A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

„A magyar katonákat szívvel lehet megtartani a honvédségben. Folyamatosan fejlesztjük az illetményt is, már megvan az a jövedelem, amivel el tudnak tartani egy családot, de a magyar katonákat nem a pénz motiválja elsősorban” – emelte ki dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Debrecen Televízió „Esti Közelkép” című műsorában.

https://honvedelem.hu/hirek/szivvel-lehet-megtartani-a-magyar-katonakat.html

Érthető, a magyar katona megél szerelemből, teljesen logikus. :)
 
De unalmas! Mindegy mit nézek vagy hallgatsz meg és mikor mindenhol ugyan az a szöveg évek óta! Felesleges! Egyedül Gáspárt hallgatom meg és olvasom el! Bár ott is limitált az információ!
Már ha értesülsz róla, hol szólal meg ez ügyben, mondjuk itt a fórumon mi még jó helyzetben vagyunk mert nagyon gyorsan megjelenik az infó.
Még akkor is ha pl Maróth a Magyar Csincsilla Tenyésztők éves vándorgyülésének alsóbüdőskútpusztai kihelyezett elnökségi gyűlésén jelenti is be az X szárnyú T-65-ös vadászgép beszerzését a magyar légierő számára.:-):-)
 
Amúgy @Green Leader igazán tolmácsolhatná Maróth Gáspár irányában, hogy igazán megérdemelnénk már, hogy az általunk összeállított kérdéseket is megválaszolja,mondjuk tartok tőle, hogy azok a kérdések annyira konkrétak lennének, hogy a válaszok 99% az lenne ,hogy:

tumblr-mbui1kp-Po-U1rxdw8g.gif

:)
 
Pontosan, az alegység ügyeletes helye volt. Ott volt a század szint telefonja, orifonja, meg talán az előjegyzésnek hívott napló vagy mi. Abban volt a napi minden infó a századról. Harcértéktől, a név szerinti távol lévőkig, stb. :) Bocs az offért.
Tanúsíthatom, hogy ez még 98-ban is így volt.
 
  • Tetszik
Reactions: honved
Amúgy @Green Leader igazán tolmácsolhatná Maróth Gáspár irányában, hogy igazán megérdemelnénk már, hogy az általunk összeállított kérdéseket is megválaszolja,mondjuk tartok tőle, hogy azok a kérdések annyira konkrétak lennének, hogy a válaszok 99% az lenne ,hogy:

tumblr-mbui1kp-Po-U1rxdw8g.gif

:)

Semmi mâst ne válaszoljon meg, csak a második Griff század kérdést, légyszi :rolleyes: Ha ez nem derül ki gyorsan, úgy járunk, mint a T72-vel, kéthetente ez lesz a vita itt a fórumon :D
 
Folyamatosan zajlik a honvédség kibervédelmi képességének a kiépítése, ahol versenyképes fizetést adnak, tudás,teljesítmény,munka arányos alapon.

Ez mondjuk egy érdekes részlet. Nem látványos, pl. egy vadászrepülő századhoz képest fillérekbe kerülnek az eszközök hozzá, de óriási a jelentősége manapság. Rengeteg kárt lehet vele okozni egy másik ország működésében, és muszáj felkészülni a védekezésre.

De mi lesz a versenyképes fizetéssel amiről beszélt? Olyan elszállt fizuk vannak az infóban hogy a 300 as tiszti fizut kiröhögik. 3x annyi lenne az optimális minimum, pláne hogy ez annyira speciális terület hogy tényleg a legjobbak kellenek.
 
megkapják majd pótlékba.
 
  • Tetszik
Reactions: Pista a hegyről

Ha igazán profikat akarnak akkor kb. miniszteri fizetés alatt nem érdemes próbálkozni! :D
Lenne egy kis bérfeszültség - pl. hadnagyok milliós fizúval

Tüzérségi mintára szervezett "szerver-törő" osztály vagy zászlólalj... :D
"Laptopot tölts, tűz!"
 
Ez mondjuk egy érdekes részlet. Nem látványos, pl. egy vadászrepülő századhoz képest fillérekbe kerülnek az eszközök hozzá, de óriási a jelentősége manapság. Rengeteg kárt lehet vele okozni egy másik ország működésében, és muszáj felkészülni a védekezésre.

De mi lesz a versenyképes fizetéssel amiről beszélt? Olyan elszállt fizuk vannak az infóban hogy a 300 as tiszti fizut kiröhögik. 3x annyi lenne az optimális minimum, pláne hogy ez annyira speciális terület hogy tényleg a legjobbak kellenek.
Összeget természetesen nem mondott csak annyit, hogy ugyanúgy ahogy a pilótánál csinálták a kibervédelem területén is versenyképes fizetést kell adniuk.
 
Ez mondjuk egy érdekes részlet. Nem látványos, pl. egy vadászrepülő századhoz képest fillérekbe kerülnek az eszközök hozzá, de óriási a jelentősége manapság. Rengeteg kárt lehet vele okozni egy másik ország működésében, és muszáj felkészülni a védekezésre.

De mi lesz a versenyképes fizetéssel amiről beszélt? Olyan elszállt fizuk vannak az infóban hogy a 300 as tiszti fizut kiröhögik. 3x annyi lenne az optimális minimum, pláne hogy ez annyira speciális terület hogy tényleg a legjobbak kellenek.
Annal sokkal tobb. Annyiert max olyat kapsz, aki max ugatja a temat, lelkes, most esett ki az egyetemrol stb.

Ha olyat akarsz, aki nagymeretu szervezetnel szerzett cyber defense tapasztalattal rendelkezik, mar az is evi $150k korul jar, ha meg olyat, akinek (torvenyes) attack avagy mission planner stb (leellenorizheto) gyakorlata van, akkor az kb $200-$250k korul indul evente es akkor meg nem ex-NSA directorrol beszeltunk, csak mondjuk volt MSFT avagy FB security sr. engineer szintrol.
 
  • Tetszik
Reactions: Pista a hegyről