A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Orbán Balázs, Miniszterelnöki főtanácsadó gondolatai a facebookon.

"Októnberun o1.,gt 1e0t:41m ·

1f680.png
1fa96.png
Nem véletlen, hogy a hidegháborús űrverseny idején mind Eisenhower, mind pedig Hruscsov ragaszkodott ahhoz, hogy a katonák közül válogassák ki az űrhajósokat. Amikor Amerika a legnagyobb vállalkozásába fogott, vagyis hogy elsőként juttat embert a Holdra, akkor is katonai pilóták ültek az Apollo kabinjában.
Néhány évtizeddel korábban a Párizs környéki békék gyakorlatilag teljesen leépítették a vesztes országok haderejét. Wilson elnök minden naiv jó szándéka ellenére – és persze az amerikai gazdasági érdekek szem előtt tartása mellett – a felpörgetett nemzetközi kereskedelem sem tudta pótolni a nemzeti hadsereg hiánya keltette űrt. A leszerelt és szélnek eresztett zászlóaljak képe beleégett az emberek emlékezetébe. Ez a társadalmi sokkélmény előkelő helyen szerepelt a II. világháború kitörésének okai között.
Előreugorva 40 évet az időben, Lyndon Johnson elnök a II. világháborús győzelem után először emelte be az amerikai politikába a hadsereg leépítésének programját. Úgy gondolta, hogy a társadalmi igazságtalanságok minden nemét és formáját felszámolni képes Nagyszerű Társadalom (Great Society) programját úgy lehet igazán hatékonyan végrehajtani, ha az amerikai haderőt lecsökkentik, és a költségvetési forrásokat átcsatornázzák. Így amellett, hogy megágyaztak a woke-ideológiának, a demokraták nem állítottak kevesebbet, mint hogy Amerika már nem kívánja a világ legerősebb haderejét – vagyis nem akar első lenni, nem akarja megnyerni a hidegháborút.
Ezzel a lépéssel az USA egy egészen az 1980-as évek második feléig tartó morális válságba sodorta magát. Ahogy akkoriban sokan megjegyezték: Amerika elvesztette a hitét a saját nagyságában. Most pedig egyre hangosabban szól a nyugati woke-ista ajkakról: „Defund the police, defund the military” rigmus, azaz „Építsük le a rendőrséget és a haderőt!”. Mit mutat meg nekünk ez a néhány példa?
A sikeres nemzetek kitüntetett státuszt adnak a katonáiknak. Hiszen az ő teljesítményükben, az általuk használt haditechnikában adódik össze mindaz, amire egy nemzet képes. Ahogy az amerikai űrprogram kezdetén mondták az első hét űrhajósról: „ők a nemzetünk legjobbjai, bennük van meg az a plusz erő – a right stuff – ami a sikerhez kell”.
A kormány a nemzeti haderő megerősítésével azt is üzeni, hogy a nemzet olyan értékek birtokosa, amiket meg kell és meg is akar védeni. Vagyis egy hadsereg a nemzet önképe. Egy politikai erő képességeiről és céljairól pedig a védelempolitikája egyértelmű számlát állít ki: amelyik kormány az erős haderőért dolgozik, az az ország javát akarja, és sikerre is tudja vezetni a nemzetet. Így nagyon is érhető, hogy 12 év baloldali kormányzás alatt miért csökkentek Magyarország védelmi kiadásai a GDP 1 százaléka alá. Hogy az altisztek és a legénységi állomány nettó átlagkeresete miért tudta alig meghaladni a minimálbér összegét, és a Gyurcsány-korszak végére miért hiányozhatott már közel 5000 katona az állományból. S miként történhetett az meg, hogy amikor már se anyagi megbecsültség, se haditechnika nem volt, akkor Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy 77 darab T-72-est ajándékoz (sic!) Iraknak. Az akkori harckocsi-állomány több mint kétharmadát!
S ugyancsak ez teszi egyértelművé, hogy mi miért dolgozunk azon, hogy a Magyar Honvédség 21. századi színvonalú, a térség egyik legjobb képességekkel rendelkező hadereje legyen.
1f1ed_1f1fa.png
1f1ed_1f1fa.png

1,8 E1,8 E
74 hozzászólás
52 megosztás

Hozzászólás

Megosztás
Vajda meg 80 darabot adott el titokban-ezt nem említi?
Ez propi,semmi értelmes
 
Az Orbán Balázs interjúban ez mi ez? Az aktív szolgálatban álló gépekre gondolt?
Nézőpont kérdése az ajándékozás ugyanis mielőtt átadtuk volna a tankokat az USA ha jól emlékszem 2,5 millió dollárt fizet a tankokon a Currus által elvégzett "felújításokért".El tudod képzelni milyen mértékű és minőségű felújítások voltak ezek..Ja és ezek hadrendből kivont "letárolt" 72-k voltak...
 
A jelenlegi szakaszban a páncéltörő és a könnyű aknavetős raj az egy-egy BTR? Tehát:
  • szktörzs BTR (benne a mesterlövésszel)
  • lövészraj BTR
  • lövészraj BTR
  • lövészraj BTR
  • pct raj BTR
  • av raj BTR
Vagy a pct és av együtt utazik?
Jelenleg nincs ilyen felépítésű szakasz.

4 lövészraj a lövészszakasz.

Támogató szakaszban vannak az aknavetők/iptr fegyverek. Mesterlövészek.

Pár éve 80/A löv szakasz rajok.

Támogató szakasz sima 80as.

Az ha ott cg lessz Spike helyett az akkora faszság, hogy nem valószínű.
Remélem.
 
Nézőpont kérdése az ajándékozás ugyanis mielőtt átadtuk volna a tankokat az USA ha jól emlékszem 2,5 millió dollárt fizet a tankokon a Currus által elvégzett "felújításokért".El tudod képzelni milyen mértékű és minőségű felújítások voltak ezek..Ja és ezek hadrendből kivont "letárolt" 72-k voltak...

Mármint a darabszámra akartam rákérdezni.
Az akkori T-72-esek kétharmada. Ebből az következik, hogy a jelenlegi 30 szolgálatban lévő van összesen vagy járóképes ennyi volt? Tudom a számításokat, hogy mikor mennyit vettünk és hivatalosan mennyit adtunk el. És abból Pogányék azt hozták ki, hogy 75 darab környékén van jelenleg Mzárolttal együtt -kétséges hadrafoghatósággal-, de ha ez így van, akkor Iraknak az állomány felét adtuk oda.

Így már érthető, mi az, ami nekem nem világos?
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson

Nem.Egyszeruen elfelejtik,hogy már a Vajda orszaglasa alatti diszkréten eladott 80 dh-rot
 
Nem tudom mi lesz a vége az alakuló könnyűgyalogságunknak, de a szállításukra én is a 6 kerekű harcjárművet preferálnám. Igaz, nem német eszközt vennék nekik. A franciáktól a Mistral van, tehát velük is együttműködünk kissé katonai beszerzések terén. Én náluk láttam egy szerintem egész komoly APC kategóriás járművet a könnyűlövész rajok szállítására. Konkrétan erre gnodolok.

Bocsánat, ez lemaradt.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Nemerson
Nem tudom mi lesz a vége az alakuló könnyűgyalogságunknak, de a szállításukra én is a 6 kerekű harcjárművet preferálnám. Igaz, nem német eszközt vennék nekik. A franciáktól a Mistral van, tehát velük is együttműködünk kissé katonai beszerzések terén. Én náluk láttam egy szerintem egész komoly APC kategóriás járművet a könnyűlövész rajok szállítására. Konkrétan erre gnodolok.

Nekem tetszik de szóvolt róla itt hogy elöl túl nagy a szélvédő nem előnyös de Pars 6x6 -on kivül nem tudom van e olyan Apc amely periszkópos.
 
Nekem tetszik de szóvolt róla itt hogy elöl túl nagy a szélvédő nem előnyös de Pars 6x6 -on kivül nem tudom van e olyan Apc amely periszkópos.

Nem tudom megítélni, de elég új eszköznek tűnik és gondolom a szélvédős dolog is megoldható. Biztos lövedékálló az üveg vastagsága, biztos több réteg. Illetve elképzelhető hogy páncéllemez védi, ha akció van. Megoldható lehet ez, ha a vevő úgy kéri, talán.