásolja a pártok számát. Ezért van Angliában is két párt.
 
Az intelligens emberek immúnisak erre a vírusra. Sajnos a többség a történelem folyamán mindig is kretén volt. Annyi a difi, hogy ma a neten való jelenlét és észosztás miatt még inkább nyilvánvaló. Elég csak ebben a topikban a sorosozást és más félkonteós baromságokat elolvasni....
Figyelj, nincs alaptalan sorosozás. Kint voltam a határon. Láttam hogy mi van ott, s beszéltem más szakaszon lévő RENGETEG emberrel, akik szintén ott voltak/vannak. Ezek a jóképességű valóban 16-45 közötti FÉRFIAK 20 as falkákban jönnek, egy két nőt - gyereket maguk előtt terelve, SZERVEZETTEN, drága tabletekkel, okos telefonokkal, tele köteg eurókkal, térképekkel, leírásokkal, mind mind a soros pénzelte "civilektől" kapja a tippet, látni is lehet őket nem ritkán a túloldalon, ahogy terelgetik őket. Nincs itt semmi konteó. Az öreg elmondta brüsszelben, hogy szerinte be kéne ide még pár milliót telepíteni midnenféle 3. viágbeli analfabéta muzulmánból/afrikaiból, akkor is ha épp nincs rá pénzünk/pénze az EU-nak, vegyünk fel hitelt. Ezt nem én mondom, ezt Ő mondta. Nincs itt konteó, megint innen Pestről tolod hogy konteó, olyannak mint pl. én, aki meg ott voltak, nem is egyszer, láttam - tapasztaltam hogy mivan.
Tedd meg azt a szivességet, ha nem látsz rá, csak szimplán ne szólj bele.
 
Nem lesznek álmatlan éjszakáim, ha bezár Budapesten a CEU, de a féktelen boldogság sem fog elönteni.
Amúgy mi ütött a vilniusziakba, hogy ilyen veszedelmes intézményt akarnak a városukba?
Nem a Vilniusziakba, hanem abba a néhány politikusba, akik ezt nyilatkozták. S annyi, hogy ŐK most még abban a téveszmében vannak, ahol mi voltunk '90 -ben, "álmainkban amerika visszainteget" korszakban, ahol még a szar is finom, ha amerikai. Majd rájönnek ők is, kívánom nekik hogy kapják meg az itteni TASZ-t, és az összes neolib okosságot tőlünk.
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi
Én nem vagyok Amerika ügyvédje ez a szál valamilyen politikai renszer összehasonlítása miatt jött be. De tudtommal akik a fent említett intézményekben vannak, nem az ameriai elnök politikai ellenfelei.
Aha, és ettől több joggal bánnak velük úgy, ahogy?!! Egyébként te írtál ezekről e témákról, nem véletlenül válaszoltam neked.
 
Mikor volt utoljára dróntámadás Viktor parancsára vagy Dragnea bácsi szép szavára?
Nincs is drónjuk és nincs is ki ellen. De ha valamiért mondjuk komolyab szerepet vállalnának egy háborús övezetben, megtehetnék.
Khorodovskyt is kicsinálhatták volna ugyanúgy, gondolom akiket kiiktattak komolyabb okuk volt rá.
Gondolom azon kívül, hogy kritizáltak még egy csomó dolgot is tudtak.
Elég nehéz egy ilyen után megítélni, hogy ki ütött először és az hogyan folytatódott.
Ha emberek elkezdenek kukákat gyújtogatni, meg üzleteket kifosztani elég nehéz összekötni valamilyen politikai céllal.
Hát az állami, titkosszolgálati, katonai fronton feltételez munkát, de normális esetben nem ebből él jól egy ország.
Szerintem Amerika még mindig elsőszámú ipari, tech és agrár állam.
 
Nem a Vilniusziakba, hanem abba a néhány politikusba, akik ezt nyilatkozták. S annyi, hogy ŐK most még abban a téveszmében vannak, ahol mi voltunk '90 -ben, "álmainkban amerika visszainteget" korszakban, ahol még a szar is finom, ha amerikai. Majd rájönnek ők is, kívánom nekik hogy kapják meg az itteni TASZ-t, és az összes neolib okosságot tőlünk.
Válaszd meg mi lesz a következő amit a putyinisták levadásznak Magyarországon? Mire mondják azt hogy Soros bérenc? Kórházakra? Nyugdíjasokra?
 
Nem a Vilniusziakba, hanem abba a néhány politikusba, akik ezt nyilatkozták. S annyi, hogy ŐK most még abban a téveszmében vannak, ahol mi voltunk '90 -ben, "álmainkban amerika visszainteget" korszakban, ahol még a szar is finom, ha amerikai. Majd rájönnek ők is, kívánom nekik hogy kapják meg az itteni TASZ-t, és az összes neolib okosságot tőlünk.

És Bécs? Mintha ők is bejelentkeztek volna? Náluk mi nincs rendben?
 
És Bécs? Mintha ők is bejelentkeztek volna? Náluk mi nincs rendben?
Komolyan, most soroljam? Nem volt két éve hogy a saját személyautóikkal jöttek "menekíteni" tőlünk a rohadt szadista fasiszta országból az ILLEGÁLIS migránsokat!
Elcsaltak jó eséllyel egy választást?
Conchita Wurst a leghíresebb kortárs Osztrák "művész" ?
Akarsz még?
 
Soha nem gondoltam volna, hogy a HTKA kommentszekció ilyen mélyre süllyed. Régen az idiótákon itt röhögni lehetett, most meg....
 
Ezek nem a saját állampolgáraik.
Akkor milyen alapon tartják őket fogva, kínozzák őket, esetleg meg is ölik közben (habár humánusak, mert talán nem polóniummal teszik?!), támogatják Szaúdiát ugyanolyan vérengzésért amiért Kínát elítélték és szankciózták - soroljam még?!! Ilyen alapon ráadásul a déli határon halomra géppuskázhatjuk a migránsokat mert nem a saját állampolgáraink?!! Szóval mitől demokrácia a demokráciának mondott valami? Az atomfegyvereitől? Jaj bocsi, akkor Oroszország is demokrácia, függetlenül attól mit is csinál?!! Már teljesen összezavarodtam a sok okosságtól...
 
Az valami olyasmit jelent, hogy kifogytál az érvekből?


Igen,mi mást.:D

father-kissing-his-son-forehead-18688983.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: Mackensen
Nincs is drónjuk és nincs is ki ellen. De ha valamiért mondjuk komolyab szerepet vállalnának egy háborús övezetben, megtehetnék.
Mire egy Magyarország vagy Románia kaliberű ország háborúba indul vagy külföldön légicsapást végez, arra a parlament kétharmada meg kell szavazza a dolgot, mindenféle jogot kell adjon az elnöknek, aztán jöhet a szerencsétlenkedés. Az amerikaiaknál ő a hadsereg parancsnoka, ha reggel neki épp feláll vagy nem áll fel vagy valami nem tetszik, már megy is a Hellfire.

Gondolom azon kívül, hogy kritizáltak még egy csomó dolgot is tudtak.
Konkrétan nem tudjuk, hogy Putyin volt a megrendelő, na meg elég szépen kihúzta az országot a kátyúból. Nem tudom mi árthatott volna neki akkorát, esetleg ha amerikai kém volt és arról volt infójuk. Amikor lelőtték 1-2 éve azt az orosz politikust Moszkvában, aki a legnagyobb ellenzéki volt, és akiről azelőtt soha senki sem hallott, és legnagyobb ellenzékiként annyira volt népszerű, ami kerekítési hiba Putyin támogatottságánál, akkor nem tudom, hogy miért lenne ilyenekre szüksége.

Ha emberek elkezdenek kukákat gyújtogatni, meg üzleteket kifosztani elég nehéz összekötni valamilyen politikai céllal.
Elég sok tűntetésen van kukagyújtogatás. De pl Budapesten sem elsősorban azokat verték szét 2006-ban akik konkrétan gyújtogattak.

Szerintem Amerika még mindig elsőszámú ipari, tech és agrár állam.
Miért, gyártanak is még valamit belföldön? Vagy létezik pl autógyártásuk? Ok, van vadászgép meg repülő meg minden ami katonai, de ez jólétet nem teremt hacsak nem mással fizetteted meg ezek bevetésével.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Remélem hogy te.
Meglehet.
De tudod egyszer minden véget ér, semmi sem tart örökké. Elbukik a nacionalista kizsákmányolók is.
Akkor egyedül leszel, és mindenki tudni fogja hogy fideszes vagy. Mindenki.
Ami itt történik az nem lehet kizárólag Orbán vagy Putyin nyakába varrni. Ide kellettek a rendszer kiszolgálói is.
Ilyen hozzáállással hogy várod el hogy ne higgyem nem vagy megtévesztett, hanem tudatosan képezed ennek a nemzeti maffiának az egyik fogaskerekét?
Most nem lesznek elhallgatott ügynök akták, legközelebb te is ott leszel Orbánnal egy névsorban.
Történelmi bűnök vannak folyamatban az ország ellen.
 
Komolyan, most soroljam? Nem volt két éve hogy a saját személyautóikkal jöttek "menekíteni" tőlünk a rohadt szadista fasiszta országból az ILLEGÁLIS migránsokat!
Elcsaltak jó eséllyel egy választást?
Conchita Wurst a leghíresebb kortárs Osztrák "művész" ?
Akarsz még?

Van egy olyan érzésem, hogy be fog állni még néhány város a sorba ezért az egyetemért. És nem hinném, hogy az lenne a fő ok, hogy Concshita Wurst híres lett.
 
  • Tetszik
Reactions: panoz
Status
Not open for further replies.