A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Politikai okból nem vesznek, meg mert egészen a Merkava 4-ig komolyabb vetélytársak voltak piacon az aktuális szövetségi rendszereken (NATO pl.) belül, mint a Leopard 2. Azonkívül a klasszikus nagy vevők, mint az arabok ugye nem játszanak. Igazából a Merkava 4 lenne az első kurrens exporttermék, ahogy a Namer az első teljesen új építésű izraeli APC is, szóval nem igazán volt mint az új és korszerű termékek piacán eladniuk eddig!

A Merkava 4 tovabbra is licenszelt europai es amerikai hajtason, motoron, valton stb rendszereken alapul. Ki akarna ilyesmit venni annyiert, amennyiert amugy megkapja az eredeti nemet, amerikai, francia, akarmilyen gyartmanyt, ami raadasul tovabbra is jobb? Akkor inkabb nemet hk es izraeli raketa avagy Trophy az Abramson.
 
Nem az.

Így néz ki Izrael:

2015_1-19-Palestinian-farmers-190115_SHH_00-8.jpg

Éspedig azért, mert területének több mint fele megművlet!

Agriculture.jpg

Ettől még a talajszerkezet nem ugyan az, mint Magyarországon. Attól, hogy termelnek rajta még nem lesz fekete föld, vagy az év nagy részében vizesen álló sárrétek/hortobágyak, árterek mint pl. a Tiszántúl jelentős és az ország más tájainak meghatározó része.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and Luthero
Azért aligha véletlen, hogy senki sem vesz Merkavát, Narmert stb. Nem hiszem, hogy azért, mert nem hajlandók senkinek eladni. Izrael saját igényei speciálisak, mondjuk így. Másrészt kényszermegoldás volt a Merkava, 1970 körül senki sem akart nekik eladni korszerű MBT-t (az amerikaiak akkor nem tudtak, mert nem volt nekik az M60-nál jobb). Chieftaint akartak eredetileg venni. A Merkavában azért került előre a motor, mert nem tudtak akkoriban megfelelő korszerű többrétegű páncélt beszerezni (pláne gyártani), így ezzel növelték a személyzet túlélési esélyét.
Hát ez igy nem igaz.Csak részben,jobban mondva.
Sokáig egyszerűen nem volt szabad gyártó kapacitásuk exportra.Minden db-ra szükségük volt,amit gyártottak.
Merkava koncepcionálisan egy harcjármű családnak készült.Ezért is került előre a motor,nemcsak a személyzet túlélőképességének növelése miatt.
Azonkivűl a korai változat még korlátozott lövészszállitó is volt,de pk-i járműként és harctéri sebesűltszállitóként is használható járgányt akartak.A mai változatot is használják ilyen célokra,csak a 105milis ágyús változat erre még úgy volt képes,hogy nem kellett csökkenteni a szabvány lőszerkiszabatot.Mai változat már a hátsó "deszant" térben hordozza a szabvány lőszerkiszabat nagyobb részét.Hogy miért nem oldották meg mondjuk az Abrams mintájára úgy,hogy a torony hátsó részében legyen az egész,azt nem tudom.
Viszont a tervezésnél eleve egy komplett harcjármű családdal számoltak.Csak az olcsón kapott(meg ingyen) amcsi technika miatt csak a hk,meg a lövészszállitó került sorozatgyártásra (illetve a lövészjárgányok a régi változatok átépitése többnyire)De az önjáró löveg protója pl még elkészült
sholef.jpg
 
Ettől még a talajszerkezet nem ugyan az, mint Magyarországon. Attól, hogy termelnek rajta még nem lesz fekete föld, vagy az év nagy részében vizesen álló sárrétek/hortobágyak, árterek mint pl. a Tiszántúl jelentős és az ország más tájainak meghatározó része.
A puha futóhomok ugyanolyan vendégmarasztaló tud lenni,mint a sár.De vannak sós mocsarak is a sivatagban,amire gyalog is necces rámenni,nemhogy iárgánnyal.
 
Komolyra véve a Szót...szerintetek lesz rakétás tüzérségünk vagy sem? Arról volt szó, hogy a kedves szomszédok nem örülnének neki és mivel jó fejek vagyunk nem lesz! :D
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
Ettől még a talajszerkezet nem ugyan az, mint Magyarországon. Attól, hogy termelnek rajta még nem lesz fekete föld, vagy az év nagy részében vizesen álló sárrétek/hortobágyak, árterek mint pl. a Tiszántúl jelentős és az ország más tájainak meghatározó része.
Teljesen lényegtelen, nincs olyan harcjárműtervezési szempont, hogy erdei talajon, vagy mezőségi talajon kell megfeleljen. A sivatagi homok és a nedves alföldi szántó egyformán laza talaj.

A Merkavát nem tervezték sivatagi vagy köves talajon mozgásra sepciálisan, ez egy buta legenda, ami részben itt született a htka-n és semmi alapja nincs. Azért buta legenda, mertha tervezték volna, akkor ez lenne a legtökéletesebb jármű nekünk az alföldi viszonyokra, mert a homok és a sár azonos követelményt kíván! De az égadta világon semmi jel sem utal arra, hogy a zsidók bármilyen formában figyelembe vették volna a földrajzi környezetet, mert pontosan ugyanolyan változatos a földrajzi környezetük nekik, mint nekünk. A havas-jeges viszonyoktól a forró sivatagi viszonyokig, az esők feláztatta szántóktól a köves-bozótos mezőkig mindenük van, ahogy nekünk is (igen, a Kárpát-medence tele van homokhátságokkal, szóval sivatag kipipálva nálunk is!). Mi értelme lett volna a sínai hadszíntérre egy speciális járműet tervezniük, vagy a jordánra! Semmi.

Az MBT univerzális, a világon mindenhol egyforma követelmények vannak.
 
image001.jpg

kgbxvumh0jb21.png

54I12AB.jpg
 
Komolyra véve a Szót...szerintetek lesz rakétás tüzérségünk vagy sem? Arról volt szó, hogy a kedves szomszédok nem örülnének neki és mivel jó fejek vagyunk nem lesz! :D

Szerintem miután már lesz a kezünkben felmutatható erő, hogy ne kelljen elnézést kérni, akkor az is lesz, előtte nem hiszem.
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85

Ezt a Mekava-t a sivatagra tervezték (téves) sztereotípiának részben az lehet az alapja,hogy a Merkava IV-l megerősítették a lánctalpakat is: ez a TSAWS (Tracks, Springs, and Wheels System, Caterpillar fejlesztés, héberül Mazkom). A rendszer jóvoltából a lánctalpak a bazaltkőzetű Golán-fennsík és Libanon egyes területein nem kopnak annyira gyorsan mint a korábbi változatok
 
Szerintem miután már lesz a kezünkben felmutatható erő, hogy ne kelljen elnézést kérni, akkor az is lesz, előtte nem hiszem.
Amúgy félelmetes, hogy egyes emberek ezen a fórumon milyen " jóslatokat" információkat közöltek és ezek egy nagy része teljesült! Szóval próféta beszéljen belőletek és legyen így! :):D
 
Ezt a Mekava-t a sivatagra tervezték (téves) sztereotípiának részben az lehet az alapja,hogy a Merkava IV-l megerősítették a lánctalpakat is: ez a TSAWS (Tracks, Springs, and Wheels System, Caterpillar fejlesztés, héberül Mazkom). A rendszer jóvoltából a lánctalpak a bazaltkőzetű Golán-fennsík és Libanon egyes területein nem kopnak annyira gyorsan mint a korábbi változatok
Hát ez is olyan dolog,hegy ránézésre,kialakitásra semmiféle különbség nincs.Egyszerűen egy kopásállóbb,és persze emiatt drágább,anygbol van a lánc.De kölönben ugyanolyan,mint a nem kopásállóbb anyagbol lévő
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Komolyra véve a Szót...szerintetek lesz rakétás tüzérségünk vagy sem? Arról volt szó, hogy a kedves szomszédok nem örülnének neki és mivel jó fejek vagyunk nem lesz! :D
Lesz szerintem. Ukránoknak, románoknak, szerbeknek, horvátoknak, szlovákoknak van. Nekünk se kell udvariaskodni, és nekünk is kell. BW-nek is van, szerintem a tatai nehézdandárba is kell.
 
Hát ez is olyan dolog,hegy ránézésre,kialakitásra semmiféle különbség nincs.Egyszerűen egy kopásállóbb,és persze emiatt drágább,anygbol van a lánc.De kölönben ugyanolyan,mint a nem kopásállóbb anyagbol lévő

Igen de én jó pár olyan Merkava-l szóló ismertetőt,cikket láttam amelyben ezt a kopásállóbb lánctalpat hozták fel érvként annak bizonyítására,hogy a Merkava-t a sivatagi körulményekre tervezték.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Lássuk be, az elmúlt évtizedekben azért tettek erről.

Ezt fáj elolvasni.

Azt ugye tudod, hogy Izrael sivatag?
Itthon olyan sarak tudnak lenni, hogy még. Azok a túlpáncélozott szarok úgy süllyednének el nálunk, hogy ki se jön többet.

Meg az ellenkezőjéről is az utóbbi időben.