Továbbra is csak személyeskedésre futja...
Vettem a fáradságot és nagyjából átnéztem a neten, hogy mit lehet a csernobili balesetről olvasni Aszódi Attila szerzőségében. Azt már itt közbevetném, hogyha valaki hallott egyszer egy egyetemi előadást a témában, mint Te, ahogy írtad, attól még nem vált sem a téma szakértőjévé, sem nincsen minden részinformáció birtokosává. (Csak megjegyzem, egyetemista koromban a műszaki tanulmányaim mellett lenyomtam 4 félév művészettörténetet is /Papp Gábor, Végvári Lajos tanár uraknál/, mégsem tartom magamat művészettörténésznek.)
Ha valaki arra vetemedik, hogy egy bonyolult problémával kapcsolatosan állást foglal, illetve másokat lehülyézve osztja az észt, vehetné a fáradságot arra, hogy több forrásból tájékozódik egyes eseményekről.
Az internetes cikkekből látom, hogy Aszódi Attila ahogy írtad, a helyszínen tevékenykedő operátorokat hibáztatja a balesetért. (Ezt én úgy értelmezem, hogy az erőműi blokk rendes kezelő személyzetét.) Aszódi Attila felőlem lehet a paksi bővítésért felelős államtitkár, meg egytemi tanár, de akkor is, az ilyen megnyilvánulásai értékelései túlzottan leegyszerűsítőek. (Te meg ezt a leegyszerűsített történetet benyalod szépent, amik a tényleges körülményeknek csak nagyon távoli visszfényei.) Előre bocsátom, az arrogáns, felületes tudásra alapozott megnyilvánulásaid miatt pont te vagy a balfasz, és nem én, meg a szerencsétlen operátorok, akik közül igen sokan az életüket vesztették a balesetben.. Ezért veszem a fáradtságot, hogy egy kicsit részletesebben leírjam, hogyan kezdődött minden.
Persze azért meg kell védenem Aszódi Attilát is, mivel ilyen árnyalatlanul csak az ismeretterjesztő anyagaiban fogalmaz, néhány szakmai közönségnek készült előadás anyagában inkább a fizikai folyamatokra helyezi a hangsúlyt (mi, miután következett). Ezen anyagoknak egyetlen hibát rovok csak fel, nem helyezi az eredményeket tágabb kontextusba, nem vizsgálja azt, hogy a felsőbb szervek vezetői hibás utasításainak mi volt a következménye. Pedig szerintem a baleset bekövetkeztében a szovjet párt- és állami döntés – végrehajtás rendszere (a parancs – értettem mentalitás) volt a leglényegesebb szempont.
Magát a kísérlet célját (ami a balesethez végül vezetett, de nem önmagában, hanem több szerencsétlen körülmény összejátszása és egymásra hatása mellett) nem részletezem, az ismert. Általában minden jelentős balesetet több önmagában veszélytelen körülmény összeadódó hatása szokott okozni. Ezt kisebb volumenben a saját munkámaban is megéltem már, mint korábban is leírtam.
Elég azt megjegyezni, hogy a cél annak vizsgálata volt, hogy áramkimaradás esetén, amikor az elsődleges energiaforrás kimarad, át lehet-e hidalni a tartalék áramforrások rendelkezésre állásához szükséges időt a lepörgő (lassuló) turbina által még termelt áram segítségével (ugyanis a reaktort hűteni kell a leállítása után is!).
Egy ilyen „átállásra” nem volt a csernobili erőmű műszakilag és biztonságtechnikailag felkészülve. Tudtommal egyetlen ilyen rendszerű, máshol üzemelő civil erőműi blokk sem robbant még fel (nem nukleáris robbanás volt, nehogy félreértsétek!) még a SZU és az utódállamok területén.
Viszont Csernobilban az 1986-os kísérletet megelőzően is megpróbálták ugyanezt a „kísérletet” többször végrehajtani, de sikertelenül, mert az erőmű biztonsági rendszere nem engedte az ilyen kritikus üzemállapot kialakulását. 1986-ban nem az operátorok „balfaszsága” miatt kapcsolták ki a biztonsági berendezéseket, hanem azért, hogy a tervezett kísérletet végre tudják hajtani.
A kísérletet sem Csernobilban találták ki, hanem Moszkvában, és a felettes szervtől kiküldött négy ember vette át a reaktor fölött az irányítást. Az üzemszerűen a reaktorban dolgozók, így az Ő utasításaikat hajtották végre. Szerintem, ha valakik hibáztak, akkor azok a kísérlet vezetői és egyéb felettes társszervek döntéshozói voltak, akik csak a saját marginális rész érdekeiket figyelembe véve utasítgatták az erőmű személyzetét, hogy mit csináljanak, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy a különböző utasítások összegződő hatása milyen következményekkel jár majd. Ami a történésekben igen fontos volt, az az, hogy amikor a kísérlethez elkezdték csökkenteni a reaktor teljesítményét, az áramelosztó hálózat vezetője odaszólt az erőműnek, hogy a húsvét és a hétvége miatt szükség van az áramra, így a teljesítmény csökkentését nem folytatták. Fél napig fél teljesítménnyel ment a reaktor. (Nagy valószínűséggel ebben az átmeneti időszakban készült elő „a nagy bumm”, az úgynevezett reaktor mérgezés jelenségének a lejátszódása miatt. Ezt sok különböző szerző halványan, de valószínűsíti!)
Súlyos hiba volt, hogy a kísérlet felügyeletére érkezett, moszkvai szakértők a hétvégén elhagyták a létesítményt és pihengettek a „dácsáikban”, így a helyszínen dolgozókat magukra hagyták.
Igazából szerintem a történet kulcsmomentuma az volt, hogy a reaktor teljesítménye egyszer hirtelen leesett 30 MW-ra. Ezen a ponton nem kellett volna folytatni a kísérletet, a láncreakciót le kellett volna állítani, a hűtőkör további üzemi működése mellett.
Ami anyagot korábban elolvastam ebben a témában, azok szerint valójában nem tudni mi okozta ezt a hirtelen teljesítmény csökkenést! (Nagy valószínűséggel a „reaktormérgezés” során keletkező xenon miatt csökkent le 30 MW-ra hirtelen a teljesítmény. Ha ekkor leállítják a reaktorban a láncreakciót, akkor valószínűleg nem történt volna semmi sem, de nem így történt.) Sajnos folytatták a kísérletet, emelve a reaktor teljesítményt. Ez után már megítélésem szerint a kocka el volt vetve, a kezelők bármit csinálhattak volna, az események felügyelete már azelőtt kicsúszott a kezükből, hogy ezt észlelték volna. A robbanás akkor is bekövetkezett volna, ha máshogy tevékenykednek a kritikus pillanat után. Az operátorok ekkor már nem tudtak volna jól tevékenykedni, bár megpróbálták leállítani a reaktort, de a szabályozó rudak elhelyezéséhez is idő kellett, ami idő alatt már a reaktor (rendszere folytán) megszaladt, a szabályozó rudak pedig a deformációjuk miatt megszorultak, emiatt a láncreakciót leállítani nem tudták és a reaktor pedig –mint egy hagyományos robbanóanyag, nem részletezve az ismert okokat és reakciókat- felrobbant.
Nos, talán az előbbiek alapján is látszik, a legnagyobb probléma az állami-iparági kézi vezérlésben rejlett. A személyzet folyamatosan kapott szakmai kontroll nélkül kiadott parancsokat, amiket végre is hajtottak jó szovjet ember módjára. (Bizonyára a félelem légköre is hozzájárult a feltétlen engedelmességhez, mivel még a civil szféra parancsmegtagadásai után is lehetett még a 80-as években is a GULAG-ra kerülni!) És ez nem a kezelő, hanem a távoli irányítók felelősségére irányítja rá a figyelmet, ami az akkori szovjet rendszer döntési mechanizmusaiból fakadtak.
De neked nem lehet ilyeneket leírni, úgysem értenéd meg, több okból kifolyólag sem. Az egyik a korod, Te nem voltál ennek a rendszernek a része, így a működését sem értheted meg magától értetődően. Másrészt pedig számodra az idősebbek mind hülyék, akiknél ti fiatalok mindent jobban tudtok. Hát egy nagy frászt! Hiába foglalkozol a természettudományokkal, az emberi, társadalmi élet nem (csak) a fizikai törvényszerűségek mentén működik. Ha kizárólag csak a fizikára, kémiára, matematikára, stb. koncentrálsz, akkor egy ilyen összetett és erősen társadalmi beágyazottságú eseményt sem érthetsz meg, mint például a csernobili reaktor balesetet! Valószínűleg sok mást sem…. De csak arra hívnám fel a figyelmet (így 51 évhez közeledve), hogy hiába dolgozunk mérnökként, nem elhanyagolható mások társadalmi tapasztalata, vagy egy kicsi (de nem árt, ha több!) társadalomtudományi ismeret!
Láttam a korábbi hozzászólásaidból, ahol elég komoly vitát folytattál BLOGEN-nel arról, kell-e humán műveltség vagy sem? Akkor amellett kardoskodtál, hogy igenis kelenek a humán ismeretekl. De nálad ennek a meglétét, hogy finoman fogalmazzak, nem mindig látom még nyomokban is meg…….(A többi dolgok alátámasztását lásd a téma előző kommentjeiben a részemrők.)
Várom az alázásokat és annak bizonyítását, hogy beleszaladtam újra a pofonokba. Kb. ez a max. amit remélek...