Na itt a bökkenő,hogy az impérium cseh motyót használt,mert nem volt annyi eszük,hogy kifejlesszenek egy sajátot. Pedig volt néhány okos találmányuk.
A II. világháború (1939 - 1945)
- Téma indítója fip7
- Indítva
Hagyjuk már ezt. A németek is használtak cseh cuccokat. Miért ne használnák ha egyszer jó?
Nem kell föltalálni a spanyol viaszt mindenáron.
Pont,hogy nem volt igazán jó. Az ívtár csak 30-as volt,a dobtár meg 100-as. A csöve pillanatok alatt felforrt.
És? Nem géppuska. Nem is abban a szerepben használták.
Megnézted Te egyáltalán a videót? Mer' akkor inkább előbb nézzed meg.
Hát, sorozatlövő fegyverek terén igazából nem volt semmilyen értékelhető saját mutatványuk.
A Vickers géppuska egy Maxim, illetve a repülőfedélzeti az egy Browning helyi lőszerrel.
A Bren egy cseh fegyver.
A tankokban használt BESA szintén cseh, ezt rádásul megfejelték azzal a kreténséggel, egyes egyedüliként 7,92-es Mauser német lőszert tüzelt… (mivel a csehek és KKE-ben kb mindenki ezt használta)
A Hispano francia, svájci gyökerekkel.
A Bofors gá svéd.
A Sten egy lebutított Lancaster ami meg egy német Bergman MP28 koppintás.
A Thompson amerikai.
Panzer II-esek a lengyel határ közelében, 1939. augusztusi kép.
amikor egy páncélos lovag megállította a német hadoszlopot
Review of “The Forgotten Soldier” by Guy Sajer, Part 1 of 3 – The Occidental Observer
www.theoccidentalobserver.net
Review of “The Forgotten Soldier” by Guy Sajer, Part 2 of 3 – The Occidental Observer
www.theoccidentalobserver.net
Review of “The Forgotten Soldier” by Guy Sajer, Part 3 of 3 – The Occidental Observer
www.theoccidentalobserver.net
Az Elfelejtett katona Guy Sajer (Guy Mouminoux álnéven) memoárja. Körülbelül húsz évvel a háború után íródott, olyan stílusban, amely nagyon is regényszerű - Sajer olyan párbeszédeket rekonstruál, amelyekről nehéz elképzelni, hogy pontosan emlékezett volna. A dátumok és a helyszínek gyakran homályosak - és az is nyilvánvaló, hogy a "háborús köd" beborította és mentegette, hogy képtelen valami olyasmit mondani, ami a Wehrmachtban töltött történetének tárgyilagos elbeszéléséhez hasonlít. Írásmódja - talán a franciából fordítva - időnként ismétlődő lehet, legalábbis ami bizonyos leírások gyakori, újra és újra történő használatát illeti. Ennek ellenére olyan érzése van, mintha valaki ott lett volna, és hitelesnek találtam leírásainak ívét. Noha egyesek azzal vádolták Mouminoux-t, hogy az Elfelejtett katona című könyvet teljes egészében kitalálta, nekem a könyv soha nem tűnt olyannak, ami akár csak utalna a csalásra. A könyv valóban olyan sok halálközeli esetről számol be - olyan sok közeli találkozásról -, hogy szinte hihetetlen, hogy bárki is túlélhette volna azt, amit leír. A könyv egyes kritikusai azt állítják, hogy a könyv úgy olvasható, mintha a drámaiság és a hatás kedvéért összeollózott, minden egyes katona keleti szenvedéstörténetét elmesélnék. Erre azt válaszolnám, hogy ha valaki túlélte a Volga mellől a Balti-tengerig három éven át tartó, egymást követő visszavonulásokat, akkor a beszámoló nagyjából megfelel annak, amire én is számítanék. A hitetlenkedés nem a beszámolóban van, hanem abban, hogy valaki túlélte. Ráadásul azok az emberek, akik túlélték, hasonló történeteket mesélnének, mint amit Sajer ír. A túlélésük ténye szükségszerűen azt jelenti, hogy "szerencsések" voltak ahhoz a több százezer emberhez képest, akik nem élték túl. Túlélésének hihetetlen volta tehát nem érv a könyv ellen. Másképp nem is kaptuk volna meg.
Mouminoux 1927-ben született Lotaringiában francia apától és német anyától, akinek leánykori neve Sajer volt. Kilencvenes évei közepén, 2022-ben halt meg, és Franciaországban karikaturistaként és képzőművészként - és Az elfelejtett katona írójaként - szerzett hírnevet. Vegyes elzászi származása végigvonul a könyvben. Mouminoux 1942-ben, fiatal tinédzserként, anyja leánykori nevén lépett be a Wehrmachtba, nyilvánvalóan azért, hogy német származását hangsúlyozza. Kezdetben bepillantást enged abba, akinek hitte magát, és közben sejteti, hogy mi következik:
Guy Sajer ... ki vagy te?
A szüleim vidéki emberek voltak, néhány száz mérföldre születtek egymástól - egy távolság, amely tele van nehézségekkel, furcsa összetettséggel, összekuszálódott határokkal és egyenértékű, de lefordíthatatlan érzelmekkel. Engem ez a szövetség termelt ki, e kényes kombináción átívelve, egyetlen életem volt, hogy megbirkózzam a sokrétű problémákkal. Gyermek voltam, de ennek nincs jelentősége.
A problémáim már előttem is léteztek, és én fedeztem fel őket. Aztán jött a háború, és én hozzámentem, mert nem volt más, amikor elértem a szerelembe esés korát. Brutálisan nehéz terhet kellett viselnem. Hirtelen két zászlót kellett tisztelnem, és két védelmi vonal - a Siegfried és a Maginot -, és hatalmas külső ellenségek. Beléptem a szolgálatba, álmodoztam és reménykedtem. Megismertem a hideget és a félelmet is olyan helyeken, amelyeket Lilli Marlene soha nem látott. Eljött egy nap, amikor meg kellett volna halnom, és azután semmi sem tűnt nagyon fontosnak. Így maradtam, ahogy vagyok, sajnálat nélkül, elszakadva a normális emberi állapottól.
Nem volt világos számomra, hogy bevonult-e vagy besorozták. Ami világos, az az, hogy önként jelentkezett a Luftwaffe-hoz, de nem vették fel. Az alapkiképzés után Sajert egy logisztikai/szállító egységhez (a Rollbahnhoz) küldték, hogy teherautókat rakodjon és vezessen, amelyek ellátmányt hoztak a frontra Dél-Oroszországba. A Rollbahnban találkozott több olyan férfival, akik a háború során szoros társai lettek. Krónikája a háborúról a kiképzéstől kezdve a német hadsereg keleti pusztulásán át a nyugaton való rövid tartózkodásáig és a megadásig. A három év, amelyről beszámol, és amely szinte teljes egészében keleten játszódik, a háborúról szóló legmegrázóbb beszámoló, amelyet valaha olvastam. Annak ellenére, hogy a könyv gyakorlatilag megszakítás nélkül a nélkülözés, a halál, a szenvedés és a nyomorúság története, szomorúan hagytam ott Guy Sajert - és számomra a könyv befejezésekor érzett szomorúság a könyv minőségének és meghatóságának egyik árulkodó jele.