[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Az ember csak olvas, olvas, és nem hiszem el, hogy mennyi mindent összehordanak itt. Hogy tudtok ilyen kijelentés szinten beszélni a Lynxről, meg a leendő üzletekről, komolyan olyan magabiztosan nyilatkoznak itt egyesek, mintha legalább is nem csak a saját sejtéseiket mondanák, hanem biztos forrásból lennének híreik. Itt olvasom, hogy a Lynxből senki nem fog rendelni (aztán miért is nem, főleg nem hosszú távon), aztán, hogy ez csak egy összeszerelő üzem, ahol SEMMILYEN hozzáadott érték nem kerül beépítésre, fejlesztésre (igen, összeszerelő üzem, az RM dedikáltan minden országban létrehozza az ipari hátteret, lásd a saját füzetüket, de hogy ne lenne fejlesztés és főleg, hogy ne lenne Magyarországon semmilyen komolyanvehető szakember? Pont, hogy a mérnök képzésünk ami még mindig ér valamit, ellentétben majd az összes többivel.) Aztán jönnek a hírek arról, hogy két féle lőszertípust rendeltünk meg (egy nappal ezelőtt még azt sem tudtuk, hogy 30 vagy 35, hitviták mentek erről, most meg hirtelen 2 lőszer? A 30-as fegyverhez 8 féle lőszer van a saját felsorolásukban.) És még végtelenül sorolhatnám. Semmi sem jó, minden szar, ha valaki ezt megjegyzi, akkor jön az én nem is azt mondtam, csak nem szabad hurráoptimistának lenni. Nem is, de fejem a seggembe dugom depressziósnak sem. Próbáljunk már meg felülemelkedni ezen. A legjobb az a vita, hogy ha majd (mondjuk 30 év múlva) az ellen lézerkardot és plazma ágyút fog használni a csillagromolóin, akkor elviekben Magyarország nem fogja tudni egyedül megállítani és felőrölni őket. Pedig mi vagyunk a Jedik nemzete.
 
Sztem nincs ezzel gond. Azért van ennyi talalgatás pro és kontra, mert kevés a hivatalos információ. Ennek rengeteg oka lehet, a régi szovjet beidegződés, hogy minden titkos, felsőbbrendű gőg, minek mondjuk a prolik úgyse értik, nemzetbiztonsági, tárgyalástechnikai oka is. De még az is elképtelhető, hogy egy nagy keretszerződés van, a részletek még képlékenyek, addig meg hülyeségeket minek kommunikáljanak.

Sztem sokan félreértik a vitát. Itt nem ünnepronbolás van, sztem a hozzaszólók 90%-a nem ellenzi a progit, mégha más is volt a favoritja.

Vannak kérdések, kétségeik és ennek hangot adnak. Persze a tutit senki nem tudja, de miért ne engedje el bárki a fantáziáját?? Erre való a fórum! Nem kell mindent mellre szívni és akkor sok érdekes szakmai, nem szakmai szempontot olvashatsz, amiből tanulsz vagy szórakozol. Ami nem érdekel, vagy fáraszt, azt meg túlpörgeted.

Take it easy!
 
imádom, hangyafasznyi infó jött ki (lásd: " itthon fogjuk gyártani a megrendelt Lynxek nagy részét") de már szar és nem elég és különben is miért így meg miért úgy, meg már átütemezünk , jajjj gyerekek, nem kéne picit legalább örülni a dolognak? legyen már végre a szar elég büdös.... majd megy ki még infó ha fent úgy gondolják
 
júliusban még körbefostuk volna a szobát egy ilyen lynxes-szintű bemondástól... most meg... agyam eldobom...
 
Az ember csak olvas, olvas, és nem hiszem el, hogy mennyi mindent összehordanak itt. Hogy tudtok ilyen kijelentés szinten beszélni a Lynxről, meg a leendő üzletekről, komolyan olyan magabiztosan nyilatkoznak itt egyesek, mintha legalább is nem csak a saját sejtéseiket mondanák, hanem biztos forrásból lennének híreik. Itt olvasom, hogy a Lynxből senki nem fog rendelni (aztán miért is nem, főleg nem hosszú távon), aztán, hogy ez csak egy összeszerelő üzem, ahol SEMMILYEN hozzáadott érték nem kerül beépítésre, fejlesztésre (igen, összeszerelő üzem, az RM dedikáltan minden országban létrehozza az ipari hátteret, lásd a saját füzetüket, de hogy ne lenne fejlesztés és főleg, hogy ne lenne Magyarországon semmilyen komolyanvehető szakember? Pont, hogy a mérnök képzésünk ami még mindig ér valamit, ellentétben majd az összes többivel.) Aztán jönnek a hírek arról, hogy két féle lőszertípust rendeltünk meg (egy nappal ezelőtt még azt sem tudtuk, hogy 30 vagy 35, hitviták mentek erről, most meg hirtelen 2 lőszer? A 30-as fegyverhez 8 féle lőszer van a saját felsorolásukban.) És még végtelenül sorolhatnám. Semmi sem jó, minden szar, ha valaki ezt megjegyzi, akkor jön az én nem is azt mondtam, csak nem szabad hurráoptimistának lenni. Nem is, de fejem a seggembe dugom depressziósnak sem. Próbáljunk már meg felülemelkedni ezen. A legjobb az a vita, hogy ha majd (mondjuk 30 év múlva) az ellen lézerkardot és plazma ágyút fog használni a csillagromolóin, akkor elviekben Magyarország nem fogja tudni egyedül megállítani és felőrölni őket. Pedig mi vagyunk a Jedik nemzete.
Én konkrétan azt mondtam, hogy minél többen vegyék meg, hogy ne szálljon el az ára és emiatt tudjunk venni minél többet és ez valós kockázat amit vállaltunk. A 30-ast meg konkrétan támogattam, mert tudom miért lesz harmincas. Most már csak azt szeretném, hogy minél gyorsabban kapjam meg az átképzést rá. Aztán jóvilág.
 
Nem vitatkozom, csak kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy érted.
Ugye a szerződés fix számokról szól, fix határidőkkel, fix verziókban, fix áron. Hogyan szállna el az ára?
Ha csak 218 darab lesz a valaha eladott teljes Lynx megrendelés állomány, akkor sem lehet több ezek ára. Ha meg később megemeli az árat a RM, akkor nem rendelünk többet. Vagy csak tényleg annyit, amennyit nagyon muszáj.
 
A fix határidőt miből gondolod?
Én ugy értettem 2 részből áll a szerződés az első része a 46db fixnek tűnik, de a többi? Milyen verziót akarunk, mikorra? Azt mondták csak mennyi lesz a gyár kapacitása.
 
Na akkor, a MK30-2/ABM fegyverhez kapható lőszerek:
af08eea236a9392e406ea9bd97838cdb.png

(remélem nem fognak reklamálni, hogy kimásoltam a Defence Technology Review-ből (2/2020 p. 35.) )

Ebből egy ami nem játszik (on aircraft) a többi elméletileg elérhető. Ez legalább biztos infó. A Wotan 35 fejlesztés alatt, (ugyan ezen füzet 23. oldal), tehát azzal meg sem rendelhettük volna. A későbbi csere az más tészta.
 
A torony: Egyelőre csak emberes torony van, ebben van három féle konfig. 1. manuális, ahol azimut és csőemelkedés is manuélisan állítható. 2. szervő rásegítés, ahol a manuális opció a backup. és 3. giroszkóp stabilizált, ahol a 2. opcióból minden, + a stabilizálás. Na itt például lehet azon agyalni, hogy mit is fogunk rendszeresíteni, de itt is van egy megjegyzés, hogy bármiylen egyéb kívánség szerinti konfigot összeraknak.
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram and SilvioD
1;Nem vettünk még Boxert és közel sem biztos,hogy azt fogunk venni.

2;Mi a náthás pöcsöt csinálunk egy olyan gyárral aminek áll a gyártósora mert nincs megrendelése?Ilyenkor szokták leszerelni a gyártósort(tudod,így járt a Raptoré is), mert annál drágább nincs a világon,ha egy gyártósor nem termel de üzemben tartod.
Szerinted egy összeszerelő üzem nem tud tovább működi karbantartó bázisként? Mi gyártjuk le de minden szir-szar javításért majd elvonatoztatjuk őket németországba?
A továbbiakban nem lesz szükség kopóalkatrészekre?
 
Gyári javítókapacitás kell de az közel sem olyan mértékű mint amekkora gyár lesz.Elég nagy baj lenne ha folyton javítani kéne gyári nagyjavítás szintjén pár tucat járművet.
 
mint amekkora gyár lesz
Miért, mekkora lesz? Te azt gondolod hogy kompletten mi gyártunk majd mindent? Elég valószínűtlen, többször írtam hogy részegységgyártásra lehet számítani, meg javításra.
Szóval mire fel ez a letargia, miért ne működhetne tovább, főleg úgy ha mondjuk Boxerbe is használható alkatrészt gyártunk majd?
 
Az a baj,hogyha nem álmokból hanem ismert tényekből indulunk ki akkor mégis milyen Boxer alkatrészgyártásról beszélsz?Lehet nagyot vagy kicsit álmodni de ne kezeljük már ténykent az álmainkat.Jelenleg az tény,hogy 172db Lynx gyártásara épül gyár.Nincs más tény csak ez az egy.Vannak valószínű dolgok,mint pl a gyártás utáni nagyjavító képesseg de ez csak valószínű.
 
Jól van már megértettük. Ne mantrázd mar folyton ugyanazt.
 
Az álmok mantrázása nem baj?
Ebből vannak egyébként a problémák:túl sokat gondolunk valamibe aztán dilettánsozunk ha nem úgy alakul ahogy mi azt elképzeltük.Tökéletes példa erre a 24-es nagyjavítás.Mindenki képzelt bele minden 21.századi képességet meg fegyverzetet hiába mondtuk,hogy várjuk ki a végét csak nagyjavításról szólt a szerződés...Aztán látjuk,hogy mi lett az eredmény.

Persze a Lynx üzlet az nem egy 24-es üzlet,a Lynx világszínvonalú képességeket adó üzlet a kérdés csupán annxi,hogy drága vagy olcsó üzlet-e.