A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Buszgyártással szerinted mit fognak vagy teremtettek meg.

A teljesen lengyeleknél gyártott Rába buszokra gondolsz, amire a magyar fél egy címkét ragasztott fel össz-vissz? Hát kábé így nézne ki a nehéztechnika magyarországi gyártása.

APC gyártást licencbe biztos meg tudnák már csinálni. Egyébkènt meg ne becsüld le a hazai ipart. Ha van pénz hidd el még egy IFV t is képesek lennének legyártani licencbe.

Ja, háromszoros áron. Most újítottak fel PTSZ-t olyan áron, amiért az oroszoktól a vadonatúj utódjárművét vásárolhattuk volna meg! Nem mindegy, hogy három IFV-t veszel a zsidóktól, vagy ugyanaz az áron egyet a Rábától!
 
Harckocsiból mennyiség kell, egyszerűen egy fogyóeszköz csak, és fogy is bármilyen konfliktus legyen az. Még véletlenül se induljon ki valaki valamilyen afrikai vagy arab háborúból, ez Közép Európa, itt minden más. Az utolsó két konfliktus itt a környéken az ukrán és a jugó volt. Kicsit odébb azért Kaukázus térségére is érdemes rápislantani. Teljesen mindegy az most hogy T-34-55-64-72 vett részt benn, mert minden harckocsi kilőhető, az összes, a Merkava is meg a Leo2 is ,meg az Abrams is, még T-72 -vel is. Az alkalmazott taktika a döntő, ez pedig függ a szemben álló felek felkészültségétől, képzettségétől, értelmi képességeitől alsó és felső szinten. Mit láttunk a szomszédban? A rosszul képzett legénységet ostobán vezető ukránokat bedarálták az orosz taktikai utasításokat követő esetenként korábban puskaport már szagolt szakadárok. Az ukránoknak lehetett volna birodalmi lépegetője is , akkor is hullottak volna. A szakadárok tehát rá tudták kényszeríteni akaratukat,harcmodorukat,taktikájukat a támadó ukrán félre. A Öböl háborúkban a US Army tudta rákényszeríteni taktikáját az arra nem megfelelően reagáló Szaddam seregre ami közel sem játszott egy ligában vele. Az izraeli háborúkban is Izrael jobb taktikával , kicsit épkézlábabb katonákkal rá tudta kényszeríteni a környező államok arab seregeire a taktikáját. Nem elsősorban a harckocsin múlik egy siker a másikkal szemben. Afrin környékén a törökök egy jó haditervvel (jó és persze mérhetetlen technikai fölénnyel) rá tudták kényszeríteni akaratukat még csőcselék harcosokkal is a lelkes kurdokra. A szerb akarom mondani Jugoszláv sereg a rossz taktika miatt vesztett sok harckocsit a polgárháborúban, települések elleni ostromokban használták őket a gócok kilövésére, ezt a Nato megoldja az örökös légi fölényével meg a tüzérséggel.A szlovének a konfliktus elején a hegyekben szedték szét a vonulgató szerb harckocsikat.
Szóval nem leszünk attól legyőzhetetlenek ha valami jó nevű harckocsit veszünk, max elbizakodottak.
 
Nem akarok én magyar katonákat gyilkolni, de nem vagy magadnál ha azt hiszed hogy nem anyagi korlátos lesz ez a buli, hanem két zászlóaljat feltöltünk, és oda mindegy hogy 5m/db vagy 18m/db harckocsi megy, akkor is két zászlóalj a vége.
Forrás korlátos lesz ez is, mint MINDEN a világban, jó reggelt kívánok.

Ja, van még egy rossz hírem: ahol háborúban érintett egy ország, ott fognak meghalni katonái még akkor is ha győz a végén.

Khm. Ott kezdtünk újra vitázni ezen, hogy a miniszter megondta, hogy az elérhető NATO színvonal a mérce, mert annak nem felel meg a rendelkezésre álló technika. Tehát semmilyen forráskorlát nem lesz. Két zászlóalj harckocsi és két zászlóalj IFV és egy osztály szintén lánctalpas SPH nem egy világrengető összeg a nehézdandárhoz. A GDP kettő százalékából három nehézdandárt is be tudnánk szereni és fenntartani. Most úgy tűnik adnak pénzt. A negyven helikopter is egyre komolyabban előkerülő szám, márpedig a negyven helikopter a meglévő felújított orosz technikával együtt több századnyi szintű légirohamot tesz majd lehetővé! Azt se aprózzák el!

Itt most nem a pénz a gond, hanem a beszerzési forrás. Márpedig az a miniszterelnök van hatalmon, aki a Gripent is beszerezte, aki fegyvert leginkább V4 leosztásban akar vásárolni. Nincs nagy választék ilyen szinten, de szerencsére mindenből elérhető csúcstechnológia. Amire most megadják a pénzt, hiszen a korlát nem az ár, hanem a darabszám, amit szabtak. Nem állítják vissza a 2002-es három nehézdandáros szervezetet, hanem nehéz+közepes+könnyűt próbálnak felállítani. Így igazából a GDP két százalékához közelítve nincs anyagi korlát a beszerzések előtt.
 
  • Tetszik
Reactions: honved
Ez csak neked jutott eszedbe. Az izraeli exportnak nem fognak keresztbe tenni, vagy úgy 99%, hogy nem.
Már csak azért sem, mert ha valaki megpróbálná elrontani az üzletüket, egyből bemondanák azt a két szót, amit az egyszeri zsidó gyerek először tanul meg kimondani: "holokauszt" illetve "antiszemitizmus" és egyből minden meg van bocsájtva, engedve nekik. Ahogy ezt teszik minden nap, minden kapcsán, amiért más országokat már régen rakétázna a NATO.
 
Harckocsiból mennyiség kell, egyszerűen egy fogyóeszköz csak, és fogy is bármilyen konfliktus legyen az. Még véletlenül se induljon ki valaki valamilyen afrikai vagy arab háborúból, ez Közép Európa, itt minden más. Az utolsó két konfliktus itt a környéken az ukrán és a jugó volt. Kicsit odébb azért Kaukázus térségére is érdemes rápislantani. Teljesen mindegy az most hogy T-34-55-64-72 vett részt benn, mert minden harckocsi kilőhető, az összes, a Merkava is meg a Leo2 is ,meg az Abrams is, még T-72 -vel is. Az alkalmazott taktika a döntő, ez pedig függ a szemben álló felek felkészültségétől, képzettségétől, értelmi képességeitől alsó és felső szinten. Mit láttunk a szomszédban? A rosszul képzett legénységet ostobán vezető ukránokat bedarálták az orosz taktikai utasításokat követő esetenként korábban puskaport már szagolt szakadárok. Az ukránoknak lehetett volna birodalmi lépegetője is , akkor is hullottak volna. A szakadárok tehát rá tudták kényszeríteni akaratukat,harcmodorukat,taktikájukat a támadó ukrán félre. A Öböl háborúkban a US Army tudta rákényszeríteni taktikáját az arra nem megfelelően reagáló Szaddam seregre ami közel sem játszott egy ligában vele. Az izraeli háborúkban is Izrael jobb taktikával , kicsit épkézlábabb katonákkal rá tudta kényszeríteni a környező államok arab seregeire a taktikáját. Nem elsősorban a harckocsin múlik egy siker a másikkal szemben. Afrin környékén a törökök egy jó haditervvel (jó és persze mérhetetlen technikai fölénnyel) rá tudták kényszeríteni akaratukat még csőcselék harcosokkal is a lelkes kurdokra. A szerb akarom mondani Jugoszláv sereg a rossz taktika miatt vesztett sok harckocsit a polgárháborúban, települések elleni ostromokban használták őket a gócok kilövésére, ezt a Nato megoldja az örökös légi fölényével meg a tüzérséggel.A szlovének a konfliktus elején a hegyekben szedték szét a vonulgató szerb harckocsikat.
Szóval nem leszünk attól legyőzhetetlenek ha valami jó nevű harckocsit veszünk, max elbizakodottak.


Nem az alkalmazott taktika a döntő főleg nem magában.Arról nem is beszélve,hogy nem a járművet igazítják a taktikához hanem a taktikát a járműhöz szóval az határozza meg,hogy hogyan harcolsz amid van nem pedig fordítva.Nem lehet a T-72M1-re kitalált taktikát eredményesen alkalmazni egy T-90A-val főleg nem egy modern nyugati harckocsoval.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Elvetemült gondolat, de azért leírom.
Dél-Kóreának van pártucat T-90-ese, asszem(de lehet, hogy több).
Ahogy folyik a saját HK gyártás, nem akarják azokat lepasszolni? Gondolom minden porcikája(elektronikára gondolok) a nyugati teknikával kompatibilis.
Én annak örülnék a legjobban, mert mennyiség is lehetne, meg azért az egy potens cucc.
 
Itt mindenki modern harckocsi ütközeteket viziónál. Szerintem meg jobban kell aggódni amiatt hogy merkellisztánban ahmedék fognak leo-2 el vadászgatni civilekre meg katonákra mint mi a "dícső" Romulán haderőre. A harcértékükről meg ne is beszéljünk. Ha így haladnak könnyen át fognak esni a ló túloldalára. Azokkal értek egyet akik a mennyiséget teszik előtérbe. Igen kellene modern is amint írtam korábban de a mennyiségről se feledkezünk meg. Mert hiába a modern technika ha a létszám alig van hozzá. Viszont ha sikerül létszámot összekaparnod akkor a kiképzést,felkészítést legegyszerűbben egyszerű technikával tudod leghamarabb élérni "tömegeknél". Utána lehet válogatni a nagyját a jobb technikára kiadós kiképzéssel. Békeidőben is a modernebb technikával lehet csábítani. Viszont a tömeghez a fentebb érvényes. Ránk ez hatványozottan értendő. Tehát egy "két" jól felszerelt nató szinten lévő dandár. Plusz erre szintén ezred vagy dandár szinten a további technika. Utána a tömeg felszerelésekkel ellátott művelitesek,tartalékosok stb.......
 
  • Tetszik
Reactions: kaktusz
Elvetemült gondolat, de azért leírom.
Dél-Kóreának van pártucat T-90-ese, asszem(de lehet, hogy több).
Ahogy folyik a saját HK gyártás, nem akarják azokat lepasszolni? Gondolom minden porcikája(elektronikára gondolok) a nyugati teknikával kompatibilis.
Én annak örülnék a legjobban, mert mennyiség is lehetne, meg azért az egy potens cucc.
Én úgy tudom hogy T-80 uk van.
 
Naés? Azt már tudjuk, hogy a harckocsi mérete és a között, hogy hány ATGM találatot kap nincs semmilyen összefüggés.
A tömegről volt szó, nem? Nagyobb felületen ugyanakkora páncél az nagyobb tömeget eredményez. Ezt már leírták páran előttem. Mind a K2 mind a T-90 védelme megfelelő, függetlenül attól hogy könnyebbek mint a többi top MBT.
 
Nem akarok én magyar katonákat gyilkolni, de nem vagy magadnál ha azt hiszed hogy nem anyagi korlátos lesz ez a buli, hanem két zászlóaljat feltöltünk, és oda mindegy hogy 5m/db vagy 18m/db harckocsi megy, akkor is két zászlóalj a vége.
Forrás korlátos lesz ez is, mint MINDEN a világban, jó reggelt kívánok.

Ja, van még egy rossz hírem: ahol háborúban érintett egy ország, ott fognak meghalni katonái még akkor is ha győz a végén.
A lengyelek a pt programban pl ukrán eredetű L/50 KMB-2 120 millis szabványú ágyúval is fejlesztik a szlovák 125 mm mellet. Találtam egy márciusi cikket. E szerint a lengyelek nem kívánják túl bonylítani a meglévő 72 ik modernizálását. Egyrészt a rendelkezésre álló forrásokat a leo ba ölik. Másrészt a cikk szerint is a lengyelek a modernizált 72 et főleg másodvonalba szánják. Arra meg tökéletesek. Ez egyrészt fel veti a későbbi export lehetőséget is. Főleg a V-4 ben. Ismerve hogy csak megfelelő jól felszerelt harckocsi dandárokkal csak jóformán a lengyelek rendelkeznek. Miért hozom fel ezt a típust.
Egyrészt ismerve a magyar viszonyokat erős feltételezést vett fel (lásd a Mi helik felújítását) hogy inkább a V-4 en belül ezt a vonalat válaszuk. Főleg akkor mikor talán beindulnak egy kis ez az beszerzések a vonalon belül. A beszerzésekkel a gyártói loby is erősődik.Másrészt a háttér logisztikát nem kell jelentősen átszervezni, költséghatékonyság. Harmadrész ugyan szép számok a gdp-2% a de ez mindannyian tudjuk hogy a jövőben változhat még. Feltételezem hogy a rendelkezésre álló keret adott lesz. Tehát nem lehet a végtelenségik nyújtózkodni. Másrészt egy ilyen program által a hazai leendő hadipart jelentős kapacitáshoz juttathatjuk egy modernizációs-licensz csomagban keresztül. Jelenleg ez is az egyik fő irány a hazai ipar minél nagyobb támogatása,bevonása.
Tehát én egy ilyen modernizációs csomagnak jelenleg az esélyét jóval nagyobb mértékben látom mint egy új tender kiírását. A fent felsorolt okok miatt. Persze egy modernizációs csomaggal is legfeljebb 10 évig tudnánk kihúzni. Maximum 2030 ig.
A BMP- re V-4 vonalon is több modernizációs csomag készült. Lásd sakál,lengyel,cseh. Egyedül tényleges új tendert az új 8x8 ok látok. Mert azokra is szükségünk lesz,ahogy az önjáró tűzérségre. Ezek a beszerzések,modernizálások még 4-6 éves ciklusba is lebontva jelentős költségek.
Végezetül új MBT,IFV,APC,önjáró tarackra csak akkor látnék esélyt ha 4 évre legalább 1000-(500) milliárd ft jutna elosztva a fejlesztésekre. Ez rengeteg pénz. Ezt az összeget az államnak a HM műkődési költségvetésén felül kellene kigazdálkodnia. Ami szintén emelkedni fog a várható hazai létszámemelkedésben,laktanya felújításokban stb........ Így belegondolva az a 2% nem is sok. Jóformán egy teljes beszerzést azon a 2% on felül/benne kellene kigazdálkodni.
Íme a cikk angolul:
https://www.google.com/url?sa=t&rct...25052?page=3&usg=AOvVaw2EiVAHnTqag80i-vhsf4V7
 
Buszgyártással szerinted mit fognak vagy teremtettek meg. APC gyártást licencbe biztos meg tudnák már csinálni. Egyébkènt meg ne becsüld le a hazai ipart. Ha van pénz hidd el még egy IFV t is képesek lennének legyártani licencbe.
Licenc gyártással továbbá egy jó modernizációs csomaggal az új beszerzés mellé már hatalmas löket lenne. Hahó magyarország. A kéz kézben jár. Egyébként meg amit tudunk itthon költsük el.
Ugye ez nem olyan lesz, mint a magyar tűzoltóautó ami sokba került, de legalább extrém szar?
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Harckocsiból mennyiség kell, egyszerűen egy fogyóeszköz csak, és fogy is bármilyen konfliktus legyen az. Még véletlenül se induljon ki valaki valamilyen afrikai vagy arab háborúból, ez Közép Európa, itt minden más. Az utolsó két konfliktus itt a környéken az ukrán és a jugó volt. Kicsit odébb azért Kaukázus térségére is érdemes rápislantani. Teljesen mindegy az most hogy T-34-55-64-72 vett részt benn, mert minden harckocsi kilőhető, az összes, a Merkava is meg a Leo2 is ,meg az Abrams is, még T-72 -vel is. Az alkalmazott taktika a döntő, ez pedig függ a szemben álló felek felkészültségétől, képzettségétől, értelmi képességeitől alsó és felső szinten. Mit láttunk a szomszédban? A rosszul képzett legénységet ostobán vezető ukránokat bedarálták az orosz taktikai utasításokat követő esetenként korábban puskaport már szagolt szakadárok. Az ukránoknak lehetett volna birodalmi lépegetője is , akkor is hullottak volna. A szakadárok tehát rá tudták kényszeríteni akaratukat,harcmodorukat,taktikájukat a támadó ukrán félre. A Öböl háborúkban a US Army tudta rákényszeríteni taktikáját az arra nem megfelelően reagáló Szaddam seregre ami közel sem játszott egy ligában vele. Az izraeli háborúkban is Izrael jobb taktikával , kicsit épkézlábabb katonákkal rá tudta kényszeríteni a környező államok arab seregeire a taktikáját. Nem elsősorban a harckocsin múlik egy siker a másikkal szemben. Afrin környékén a törökök egy jó haditervvel (jó és persze mérhetetlen technikai fölénnyel) rá tudták kényszeríteni akaratukat még csőcselék harcosokkal is a lelkes kurdokra. A szerb akarom mondani Jugoszláv sereg a rossz taktika miatt vesztett sok harckocsit a polgárháborúban, települések elleni ostromokban használták őket a gócok kilövésére, ezt a Nato megoldja az örökös légi fölényével meg a tüzérséggel.A szlovének a konfliktus elején a hegyekben szedték szét a vonulgató szerb harckocsikat.
Szóval nem leszünk attól legyőzhetetlenek ha valami jó nevű harckocsit veszünk, max elbizakodottak.
Azért nehogy már ne számítson a harckocsi minősége. Ilyen erővel megvesszük a legxarabb harckocsit amit gyártanak, mert abból jó sok kijön.
 
Minoseg/mennyiseg temaba en is is re szavazok. Eleg lenne nekunk ket zaszloaljnyi modern hk ha a 72 menne az ellenerohoz es tartalekba /az ellenerohoz kerulok egy kis raforditassal a tartalekba kerulok nemi sufnituningal./ 72 eseket nem stanag nato zaszloajba szervezve.
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo and endre
Minoseg/mennyiseg temaba en is is re szavazok. Eleg lenne nekunk ket zaszloaljnyi modern hk ha a 72 menne az ellenerohoz es tartalekba /az ellenerohoz kerulok egy kis raforditassal a tartalekba kerulok nemi sufnituningal./ 72 eseket nem stanag nato zaszloajba szervezve.

Szerintem teljes megújítás lesz. A T-72 harckocsikból kb egy zászlóaljnyi lehet még. Ebből használunk 15 db-ot talán Tatán, illetve az ellenerőnél is van valamennyi használatban. Ez olyan kis mennyiség, hogy szerintem ha beszerzés lesz, erre már nem költünk, a műszaki állapotuk és kis mennyiségük miatt sem. Hiszen az is lehet, hogy 20 db használhatót ha összeszedünk a végén majd. Ne feledjük milyen állapotban vannak már. Ami a mostani vasakból tartalékot erősíthet és kellene is hogy ne dobjuk ki, az a BTR, mert bőven van mennyiség is belőle. Legalább a BTR-80/A mindenképp kell hogy megmaradjon valamilyen formában még. Mindent úgysem tudunk 5-8 éven belül kicserélni. Valamint, amikor számba vettük, hogy kitől, mit is vehetünk, kihagytunk két országot. Én is elfeledtem őket Tudom felszisszennek sokan, de az olaszokat ne feledjük el. Illetve Törökország. Szerintem még ezek az országok szóba jöhetnek politikai okokból, mint elfogadható ország, fegyvervásárlás esetén. Meg kell nézni itt is, ki, mit gyárt és milyen minőségben. A jövendő fegyverek beszerzésénél, én is az új gyártásúra és a jobb minőségűre szavaznék. Amennyiben az anyagiak megengedik.