A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Honvédelmi szakértő a PS-nek: Komoly ország nem lehet komoly hadsereg nélkül

A napokban Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten. A felek megállapodtak az 1997-ben kötött közös védelmi együttműködési megállapodás megújításában, de amerikai fegyverek vásárlásáról is szó volt. A megállapodásokról, a nemzeti érdekekről és a világpiaci helyzetről Orbán Viktor interjút adott a Figyelőnek, ebben pedig kifejtette, bár fontosnak tartja a NATO-t, de nem gondolja, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni. A kijelentéssel kapcsolatban az ellenzéki sajtó azonnal a szövetségből való kilépést vizionálta, miközben erről szó sincs, sőt! Portálunk Mihályi Attila honvédelmi tanácsadó segítségét kérte, hogy megfejtsük mi is történik “haderőfejlesztés” címszó alatt. A szakértő kifejtette, teljesen logikus és ésszerű, amit az Orbán-kormány a beszerzésekkel csinál, hiszen komoly ország nem lehet komoly hadsereg nélkül.

Kezdjük az elején. Mit takar az, hogy megújítottuk az 1997-ben kötött közös védelmi együttműködési megállapodást? Mit takar egy ilyen megállapodás?



Az amerikaiakkal megkötött szerződés arról szól alapvetően, hogy az országban állomásozó és/vagy átvonuló katonákra milyen szabályok vonatkoznak. Ez kvázi egy bianco szerződés azzal kapcsolatban, hogy ha az amerikaiak, vagy a NATO csapatokat akar mondjuk átvonultatni az országon, akkor ne kelljen mindig összeülnie az országgyűlésnek. Nekik van egy folyamatos engedélyük, ami már rég nem lett megújítva és ezt – úgy néz ki – sérelmezték az amerikaiak, meg a világ is persze sokat változott 1997-óta. Ezzel együtt az új megállapodás megkötése szigorúan a szuverenitásunk megtartásával történt, hiszen teljesen jogosan még a megindítás előtt tudni akarjuk, hogy más nemzetek katonái milyen műveleteket akarnak végrehajtani Magyarország területéről.

52601809_813976898945891_7199503238465323008_n-600x333.jpg

Mihályi Attila, honvédelmi szakértő

Miért pont mostanra jutottunk el a szerződés megújításáig, miért éppen most látogattak ide az amerikaiak, és miért éppen most húztunk bele a haderőfejlesztésbe?

Tudjuk, hogy 2010-ben a szocialisták milyen állapotban adták át az országot. Nyilvánvaló volt, hogy akkor nem lehetett rögtön a hadsereg fejlesztésével kezdeni, és nem is voltak rá meg az összegek, először tehát a gazdaságot kellett rendbe tenni. Jött a 2015-ös menekültválság, amikor Magyarországon is több százezer ember átvonult, ez pedig még inkább ösztönözte a politikusokat arra, nem lehet elhanyagolni a honvédelmet, amellett persze, hogy van egy NATO. Nem azt mondom, hogy előtte nem volt szándék a hadsereg megreformálására, de értelemszerűen nem az volt a prioritás. Akkor az is bebizonyosodott, hogy a mai világban nem biztos, hogy harckocsikkal és katonákkal érkezik az ellenség. Az is nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás időszakában a hadsereg létszámát és technikáját folyamatosan csökkentették majd pepitában követték egymást a kormányok, amelyek mire eljutottak volna a honvédségig, át kellett adniuk a helyet. A honvédelem fejlesztésének rossz szokása, hogy a negatívumok azonnal látszanak, míg a jó dolgok, a befektetések viszont lehet, hogy csak ciklusokkal később. Az utóbbi két éveben nagyságrendekkel felgyorsult a folyamat. Az Orbán-kormány számára a nemzet szuverenitása fontos, és komoly ország nem lehet komoly hadsereg nélkül. Pompeo látogatása is teljesen normális, hiszen szövetségesek vagyunk. Láthatjuk, hogy az amerikaiak rájöttek arra, hogy a közép-európai térséggel kicsit jobban kellene foglalkozniuk. Korábban az amerikaiak azt gondolták, hogy a szocialista-liberális kormányok bármit megtesznek, amit elvárnak tőlük, minden ellenállás nélkül. Ez mostanra megváltozott. Ahogy Trumpéknak Amerika az első, úgy nekünk is a magyar érdek az első, és olyan kormányunk van, amelyikkel nem lehet a megszokott procedúra szerint eljárni. Erőből nem tudnak eljárni és nincs is értelme, sokkal többre mennek, ha valóban tárgyalásos úton rendezzük a dolgokat. Nem vagyunk egymás alá-fölé rendelve, hanem szövetségesek vagyunk, még akkor is, ha más országok nagyobbak, nagyobb a GDP-jük és a hadseregük.

DBZOL20180319016-1-600x399.jpg

Rába H14 katonai gépjármûvek az új beszerzések átadásán a Magyar Honvédség budapesti anyagellátó raktárbázisán 2018. március 19-én. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderõfejlesztési program részeként, a csaknem 3 milliárd forint értékû beszerzés nyomán 27 Rába tehergépjármûvel, 8 készlet mobil ellenõrzõ-áteresztõ ponttal, 4 készlet drótakadály gyors telepítésére szolgáló utánfutóval és egy emelõvillás targoncával bõvül a honvédség szárazföldi eszközparkja.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nemrég Németországtól vásároltunk új, modern harckocsikat, és a tervezett légvédelmi rendszer is norvég-amerikai közös projekt, ha jól tudom. Mitől függ, hogy mit veszünk?

Teljesen logikus és ésszerű, amit az Orbán-kormány a beszerzésekkel csinál. Európában vagyunk, közelebb vannak hozzánk a németek, gazdaságilag is szoros az együttműködés. Amikor a harceszköz-beszerzéseket nézzük, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy más területen az adott országgal hogyan működünk együtt. Az új harckocsikat és az önjáró lövegeket feltehetően ezért vettük meg Németországtól, ezek pedig a csúcstechnológiát képviselik. Ez lehetett amúgy egy jelzés is az amerikaik felé, azt is üzenhettük ezzel, hogy nem csak ők vannak a világon, nem csak ők gyártanak csúcstechnológiát, és más szövetségeseink is vannak, amellett, hogy saját érdekeink is. Egyelőre semmilyen konkrét megállapodás nem történt az amerikaiakkal, mert ez úgy működik, mint egy piacon: mindenkinek ki van téve az áruja és a vásárló dönt. Ha pedig tud alkudni, akkor még jobb üzleteket tud kötni. Biztosra vehető. hogy az USA-ból is fogunk venni valamit hamarosan. Azt gondolom, hogy most jó helyzetben vagyunk, mert van a honvédelemre pénz és szándék, és úgy látom, hogy emiatt, mintha kicsit megversenyeztetnénk a NATO-tagállamokat.

DEBRE20180630002-600x400.jpg

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

De ez nem jelenti azt, hogy ki akarunk lépni a NATO-ból? Merthogy többen ezt szűrték le abból, amikor Orbán Viktor a Figyelőnek adott interjújában azt mondta, hogy nem gondolja, Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni.

Abból, amit a miniszterelnök mondott egyáltalán nem következik, hogy ki kellene vagy ki akarnánk lépni a NATO-ból. A szövetségnek megbízható tagjai vagyunk és leszünk, de ettől még arra az eshetőségre is fel kell készülnünk, hogy egy esetleges minket ért támadás esetén a tagországok nem jutnak konszenzusra a segítségnyújtás tekintetében. Ez olyan, mint hogy a családom sürgősséget kívánó egészségügyi állapotát nem alapozhatom az egészségügyre. Nem mondhatom azt, hogy “ha majd baj van, hívom a mentőt”, mert lehet, hogy a mentő csak később ér ide és nekem képesnek kell lennem arra, hogy elsősegélyt tudjak nyújtani, ha baj van. A NATO-ban a döntések konszenzus alapján születnek. Tegyük fel, hogy megtámad minket egy idegen ország, és életbe lép az 5-ös cikkely. Egyértelmű szituációnak tűnhet: az ember azt gondolhatja, úgyis megvéd a NATO, de ez nem ilyen egyszerű. Ilyenkor összeülnek a tagországok vezetői, hogy megvitassák a helyzetet. Ez 1-2 napot biztosan igénybe vesz, ha nem többet. A NATO-nak nincs hadereje, a szövetségnek a tagállamok biztosítják a haderőt, tehát meg kell tárgyalni a részleteket. Ebben az esetben 29 véleményről beszélünk. A NATO olyan, mint egy társasház, látszólag egy célról beszélünk, de a földszinten lakónak lehet, hogy mások az érdekei, mint annak, aki a negyediken lakik. Idő kell a döntéshozáshoz, és ki tudja, ki támad meg minket, lehet, hogy a támadó valakinek a szövetségese, akinek nem érdeke a beavatkozás. Ki tudja? Tegyük hozzá, hogy a NATO el is várja, hogy minden országnak legyen olyan korszerű hadereje, amivel megvédi magát, a hármas cikkely éppen arról szól, hogy egyedül és együtt fejlesztenek ki a tagországok ütőképes hadsereget. Tehát amikor mi fejlesztjük a haderőnket, akkor azzal csak a NATO elvárásait teljesítjük, és egyúttal a NATO-t magát is erősítjük.

D_MTZ20180329011-600x399.jpg

A Polaris MRZR-4 típusú ultrakönnyû taktikai jármûvek (homokfutók) átadása a szolnoki Ittebei Kiss József helikopterbázison 2018. március 29-én. A honvédelmi miniszter tizenkét jármûvet adott át a MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésû Dandárnak. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Meg akar minket valaki támadni?

Jelen pillanatban úgy gondolom nincs ilyen veszély, de ez nem ok arra, hogy üljünk a babérjainkon. A haderőnek nem csak az a funkciója, hogy elrettentsen másokat attól, hogy meg akarjanak támadni. Egy korszerű hadsereg azt jelenti, hogy egy ország képes ellenállásra és válaszcsapásra is akár, vagyis, aki meg akar támadni annak számolnia kell azzal, hogy ö maga is komoly veszteségeket fog elszenvedni. Olyan ez mint egy utcai verekedés. Ha 15-en körbeállnak nincs esélyem, és mindig mindenkinél van erősebb, de ha kigyúrod és felkészíted magad, akkor elgondolkoznak majd, hogy megéri-e próbálkozni, hiszen sérülés, sebesülés, veszteség a támadót is érheti.


A cikk további része itt:

https://pestisracok.hu/honvedelmi-szakerto-a-ps-nek-komoly-orszag-nem-lehet-komoly-hadsereg-nelkul/
 
És honnan akasztod le őket? Elég depressziós nép a miénk, de azért nem lóg minden fán kiképezhető kezelő.

A modern technikának is lesz azért vonzereje... Meg hát jelenleg is kezelik a KUB-okat.
Visszatérve a vonzerőre: egyszer volt egy film a Natgeo-n, amin egy svéd fiatal mesélte, hogy micsoda élmény a tundrán száguldozni egy 1500LE-ős Leó-val.
Szerintem egy ilyen korszerű technikát kezelni nagyon komoly vonzerővel bír és talán annyira nem is korfüggő, mint lövésznek lenni, vagy pilótának.
Illetve biztos, hogy a modern technika megérkezésével komoly toborzás is lesz.
 
Felkészültek a vasúti szállításra

Alakulat szintű vasúti módszertani foglalkozást tartottak az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái február 14-én, csütörtökön, a tatai vasútállomás területén.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: krisss
A kérdés: ezt a sok csili vili fegyvert majd ki kezeli?
Nem únjátok ezt az oda-vissza, melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás jellegű kérdéseket? Mikor nincs technika, az a baj, hogy minek vonuljon be az ember, hogy vaskoporsókban bohóckodjon? Mikor meg van, akkor meg azon megy a sírás, hogy lesz e rá ember? Lesz.
 
Nem únjátok ezt az oda-vissza, melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás jellegű kérdéseket? Mikor nincs technika, az a baj, hogy minek vonuljon be az ember, hogy vaskoporsókban bohóckodjon? Mikor meg van, akkor meg azon megy a sírás, hogy lesz e rá ember? Lesz.
Erre mondják, hogy a szar sem elég büdös.
 
És honnan akasztod le őket? Elég depressziós nép a miénk, de azért nem lóg minden fán kiképezhető kezelő.
Közhely tudom, de pénz beszél. Ha lesz korrekt fizu, tényleg korrekt akkor lesz minőségi, értelmes, lojális, megbízható, önmagára és a szaktudására igényes, önállóan tevékenykedni tudó ember.

Darabra nem sok ember kell konkrétan erre a feladatra, más út nincs szerintem.

A technika milliárdos, a védendő érték 100 milliárdos, büdzsé adott, szóval dönteniük kell.
 
Honvédelmi szakértő a PS-nek: Komoly ország nem lehet komoly hadsereg nélkül

...
/

Kiemelném a kérdező kormányközeli újságíró szavait:

"Nemrég Németországtól vásároltunk új, modern harckocsikat, és a tervezett légvédelmi rendszer is norvég-amerikai közös projekt, ha jól tudom."

Namost ez vagy tud valamit már, vagy csak a szokásos újságírói össze-vissza beszéd.
 
Kiemelném a kérdező kormányközeli újságíró szavait:

"Nemrég Németországtól vásároltunk új, modern harckocsikat, és a tervezett légvédelmi rendszer is norvég-amerikai közös projekt, ha jól tudom."

Namost ez vagy tud valamit már, vagy csak a szokásos újságírói össze-vissza beszéd.

Több orgánum tényként, vagy szinte biztosra hozta le a NASAMS-t. Főleg miután a ballisztikus rakéták elleni védelemről jó pár napig nem esett szó.
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
Közhely tudom, de pénz beszél. Ha lesz korrekt fizu, tényleg korrekt akkor lesz minőségi, értelmes, lojális, megbízható, önmagára és a szaktudására igényes, önállóan tevékenykedni tudó ember.

Darabra nem sok ember kell konkrétan erre a feladatra, más út nincs szerintem.

A technika milliárdos, a védendő érték 100 milliárdos, büdzsé adott, szóval dönteniük kell.

Egyik esélyes munkahely (skandináv design):
FDC.jpg

FDC-3.jpg


Ez meg egy esélyes az amcsi design...
659503-575.jpg


Ez meg a jelenlegi (immáron modernizált) szovjet valóság:
hun-kub.jpg
 
Egyik esélyes munkahely (skandináv design):
FDC.jpg

FDC-3.jpg


Ez meg egy esélyes az amcsi design...
659503-575.jpg


Ez meg a jelenlegi (immáron modernizált) szovjet valóság:
hun-kub.jpg

Ezek szerint egy db új komplexumhoz kb feleannyi személyzet kell mint egy db kub-hoz? Mert akkor ugyanennyi ember=másfél-kétszer akkora légvédelem.
 
Írták itt hogy egy modern rendszer zárólejbe teszi a környező F-16 beszerzéseket.

F-35 ellen mondjuk egy NASAMS 2 mit érne jelenleg(vennénk mondjuk egy század F-35-öt, szomszédok meg valamilyen modern légvédelmi rendszert ere reagálva)?
 
Felkészültek a vasúti szállításra

Alakulat szintű vasúti módszertani foglalkozást tartottak az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái február 14-én, csütörtökön, a tatai vasútállomás területén.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.



DYNAMIC FRONT 2019 gyakorlat?
 
Igen, mondták a videóban. Tüzérek 18 éve nem voltak külföldi gyakorlaton

Leopard 2-vel majd izgalmasabb lesz a vonatozás, az 11 cm-rel szélesebb mint a T-72.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Leopard 2-vel majd izgalmasabb lesz a vonatozás, az 11 cm-rel szélesebb mint a T-72.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Nagyobb vas, nagyobb felelősség a vezetőnek, zászlós embereknek. Vasúti kocsink ugyanolyan van, mint németeknek?