Magát a manőverező légiharcot nem írta le teljesen egyetlen légierő sem, így az USAF se. A világon egyedül nekik van rendszerben valódi 5. generációsnak nevezett gépük, ezek közül az egyik úgynevezett valódi szupermanőverezhető, a másik pedig szintén vitán felül kiválóan kontrollálható átesés közelében is, illetve átesésen túli helyzetből is hamar visszanyerhető az irányíthatósága. Közel szupermanőverezhető.
A szupermanőverezhetőséggel kapcsolatban elég sok vita volt már.
1:1 ellenében sokat segíthet, akkor is, ha az átesésen túli helyzeteknél a gép elveszíti a kezdeményező készségét jelentő sebességfölényt. Ez utóbbi esettel kapcsolatban amúgy mind az F-22-es, mind az F-35A közös jellemzője, hogy kialakításuk révén elég gyorsan "magukra találnak", az intenzív sebességvesztéssel járó sarkos irányváltásokból elég jó dinamikával tudnak visszagyorsítani. De hát minden relatív, a légiharc pedig nem repülőbemutató.
Anno az NASA Dryden központjának tesztjeinél F-16MATV-al kapcsolatban az a verdikt jött le, hogy 1:1 ellenében potens ellenfél a TVC-vel szerelt F-16-os egy hagyományossal szemben, de 1:2 ellenében már álló célponttá degradálja magát a vektorálgató 16-os egy hagyományos, energia alapú manőverezéssel operáló kísérő ellenében. Tehát a TVC, illetve a szupermanőverezhetőség a kezdeti elképzelésekkel szemben nem korrigálja ki az ellenfél számbeli fölényét. Sőt, megkönnyíti annak dolgát.
Viszont a tesztek során nem tértek ki a 2:2 elleni összevetésekre (nem volt még egy F-16 MATV gép), ahol a TVC-s gép segítője is TVC-s, ezáltal mód nyílik a hagyományos 4. generációs típusok alkotta géppár szétválasztására is.
Mivel az F-22-esek esetében sehol se említik a szoros géppár operációt, hiszen a kísérők az ilyen stealth típusoknál alapvetően a BVR harc szabályaival összefüggésben laza, több km-es elkülönítésű formációt alkotnak, a nemzetközi és/vagy vegyes típusok ellenében (EF Typhoon, Rafale, US Navy Super Hornet) az 1:1 elleni meccsekről van csak sajtó, az is erősen színezett (attól függ, kinek az elmesése szerinti a cikk).
Az, hogy van-e realitása a dogfight-nak a stealth gépek korában, az egy jó kérdés.
De ahol egy Raptor vagy F-35-ös van, ott valójában van legalább egy másik is, emiatt már eleve kétséges bármi komolyat is levonni a különféle 1:1 elleni gyakorló légiharcokból.
Az ötödik generációs gépek esetében igen magasfokú a kezdeményezés lehetősége, manőverező légiharc akkor lesz, ha azt az ötödik generációs gépek pilótái is így akarják, ebben az esetben pedig ha relatíve szoros géppár, vagy raj formációban kezdenek neki a dogfight-nak, akkor a szupermanőverezhetőség valódi előnnyé válhat.