Bár természetesen nem látok bele a lengyel szerződésekbe, de ők a napokban megrendelt fegyvereiket, már idén elkezdik átvenni!
Nekem ez úgy tűnik, hogy nem fizetnek előre, mert idő sem lenne rá!
Ehhez képest mi a 2018-ban megrendelt LEO2 A7+ harckocsik első darabjait 5 év elteltével kezdjük el átvenni. A késlekedés oka többek közt az, hogy nem is akartuk korábbi időpontban átvenni őket.
És nyilván az is lassít a szállításokon, hogy mindjárt a magyar igényekre építik őket, ahogy a PZH-kat, LYNX-eket, GIIDRAN-okat is.
A lengyelek például úgy tudják meggyorsítani a szállításokat, hogy kezdetben a már kész K2 harckocsikat, K-9 önjáró lövegeket kapják, és majd utólag alakítják át őket a saját igényeikre fejlesztett változatra.
Igen, így készülnek a mítoszok. Amikor az olyan, mint te elkezdenek mindent összekutyulni.
A lengyelek 2 külön ügyletben kapnak Abramsokat. Az első 250db-ért rendesen fizetnek, a másik 116db-ot "ajándékba" kapják azért a 240db T-72-esért, amelyiket átadtak az ukránoknak.
Az eredeti fizetős 250db-ot még a
februárban bejelentették. Az aláírás áprilisban történt. Azokból szállítottak le villámgyorsan egy adagot, hogy a lengyelek megkezdhessék a kiképzést rájuk. Idén 28 darabot kapnak meg belőle.
A teljes szállítás 4 évre húzódik el, és 4,75Mrd USD lesz.
Azaz öreg, letárolt, de modernizált harckocsikért fizetnek 16,2M USD-t/db. Ebben már benne vannak a support verziók is!
Ez neked mennyire tűnik jó ötletnek?
Ezek nem új harckocsik, ahogy a mi Leo2 A7+-osaink, hanem letárolt amerikai gépek, amelyeket a Pentagon Depoiban felújítanak, és átalakítanak a legmodernebb verzióra. Lehetséges, hogy olyan gépeket kaptak, amelyek eredetileg az US Armynak voltak előkészítve, mert párhuzamosan ők is berendelték a legmodernebb SEPv3-as gépeket. De maga a felújítási procedúra folyamatosa Depo-kban. Tehát szinte mindig van gyakorlatilag szállításra kész harckocsi ott.
De ismétlem, ezek igencsak nem mai darabok! És gondolom export verzióra alakítva.
A 116db-ról pedig nincs - én eddig nem futottam bele - hogy milyen verzió lesz. Az biztos, hogy a szállítást meggyorsítja, ha nem SEPv3 -ra kérik, mert abban az esetben a modernizációs elemeket még be kell várni.
Hja és a 116 harckocsit jóelőre, és teljes egészében kifizették, mivel azok ellenértéke már az ukránoknál pusztul a fronton...
Az meg külön vicces, hogy azt írod, "nem fizetnek előre, mert idő sem lenne rá!"
Mire? A fizetésre?
Neked mennyi időbe kerül egy utalást elintézni? Na, a lengyel Kormánynak sem sokkal hosszabb idő. Mindenféle aláírással együtt sem több mint pár nap.
Biztos lehetsz benne, hogy náluk sem csengetett a Fedexes kézbesítő az Abramsszal, amíg előre meg nem jött a szerződött összeg egy jelentős része.
Sajnos nem mentettem el a mi fizetési ütemtervünket, és nincs időm visszakeresni, de ha jól emlékszem, akkor kezdenek jönni például a H225 helik is, amikor az áruk már teljes egészében ki van csengetve.
Nálunk stratégiai nyugalom van.
Ez egy nettó hülyeség. A H225M gépek 2023-ban kezdenek el érkezni. A
2021-es költségvetés szerint (26. oldal) még biztosan nem fogjuk teljesen kifizetni ugyanis 2023-ig csak kevesebb, mint 400M USD lesz rájuk kifizetve, de ez nem fedi le a 16 gép valószínű árát. De a H145M is úgy érkezett, hogy 2021-ben még fizettük őket, amikor az utolsó gép is leszállt. Tehát valószínűleg az előleg után teljesítés arányában kellett fizetnünk.
Hogy a H225M-eseket meddig fizetjük, nem tudom, mert 2022-re megváltoztatták a költségvetés fejezeti részletező részét. Legalább is nem találtam részletesebb infót.