A létszámhátrányban lévő védő legnagyobb barátja a beásott pozíció, melyből "biztonságosan" tüzelhet az ellenségre. A tüzérség kellő mértékű területtüze ezt a fix védelmet teszi lehetetlenné, vagy túlságosan "költségessé". (emlékezzünk, NATO harcelmélet szerint egy 30%-os veszteséget szenvedett egység már
Combat Ineffective, "harcképtelen" kategória, ami feltöltést vagy más egységgel egybeolvasztást igényel.
Amint a létszámhátrányban lévő védő mozgó harcra kényszerül elő nem készített állásból, ugrásszerűen emelkednek meg a veszteségei. Képzeljük el egy ilyen fix pozíciót amelyet az előbb említett mértékű tűzcsapás ér: A helyzetéből tüzérség által "kiugrasztott" védőnek gyorsan kell pozíciót váltania, gyakorlatilag menekülni kell a csapás elől. Ha a csapás rendesen össze van hangolva támadással, akkor a védelmet lerohanó csapatok valóságos céllövöldét rendezhetnek a visszavonuló védőkre.
Természetesen ez a támadó számára a lehető legideálisabb forgatókönyv, de azt is látjuk, hogy az ennél kevésbé jól sikerült helyzetek is masszívan a tüzérségi és számbeli erőfölényben lévő félnek kedveznek. Itt jönnek képbe a felderítő illetve tűzvezető rendszerek, mint a BRM-1K ill az 1V12 Masina és változatai, vagy nyugaton az ADLER, esetleg FISTV.
Ugyanezen rendszerek illetve megfelelő harceljárások lehetővé teszik a mozgó egységek tűz alatt tartását is.
Az előbbi cikkből kiragadott rész a tüzérséggel kapcsolatos "mítoszokról"
3: "
A tüzérség nem képes mozgó célokra dolgozni."
Nehezen kivitelezhető, de lehetséges. A probléma nem a tüzek elégtelen pusztító erejében, hanem a harceljárásokban és technikákban rejlik. Az egységeknek meg kell tanulniuk a gyors célváltást.
4:
"A tüzérség képtelen a modern páncélosok leküzdésére."
A rombológránátok és kazettás gránátok nagyon is képesek a "modern" harckocsik leküzdésére.
5:
"A páncélozott járművek bebújás után átkelhetnek a tűzcsapáson."
Valóban, de amint ezt megteszik a célfelderítő képességük azonnal 40%-al csökken. Ugyanekkor a tűzcsapáson történő átkelés alatt nagyon valószínű, hogy a járművek a harcban őket akadályozó sérüléseket szenvednek, vagy hogy változtatniuk kell a támadásuk irányán. A végeredmény a páncélosok lefogása, késleltetése.
A létszámhátrányban minden veszteség jóval nagyobb egységnyi "erőt" harap ki a csapat össz. harcértékéből, mint egy létszámfölényben lévő támadó ugyanolyan vesztesége.
Ezen felül azt is tudjuk, hogy pl. a gyalogság nem képes úgy védő harcot folytatni, hogy nem "fix" helyen van. (persze nem tökéletesen fixek, de ilyen méretű célterületek szempontjából gyakorlatilag igen.
El kell hagyniuk lövészpáncélosaikat és tőlük távolabb kell helyezkedniük.
Amint megérkezik a tűz, el kell tűnniük, hisz mind a gyalogosokat, mind a járműveiket játszi könnyedséggel őrli fel az ilyen tüzérség ha nincsenek beásva.