Lövése sincs a miértekről a jelek szerint...
Csak zavaros teóriái vannak.
A zavar nálad áll fönt, de talán még nem végzetes. Fussunk neki még egyszer!
Japán már a 30-as évek közepén behatolt a szovjet érdekszférába (Mongóliában) és agresszív politikája nem zárta ki, hogy háborút indít a Szovjetunió ellen annak távol-keleti és szibériai területeiért. Már 1938-ban összecsapásokat provokáltak ki a Mongóliában állomásozó szovjet csapatokkal, és bár alulmaradtak, 1939 májusában újra támadásba lendültek. A szeptemberig elhúzódó harcokból a szovjetek kerültek ki győztesen és (a Wikipédiát idézve) ezért
"a Szovjetunió teljes erejével az európai helyzetre koncentrálhatott. Többek közt ennek köszönhető, hogy másnap, szeptember 17-én a Vörös Hadsereg alakulatai megtámadták Kelet-Lengyelországot, ezt követően megszállták a Molotov-Ribbentrop paktumban megállapított vonalig."
Japán azonban ezután sem tett le arról, hogy a térségben terjeszkedjen tovább. Ahogy Szingapúr elfoglalásának kitervelője, Maszanobu Cudzsi visszaemlékezik:
"Nomonhan óta az oroszok iránti gyűlölet lételemünké vált."
1941 júliusában Tokióban heves viták dúltak a háborúba való belépésről:
"Még nem született döntés arról, vajon északi irányba vonuljunk vagy dél felé támadjunk. Mikor megérkeztem a tokiói főhadiszállásra, közeli barátommal, Kumon alezredessel találkoztam. Az asztalnál ült és boldognak tűnt. Elmondta, gyakorlatilag nincs vita arról, északon vagy délen csapjunk-e le. A vezérkar több tagja úgy gondolta, Hitler ősz végére befejezi az oroszországi háborút, és ha nem sietünk, kimaradunk a küzdelemből, s győzelem esetén nem részesülünk a zsákmányból. A vezérkar végül amellett foglalt állást, Németországnak jó esélye van a győzelemre. A Kvantung hadsereg létszámát 400.000-ről 700.000-re növelték és átnevezték Kvantokuannak (A Kvantung hadsereg különleges hadműveleti csoportjának). Ezzel egy időben egymilliárd jen összegű háborús keretet biztosítottak számára."
/Maszanobu Cudzsi: Szingapúr, 1942/
Ja, persze. Annyira az összeomlás szélén voltak, hogy Moszkva alól picit hátrébrugdosták a németeket...
Ami nem ment volna, ha a tokiói német nagykövetségen dolgozó, a június 22-i német támadást is előrejelző dr. Sorge nem adja le a drótot október 15-én Moszkvának arról, hogy
"a japánok nem terveznek a Szovjetunió ellen támadást. Ezt követően a lehető legnagyobb ütemben kezdetét vette a Szibériában és a Távol-Keleten állomásozó, jól felszerelt és téli harcra is kiképzett szovjet hadosztályok nyugati arcvonalra, elsősorban Moszkva elé történő átcsoportosítása."
/Szabó-Számvéber: A keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943/
A Szovjetunió iszonyatos erőfeszítések árán, hatalmas veszteségek mellett, LL-hadianyaggal bőségesen ellátva is csak 1943-ra kerekedett a német támadók fölé. Háborúja valódi élet-halál harc volt, kétesélyes küzdelem, nem eleve nyert ügy. Úgy, hogy csak egyetlen fronton kellett harcolniuk, egyetlen ellenség ellen. Ha a japán támadás 1941 őszén a SZU ellen indult volna meg (Nem általam álmodott teóriák, hanem nagyon is valós tervek alapján!), akkor a japánok az év végére jelentős szibériai területeket foglaltak volna el, jelentős szovjet erőket kötöttek volna le és elvágták volna a LL-szállítások fontos útvonalait. Ezzel abszolút realitássá vált volna az, hogy a németek elfoglalják Moszkvát (Amivel maguk a szovjet vezetők még így is számoltak!), majd 1942-ben Sztálingrádot és a Kaukázus előterében található olajmezőket, északon pedig az LL-szállítmányok fogadására egyedül fennmaradt Murmanszkot és Arhangelszket. Onnantól pedig a SZU-nak vége, és egy német-japán uralom alatt álló (Észak-)Eurázsia nézett volna szembe a magára maradt Brit Birodalommal. Vagy a mellé álló USA-val, de egészen más felállásban, mint ahogyan az végül az történt.
Na, EZÉRT mondjuk itt páran, hogy Németország nem eleve vesztesként kezdte a háborút, és ezért nem is találhatsz olyan komolyan vehető történelmi munkát, amely úgy kezeli a német háborús erőfeszítéseket, mint eleve kudarcra ítélt, ostoba törekvéseket.
