„Kedves" blogen!
Az írásodat olvasva erős idézőjelbe téve azt, hogy kedves, mert amit ide raktál elénk az minden csak nem az!
Remélem nincs gyereked, - a gyerek érdekében remélem! (Elnézést kérek az olvasóktól a személyeskedéses miatt!)
A nevelés tényleg nem „kívánság műsor", hanem elsősorban- (és másod, meg harmad sorban is) - példamutatás!
Ha személyekre vetítem le, akkor anya és apa példamutatása, ha a társadalomra, akkor szűkebb körből indulva a tágabb értelemben vett család, a rokonok, a család baráti társasága , az iskola és végül az a mindennapos tapasztalat ami az embert érheti az orvosi rendelőtől a hivatalokig, a tömegközlekedéstől a boltig, stb...
A legfontosabb azonban a szűkebb család, mert ha a nevelést a szülők elrontják a társadalom azt kijavítani már nem igazán tudja, a társadalomból jövő káros hatásoktól részben vagy egészben azonban megóvhatja a gyermeket a szülő a megfelelő neveléssel (példamutatással).
A hazafiasságot nem lehet erőltetni, nem szabad és nem is kell, annak a családon belül természetesnek kell lennie, magától értetendőnek mely az emberi élet részét képezi. A gyermek életkorának megfelelően elkell tudni érthetően magyarázni hogy mit miért tesz, vagy nem tesz az apa és az anya, mit gondol és mit érez, a hazaszeretet hasonlatosan minden szeretethez, nem lehet csak könyvből megtanulni, ahhoz egészséges szeretetteljes emberi kapcsolatok szükségesek. Ha valamit erőltetnek, kényszerré válik, a kényszer pedig ellenérzéseket szül, ellenállást vált ki, a szeretetet, -(a hazaszeretetet sem)- nem lehet kikényszeríteni.
Ha a hazádért akarsz tenni, akkor nősülj meg, legyél példamutató, jó ember, jó családapa és hazafi, példamutatással, a jóravaló törekvésre és az igazságkeresésére tanítsd a gyermekeidet.
