Laktanyából indulnak, zászlóaljszinten, maga a laktanya is a legutolsó szükséges időben tudja meg, hogy egyátlalán történni fog valami, addig max hadgyakorlatokkal készítették fel mozgósításra korábban. Jön egy menetparancs pár tucat tiszttel, akik hozták magukkal a szükséges további parancsokat is, írógépen írva, pecsétes borítékban, abból a szűk körből, akik egyáltalán tudtak a döntésről és a döntés óta információs kontroll alatt állnak (értsd: nincs náluk mobiltelefon, egy csapat szakszolgálatos felügyelete alatt közlekednek a kijelölt laktanyák irányába a külviláglla való kommunikáció lehetősége nélkül).
A magyar katonai felderítés legföljebb tizenkét órával az esemény előtt értesülne (a konkrét felélesztése/málházása a zászlóaljaknak a laktanyában, de akkor még a laktanya is úgy tudja, hogy váratlan gyakorlat a készültségi szint ellenőrzésére), onnantól kezdve a felderítésnek és a politikai döntéshozó mechnanizmusnak órái lennének megfelelő döntéseket hozni. Az első pár óra a hitetlenkedésé lenne, hogy nem szóltak a gyakorlatról. Amikor a csapatok mégis kllépnének a laktanyákból (a bánáti dandár egy-két órára van a határtól, a besztecei három-négyre, felderítők Kolozsváron, műszakiak Déván, ideális pozícióban mondhatni), akkor még mindig nem gondolnánk semmit talán, de már értesítenék a politikai vezetésünket, ahol szinte biztos, hogy a kivárás és a reménykedés lenne amire az utolsó órát pazarolnák, esetleg a kommunikációs kísérletek, amire a "menetgyakorlat" válasz érkezne, majd amikor egyértelmű, hogy perceken belül átlépik a határt a felvonuló erők, akkor kezdődne talán valami, de onnantól már csak egy óra, hogy lerohanják Debrecent és Hódmezővásárhelyt. Igazából nem hiszem, hogy a magyar politika felkészült lenne egy invázió elhárítására, a mozgósítás elrendelésére, vagy egyáltalán a fenyegetés felismerésére az ellenséges felvonulás esetén! Legfőképp fejben nem.
A románok amúgy jók a harcban, a második világháborúban is keményen harcoltak, keményebben mint mi. Degradált erőkkel állították meg a mieinket a román-magyar háborúban is.
, hogy "megvédje a becsületünket":
