A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Hát te nagyon el vagy tévedve.Vagy is nyilván ki tudná állítani az ország a fent leírt erőt csak akkor 10% lenne a honvédelmi költségvetés...

Évi ötvenmilliárdra becsülöm a szerződéses tartalékos és a területvédelmi honvéd rendszer költségét bértől az anyagig.

Egyáltalán nem vonja maga után egy háború a katonai közigazgatást.Honnan vetted ezt a butaságot?

Hát úgy, hogy a hadműveleti területen katonai közigazgatás van, márha egyáltalán foglalkozik bárki ilyesmivel ott. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a rendőr katonai felszereléssel is tud rendőri munkát végezni honvédként, de a rendőrnek, rendőri felszereléssel egy háborúban nem vesszük hasznát.

Namost területvédelmet akarsz? Nincs rá pénz, hogy korszerű, havi fizetést kapó, tartalékos katonákból állíts ki százezret. Nincs és nem is lesz soha. Arra van, hogy a rendvédelemben dolgozókat bekényszerítsd és felszereld. Százezer fő alatt nincs területvédelem, de ötven éve még a milliós szám alatt röhögtek volna ki. A járásonként egy század csak amolyan gerillaszintű területvédelmet eredményez majd így is. Ezt a százezret nem fogod tudni máshogy kiállítani az ország anyagi és humán lehetőségei figyelembevéve, mintha a meglévő rend és vagyonvédelmi emberanyaggal gazdálkodsz okosan. Ennyit tehetsz, különben nem lesz használható területvédelmed.

Én nem tudok elvonatkoztatni a valóságtól, minden esetben az általam ismert körülmények közt latolgatom a lehetőségeket. Álmodozhatsz, amiről akarsz, de ha nem sorozod be a rendőröket teljes létszámban és nem ritkítod meg a vagyonőröket az alkalmasak szintjéig, akkor nem lesz területvédelmi erőd. Mert nincs honnan, miből és hogyan. Nincs.

Ki mernéd jelenteni ép ésszel, hogy van máshogy?
 
"Szíriában már körvonalazódik, hogy nem a harckocsik világa következik."

Elfogytak kicsit, de nem csoda ennyi háborús év alatt, amúgy az ottani harc, tipikus összfegyvernemi harc. Amennyiben a kormányerőknek, lenne 3 komplett páncélos dandáruk, az ISIS már nem lenne. Azon a terepen ideális páncélos hadműveleteket lehetne folytatni.
 
Elképesztő. Feladom. :)

Persze, hiszen rajtam kivül senki nem írta le, hogy szerinte hogyan lehetne az alternatív dimenziókat kihagyva működőképes területvédelmet csinálni! Hülyeségeket beszélni bárki tud, de a lehetőségeket csak én vettem eddig számba itt.
 
De nincs. És amennyiben az ukránok is olyan intenzív harcokat folytattak volna az elmúlt években mint a szírek és nem adták volna fel az összfegyvernemi harcot néhány hónap katlancsatázás után, akkor már az ukránok is rekvirált civil járműveken ralliznának, szedett-vedett hordákként.
 
Persze, hiszen rajtam kivül senki nem írta le, hogy szerinte hogyan lehetne az alternatív dimenziókat kihagyva működőképes területvédelmet csinálni! Hülyeségeket beszélni bárki tud, de a lehetőségeket csak én vettem eddig számba itt.
Hát ez is elég alternatív. (bár a történelem terén is hasonló az ízlésed, szóval ez sem meglepetés) A dán rendszer miért működőképes akkor?
 
Mert van rá pénzük és van hozzá emberanyaguk és nem kontinentális léptékű területvédelmi erő, mivel csak néhány tíz kilométeres sávban van szárazföldi határuk. Magyarország nem egy tenger védelmezte szigetvilág, hogy néhány tízezer területvédelmis érdemben számítson valamit! Csak szerződéses tartalékosból annyi kellene itthon, mint a teljes Dán Nemzeti Gárda létszáma és az is elsősorban azért, hogy a szerződéses haderő felének munkabérköltségét ne kelljen békeidőben teljes összegben fizetni!
 
Persze, hiszen rajtam kivül senki nem írta le, hogy szerinte hogyan lehetne az alternatív dimenziókat kihagyva működőképes területvédelmet csinálni! Hülyeségeket beszélni bárki tud, de a lehetőségeket csak én vettem eddig számba itt.

Az a baj,hogy butasága amit leírtál és ragaszkodsz a butasághoz.az 50milliárd meg édes kevés lenne arra amiről te beszélsz.Számolgass:az úgy 15M gyakorló zubbony+gyakorló nadrág ára 70.000Ft közül van a hozzá tartozó bakancs is kb ennyibe kerül és akkor még semmi nincs a tartalékosodon csak egy zubbony egy nadrág meg egy bakancs(nincs zoknija pólója fehérneműje,hogy csak a legalapvetőbb ruházati cikkeket említsem).
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and sirdavegd
Segítek,csak minden tartalékosnak adni egy bakancsot egy zubbonyt meg egy nadrágot kerülne 17500000000Ft-ba.Gondolom nem kell ecsetelnem,hogy ez még arra sem elég,hogy rendesen felöltözzön.
 
Az a baj,hogy butasága amit leírtál és ragaszkodsz a butasághoz.az 50milliárd meg édes kevés lenne arra amiről te beszélsz.Számolgass:az úgy 15M gyakorló zubbony+gyakorló nadrág ára 70.000Ft közül van a hozzá tartozó bakancs is kb ennyibe kerül és akkor még semmi nincs a tartalékosodon csak egy zubbony egy nadrág meg egy bakancs(nincs zoknija pólója fehérneműje,hogy csak a legalapvetőbb ruházati cikkeket említsem).

Ja, de őket nem éves szinten szereled fel újra és újra. Jó esetben évi ötezer környékén szerelsz fel tartalékost és területvédelmist. Csak a tartalékos kap bért, stb. Havi két lövészetük van a tartalékosoknak és egy a területvédelmiseknek, mondjuk ellőnek ötven-száz közötti lőszert alkalmanként. Eloszlanak a költségek végül. Amit nem számoltam bele az az alapinfrastruktúra megteremtésének egyszeri költsége.
 
Kit szerelnek fel itt évente újra és újra? :D
 
Csak az a gond,hogy ha 125000 fős az állománytáblád akkor 125000 főre kell rendelkezned raktárkészlettel+tartalékkal az egyszeri javadalmazás anyagokon kívül.
50milliárdból a ruha nem futná ki és akkor még harcászati felszerelést nem is adtál a szerencsétleneknek.
 
Dehát, egy év alatt elhasználjátok a gyakorlóitokat, legalábbis a fakulás/kopás brutális lesz és megszaporodnak rajtuk a kisebb sérülések is, meg a bakancs is túlhordott lesz! Miben jártok utána? Szoktam látni a honvédelem.hu, hogy mekkora színbeli különbségek vannak a gyakorlók között, akkor ezek szerint az nem különféle szériákból, hanem az elhasználtságból adódik?
 
Nem feltétlen, sőt, egyáltalán nem, hiszen elvben évi néhány tucatszor fogja használni a felszerelését egy területvédelmis például és harmincvalahány napot egy tartalékos! Az egyszeri infrastrukturális költségeket nem számoltam bele, azt már feljebb írtam. Nincs benne a havi ötvenmilliárdban a fegyverzet beszerzése, vagy a járművek, gyakorlóeszközök, lőszerraktárak első feltöltése, lőterek kiépítése, stb. Ez egy egyszeri költség aminek a javát a rendszer felállításának első éveiben kell megfizetni. Meg kell, mert különben nem lesz rendszered, de ezt még meg tudjuk fizetni, csak azokban az években az a 2% felugrana 3-ra.
 
Dehát, egy év alatt elhasználjátok a gyakorlóitokat, legalábbis a fakulás/kopás brutális lesz és megszaporodnak rajtuk a kisebb sérülések is, meg a bakancs is túlhordott lesz! Miben jártok utána? Szoktam látni a honvédelem.hu, hogy mekkora színbeli különbségek vannak a gyakorlók között, akkor ezek szerint az nem különféle szériákból, hanem az elhasználtságból adódik?

Milyen álomvilágban élsz te?
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Vannak dolgok, amiknek a mélységét a jelenlegi rendszerről elképzelni se tudom. Tehát milyen gyakran kaptok új ruházati ellátmányt és milyen mennyiségben?

Na akkor most már tudod,hogy miért mondjuk,hogy butaság amit kitaláltál.Az,hogy miből mennyit meg milyen időközönként kapunk nem ide tartozik de ne legyenek illúzióid nem jobb a helyzet mint a harckocsikkal vagy a tüzérséggel.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Na akkor most már tudod,hogy miért mondjuk,hogy butaság amit kitaláltál.Az,hogy miből mennyit meg milyen időközönként kapunk nem ide tartozik de ne legyenek illúzióid nem jobb a helyzet mint a harckocsikkal vagy a tüzérséggel.

Nem, nem tudom. Mert a jelenlegi rendszert váltanám fel egy hatékonyan működővel, amely képes az ország még megmaradt erőforrásait csatasorban állítani.
 
Nagyon-nagy butaságokat beszélsz!Már eleve amit kitalálták elvi szinten is butaság(pl a rendőrök szerepe vagy a katonai közigazgatás stb) arról nem is beszélve,hogy pénz sincs rá.
 
Dehát, egy év alatt elhasználjátok a gyakorlóitokat, legalábbis a fakulás/kopás brutális lesz és megszaporodnak rajtuk a kisebb sérülések is, meg a bakancs is túlhordott lesz! Miben jártok utána? Szoktam látni a honvédelem.hu, hogy mekkora színbeli különbségek vannak a gyakorlók között, akkor ezek szerint az nem különféle szériákból, hanem az elhasználtságból adódik?

Mondjuk hogy szökőévente és akkor még finom voltam és nőies. És akkor még a harcászati felszerelés darabjairól nem szól a fáma.
 
"Szíriában már körvonalazódik, hogy nem a harckocsik világa következik."

Elfogytak kicsit, de nem csoda ennyi háborús év alatt, amúgy az ottani harc, tipikus összfegyvernemi harc. Amennyiben a kormányerőknek, lenne 3 komplett páncélos dandáruk, az ISIS már nem lenne. Azon a terepen ideális páncélos hadműveleteket lehetne folytatni.
Lenne elég harckocsijuk zászlóalj szintű "ékekhez" is, és mégis csak a törökök vállalták be, ők is csak egyszer. Az ilyen hagyományosan felvonuló erők néhány tíz, megfelelően felszerelt és gyakorlott muksónak elég kiszolgáltatott prédát jelentenek, lásd Hezbollah vs. IDF 2008. A homokfutón közlekedő ATGM+ngpu hordozó gerillákkal nem tudna mit kezdeni a MH errefelé sem. Túl gyorsak, túl nagy tűzerővel, kis hőképpel.

Ukrajnában meg az körvonalazódik,hogy bizony az összfegyvernemi harc fog előtérbe kerülni...Na akkor döntsd el melyik lesz....
Mert politikai akarat volt a frontok kialakítására majd befagyasztására, ehhez alkalmazkodott a haderő is. A frontvonalak létrejötte a helyi lakosság védelme (ebből a szempontból ez még mindig polgárháború) szempontjából is kezelhetőbb helyzetet teremtett. Nálunk nincs eredetileg szomszédos országhoz tartozó etnikum amely ehhez hasonló helyzetet eredményezne.(Nagyon el akarom kerülni az ukrán-topik importálását és általában a politizálást, de a megértéshez szükségesnek láttam ezt leírni.)

Képzelgek egyet: valamelyik szomszéd támad, kiállít ellenünk 400 terepjárót, autónként négy fő (ez csak 1600 ember...), 1 MANPADS, egy nehézgéppuska, egy könnyű páncéltörő eszköz+ ezek lőszerkészlete (elfér). 80 másik terepjáró ATGM-et és egy quadrokoptert hordoz, újabb 80 aknavetős. Teszem azt éjfélkor átlépik a határt két határátkelő szétlövésével és a zöldhatáron, és azonnal nagy sebességgel elkezdik a szétszóródást, velük ismeretlen számú teljesen ártatlan kinézetű lőszeres ládákkal megrakott egyéb jármű is tart. Civil festésű autók, távolról nem tudod ellenségként azonosítani. Mikorra futna végig a rendszeren, hogy megtámadtak minket? Mennyi idő kellene a kecskeméti készenléti géppárnak, hogy felderíteni, és az első kilövéseket végrehajtani indulhasson? Mennyi láthatóan felfegyverzett terepjárót tudnának a levegőből azonosítani és szétkapni MANPAD zónán kívülről mielőtt kifogynak? Késleltette valami (mondjuk a kifutóra bejuttatott felszállást akadályozó anyagok) az indulást? Stb stb. A Krím mutatja, hogy ebben semmi elképzelhetetlen nincs.
De tegyük fel, hogy tudunk a terveikről. Mennyi ember és mennyi nehéz technikai eszköz kell egy folytonos határvédelem kialakítására? Na ugye, hogy elég szar a helyzet.