Azért ez nem egy olyan óriási előny. 3650db modern tank volt nyugaton (a Leopard 1A5-öt nem is számolom, mert 88-ban már volt csak itt nincs számszerűsítve és az ebben az időben legmodernebb M60-at sem, mert az M60 meg egyáltalán nincs listában ). Ezzel szemben keleten kicsit nehezebb a helyzet. Azt szerintem nyugodtan elfelejthetjük, hogy a T-55AM modern, szerintem ugyanez igaz a T-64A-ra és az R-re is. A T-72 esetében kérdés, hogy ezek M vagy M1 változatok. Ha M akkor ott ugye homogén acél a torony, amit már nagy távolságból is át tudnak lőni még a 105-ös lövegek is, ugyanez igaz a meg nem erősített teknőpáncélra is. Persze ettől még lehetne modern, hisz a gyengébb védettség még nem teszi elavulttá, de 88-ban már szutyoknak számító elektronikával együtt biztosan nem tekinthetjük modernnek az T-72M típust (bár én azt is megkockáztatom, hogy 1988-ban az a harckocsi aminek nem volt legalább nappal használható digitális tűzvezető rendszere az nem tekinthető modernnek, így a T-72M1 sem feltétlen modern). Ezután ami marad egyértelműen mint modernek nevezhető típus az a T-64BV és vegyük még ide a B-t is (mondjuk a T-64B-nek TPN 1-49-23 éjjellátója van, de az éjjellátó képessége az összes szovjet harckocsinak szar, szóval mind1 is igazából). A T-80BV egyértelmű és a T-80B is simán idefér. Ez összesen 5100db harckocsi. Akárhogy is nézem ez 3650db vs 5100db modernnek tekinthető harckocsi.Próbáltam a hidegháború végén, az 1988-as évben összeszámolni a harckocsik számát (kerekített számok):
Az NDK-ban és az NDK-Lengyel határ Lengyelországi oldalán összesen ~7000 szovjet harckocsi állomásozott.
Ebből:
600db T-80BV
100db T-64BV
3550db T-80B
850db T-64B
1900db T-64A/R
Csehszlovákiában 1550db szovjet T-72A állomásozott, amivel a szovjet Nyugati Hadműveleti irány 8550db harckocsit jelentett.
VSz tagállamként:
NDK - 550db T-72M, 1650db T-55 (2200db)
Lengyel o. - 750db T-72M, 500db T-55AM, 1600db T-55 (2850db)
Csehszl. - 800db T-72M, 1200db T-55AM, 1000db T-55 (3000db)
Összesen: 2100db T-72M, 1700db T-55AM, 4250db T-55 (8050db)
Szovjet + VSz első vonal: 12'350db T-55AM/64/72/80 + 4250db T-55 = 16'600db harckocsi
NATO
USA - 1750db M-1A1
NSzK - 1800db Leo-2, 1750db Leo-1, 650db M-48 (4200db)
BAoR - 100db Challenger-1, 700db Chieftain (800db)
Holland - 250db Leo-1
Belga - 300db Leo-1
Kanada - 50db Leo-1
NATO első vonal: 3650db (M1, Leo-2, Chal-1) + 3700db (Leo-1, Chieft, M-48) = 7350db
A Francia 1100db AMX-30-at nem számoltam bele, mint ahogy az Ukrán és Fehérorosz tagköztársaságoknál állomásozó szovjeteket sem.