A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Különleges látogatás - látogatás a Különlegeseknél...

x5f8570acbdfb2286071323.jpg.pagespeed.ic.KuiuZIExyc.webp

"...nagy érdeklődéssel figyelték testközelből a kézifegyver bemutatót, mivel ezeket a speciális fegyvereket csak ennél a szervezetnél rendszeresítették."
 
Érdekes, hogy korai grafikákon volt egy olyan orrkialakítású változata is egymás mögött ülő személyzettel, ami úgy nézett ki mint egy AMV XP
Szerintem kevered az RG41-el
BAE_RG41.jpg

Külön terv,nem a Mbombe család része.
Dél afrikai járgányok azért magukon viselik a saját tapasztalataikat.Nagyfokú önállóságra lettek tervezve,kifejezetten hibridháborúra.De ezen belül vannak hangsúlyeltolódások.Mbombe 8 inkább egy europai kerekes GYHJ(de nem az,illetve a Boxerhez mérhető súlyú és védelmű változatát nem épitették meg-de van rá lehetőség.De akkor ugyanolyan kinetikai védelem mellett a hátrányait is megkapja) felé tolódik,mig a 6os inkább a 4,generációs hadviselés felé.A nagy üvegfelületek is az ilyen tipusú harcokban szükséges minnél jobb kilátás miatt vannak.
Viszont ez nem búr sajátosság.VAB vagy a Fuchs,Pátria Pasi sorozat is jókora szélvédőkkel büszkélkedhet.
Szóval ezeket a járgányokat nem kifejezetten a Kurszk 2.0-hoz tervezték.Ott egyértelműen hátrányban lennének egy Boxerhez képest.Viszont egy misszióban,vagy a jugó,szir polgárháborúhoz,a mostani karabakhi harcokhoz hasonló helyeken meg jobban teljesitenének.
Legalábbis szerintem.És legalábbis szerintem,nagyon is szükségünk lenne ilyen képességű járművekre is.
EQ7GSW-XYAIp0Fx.jpg

Ez az Ansar torony,amit fejlesztenek hozzá.Ezt szánják a 6ra is.Bár ugy nézz ki,kazakok most mégis bezárják a gyárat
 
Valszeg soha fel sem épült az a gyár.
 
Ez is meg a 6x6-os is simán elférne, de csak ha mi gyártjuk, és nem a Boxer vagy Pátria helyett, hanem mellett.
 
  • Tetszik
Reactions: arcas and Blitz97
lehet hogy nem, vagy nem csak boxer lesz? egyáltalán lenne értelme 2 fajta kerekesnek?(nem hinném)
Ha mi nem rendszeresítenénk a Terrex 3-at(valószínűleg ez a szóbanforgó harcjármű) akkor lenne értelme Európába gyártást hozni?
hmm.
 
Ők lesznek, oder?
https://en.m.wikipedia.org/wiki/ST_Kinetics

Van olyan dömperük, ami tud úszni is. :D
A Hirtenbergerrel együttműködnek.
Nato, USA exportra nyomnak sok mindent.
Ezzel a Szingapúri ceggel a Hirtenberger üzlet komoly értelmet nyerhet, illetve a török szál sem gyengül, sőt!!!

Bionix
Ez már van nekünk Lynx néven.
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Bionix_AFV
300px-Bionix_AFV_1.jpg

Bronco All Terrain Tracked Carrier (ATTC)
Otokar licence alapján.
Ez úszkálhat a Tiszában, Dunában kedvére, sőt a Hirtenberger aknavetős verziója adja magát. Nem kell a Lynxre integrálni.
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Bronco_All_Terrain_Tracked_Carrier
300px-NDP2010_CR3_Bronco_ATTC_1.JPG

Terrex
Ottokar licence alapján.
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Terrex_ICV
300px-NDP2010_CR3_Terrex_ICV_1.JPG

Ez is meg a 6x6-os is simán elférne, de csak ha mi gyártjuk, és nem a Boxer vagy Pátria helyett, hanem mellett.
Az RG41 nem a Mbombe család része.Még csak nem is ugyan az a gyár.Viszont az volt a kiindulási alap,miből kifejlesztették a zsidók az Eitant.De messze nem ugyan az a két jármű,az Eitan sokkal nehezzebb,kifinomultabb járgány.Az izraeli Boxer,csak jóval olcsóbb,mint a német.
Elvileg lehetséges azonos alkatrészbázisra hozni a Pátria XP-t és a Mbombe 6-ost,és a teherautó flottát.Úgy lenne értelme.
 
autóipar (Miskolc)
autóipari robotok
Rába- meg nem nevezett Szingapúri hadiipari vállalat előrehaladott tárgyalásokat fojtatnak( futóművek, komplett harci járművek)

Szijjártó Péter bejelentéséből

Azért elképesztő, hogy hogy húzzák ki a nyuszikat a kalapból....szingapúri "komplett harci járművek" ..ez megint nagy meglepetés, még ha konkrétumokat nem is tudunk és lehet csak futómű gyártás lesz a végén. Szerintem ha ezt így nyíltan bedobta a médiába akkor szinte borítékolható, hogy komplett harci jármű gyártás is lesz. :)
 
Egyébként vicces, hogy mi húzzuk a szánkat a török haditechnikára, Szingapúr meg török licencek alapján gyárt. Pedig ha valahol ott xarásig vannak pénzzel és a technikai fejlettségük is top1!!
 
Hát mondjuk úgy, hogy nem véletlenül húzzuk a szánkat és az Ausztráloknál sem véletlenül esett ki a terrex a tenderen.

De mint olcsóbb és használható alternatíva a közepesbe elfogadható.
 
Azért elképesztő, hogy hogy húzzák ki a nyuszikat a kalapból....szingapúri "komplett harci járművek" ..ez megint nagy meglepetés, még ha konkrétumokat nem is tudunk és lehet csak futómű gyártás lesz a végén. Szerintem ha ezt így nyíltan bedobta a médiába akkor szinte borítékolható, hogy komplett harci jármű gyártás is lesz. :)

ha kerekesről van szó akkor jelenleg valószínűleg a Boxer és a Terrex versenyeznek minálunk...a döntő gondolom a hazai gyártás, és talán itt vezethet az ST Engineering mert nekik ez lenne az első Európai gyáruk...pontosítok, harcjármű gyártó gyáruk
valamint a Szingapúri biznisz mellett szól a Hirtenberger szál(ha tényleg van)
 
Egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Örülök, mert úgy tűnik, a közeljövőben (de ha más nem középtávon) a hadiiparunk feltámadhat, és az összeszerelő üzemek egyre szövevényesebb hálójából sok magyar beszállító is megrendelésre tehet szert. Persze az sem mindegy esetleges háborús konfliktus esetén, milyen hadiipari bázisra támaszkodik az ország.
Viszont az a honvédelem, amire nagyon nagy szüksége lenne az országnak sajnos nagyon ingoványos talajon épül (hisz ezek a tervek mindig magukkal hozzák a csúszás, de akár a bukás lehetőségét is - gondoljunk csak a hirtelen felfutó, majd a realitás talajára visszaeső magyar buszgyártásra) és homályos ködbe vész egyre inkább (Mivel sarkalatos pontok nem látszanak, pl. légierő vagy a légvédelem fejlesztése, ami nélkül az eddigi fejlesztések gyakorlatilag értelmetlen pénzkidobásoknak minősülnek).
Azt állítják, hogy nagy lakossági támogatása van a z2026-nak, csak jó lenne tudni, pontosan mit is támogatunk. Persze támogatjuk mi, ha kell, de mit? Csak információmorzsák vannak.
 
  • Tetszik
Reactions: Negan