A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Üdvözlet Mindenkinek!

Csak nemrég találtam rá a fórumra, de elég ígéretesnek látszik. Még csak a 29. oldalon járok az olvasásában, de úgy gondoltam, hogy néhány kérdésemet, gondolatomat megosztom.

1. Amikor külföldi támadásról és annak visszaveréséről van szó még egyszer sem merült fel, hogy a támadó hadereje hány fő. Mivel elsősorban Románia merült fel, így megkérdezném, hogy egy háborús szituációban a jelenlegi kb. 70 ezres seregével, a jelenlegi haditechnikájával támadna vagy esetleg felfegyverkezne előtte????

2. Éshamár védekezésről van szó, akkor mi – vagyis az ország – tétlenüls szemlélné a szomszéd fegyverkezését?

a) Úgy gondolom, hogy minél nagyobb számú a betörő ellenség annál inkább a gerilla harcmodor a legalkalmasabb védekezés, a hadsereg jelenlegi helyzetében. (Erről leginkább az egyik haverom tudna meséni, aki Szolnokon, Furkó alatt volt sorkatona, felderítő.)

b) Eléggé egyetértek danielblack-kel a könnyűgyalogság tekintetében, nyílván ő sem frontális támadásra küldené páncélosok ellen. Itt egyértelműen a megfelelő kiképzésre és taktikára lenne szükség amivel meg lehet állítani az ellenséget, illetve kényelmetlenné tenni az itt tartózkodásukat. (Nagy számú, akár 1-2 ezres mélységi felderítő az ellenség vonalai mögött igen rövid idő alatt súlyos helyzetbe hozná a támadót.) Amiről most írtam, azt részben láthatjuk Ukrajnában is.
 
@exsorkatona

1. Új fegyvereket nem hiszem, hogy beszerezne, de az esélyes, hogy pl. elkezdene még TR-85-ösöket gyártani... Inkább növelné a létszámot, illetve nem egyedül támadna, hanem hírtelen jobban lenne pár szomszédunkkal.

2. Hát gyártani nem nagyon tudunk mit... Úgyhogy maradna a sorozás. Hogy kitől kérnénk/kapnánk segítséget, az jó kérdés.
Nagyjából senkit nem érdekelne (A magyarok nagy százalékát sem... Max utána.), hogy van-e itt Mo. vagy végképp felosztják a szomszédaink között.

2.a., 2.b. Olyan nagy seregekkel nem nagyon kellene szembenézni a szomszédok részéről, amire ne tudnánk felkészülni.
Más kérdés, hogy ezt nem tesszük meg. :)
 
A "kevésbé mobilt" hogy kell elképzelni? :D
Szétkapják és pár kamionnal azért odébb tudják szállítani, mert annnyira nem brutális azért a mérete?
 
A "kevésbé mobilt" hogy kell elképzelni? :D
Szétkapják és pár kamionnal azért odébb tudják szállítani, mert annnyira nem brutális azért a mérete?

Van több variáció. Kevésbé mobil és MÉG kevésbé mobil :)))
http://www.radartutorial.eu/19.kartei/karte203.en.html

Őszinte legyek ? Gőzöm sincs milyen lesz a visegrádi gyártmány ..
 
Gondolom hasonló lesz a jelenlegi réskitöltő radarjainkhoz, azok is odébbvihetőek, csak szét kell kapni. Amúgy az angol nyelvű cikkben Tatra platformról írtak, gondolom a mobilabb változatra vonatkozik
 
Lehet ma venni egy csomó fajta radart a világ minden tájáról. Mi minek fejlesztgetünk magunknak ilyet?
 
@Fip7
Ha meg nem fejlesztünk sajátot, akkor meg az a baj... :)
Nekem pedig külön tetsztik, hogy V4 fejlesztés. Remélem, hogy ezt még sok más közös V4 fejlesztés fogja követni... :)
 
zotyek78

24 db-ért fejleszteni? Van bármi tapasztalatunk-e téren?
Miért nem veszünk ilyen kis mennyiséget a SAAB-tól?

De közös fejlesztés lehetne végre valami jó karabély is.
 
Nekem úgy rémlik, hogy van tapasztalatunk... Karabély meg van már jóféle cseh fejlesztés... Megvehetnénk a liszenszét nyugodtan... Szerintem nem nagyon lenne, aki ellenezné. :)
 
Van a holdat elöbb radaroztuk mint az usa.
A jel sürüségének növelésével kapott tisztább kép is magyar lelemény 'kényszer'
De a vsz idökbe is készitettunk radart.
És sok kutatás fejlesztés volt györben aminek még mindig vannak kövei még ha az idö már meg is aprozta a tudåst.
 
nem rossz ez a radarfejlesztési dolog, főleg mert ez speciel nem egy annyira költséges műfaj ahogy sokan hiszik. Ha ugyanolyan árban meg tudják csinálni a közép európai országok (szerintem 110% hogy igen) akkor inkább hazai (=közép európai) munkaerővel készüljön
 
A radaros dolgot én olvastam már pár napja 1 angol nyelvű oldalon, viszont nem találtam más forrást, így nem mertem biztosra venni, de eszerint igazak a hírek.

Azért térjünk már észhez, akkor sírunk ha nem fejlődik semmi, ha viszont valamihez hozzányúlnának pozitív irányba, akkor meg sírunk,mert alacsony darabszám,miért nem veszünk külföldit.

Lehet,hogy nem a radarok a legégetőbb problémáink,viszont akkor is modernizáció, legalább valami történik.

Egyenlőre az ígéretek alapján fejlesztjük a légvédelmet. De a lényeg,hogy ezek egyenlőre CSAK ígéretek, amíg nem teljesültek addig ne vegyük készpénznek. Viszont a radarok kapcsán szerintem ez jó, hiszen nem csak mi, hanem a V4 közös projektje, ergó nem igazán lehet félvállról venni,hiszen a lengyelek nagyon durván elkezdték combosítani a seregüket, a csehekről sem az jut eszembe,mintha nem lenne fontos nekik a honvédelem... a másik két ország pedig ismeretes.... Mivel a húzóország Lengyel-, és Csehország lesz (tuti,hogy náluk fog menni a gyártás nagy része). De így már fel is vetődik a kérdés,hogy nekünk mi lesz a gyakorlati profitunk belőle, hisze ha a létfontosságú elemeket ott gyártják, akkor csak reménykedhetünk,hogy jó lesz és más ország is rendszeresíteni akarja majd, így mi is kaphatunk 1 kis profitot.

Tehát:

Pozitív:
Nem félvállas meló lesz,
talán tapasztalatot is,
jobb (esetleg jó) technikával bővülünk, aminek mi is lehetünk a support országa + más is rendelhet belőle

Negatív:
Bukás is lehet.
 
Sikerült új információkat szereznem az új egyenruháról, rip-stop anyagú lesz, átszabva övön kívül viseléshez, az új minta még kérdéses, hogy lesz-e lehetséges, hogy marad a boci minta, maga a teljes gyakorló pedig úgy fog kinézni mint szabásilag mint a sivatagi amit a missziós katonák hordanak.

Rendszeresítési dátumot még nem mondtak, a költségvetéstől függ, szóval isten tudja mikor lesz.
 
Apró fejlesztés ez a radar és alig rendelünk belőle. Talán annyit profitálhatunk belőle, hogy a meglévő lepukkant technikáinkat az itt szerzett tapasztalatokból esetleg részlegesen tudjuk modernizálni.
Bár szerintem ehhez jóval többre lenne szükség! (Mármint elektronikai stb. szaktudáshoz és gyártói hátterhez.)
 
Meg, ha úgy általában pozítiv tapasztalatokkal jár az együttműködés, akkor hátha újabb és újabb együttes projekt követi majd... :)
 
A haderő fejlesztéséről is írok néhány elképzelést, melyek kifejezetten a Kárpát medencei elhelyezkedésünkre van optimalizálva.

A beszerzéseket elsősorban a szövetségeseink által hadrendből kivont, még számunkra jól hasznosítható eszközökkel kezdeni. Ha a németek felajánlanak nekünk 50-60 db Leopardot (pl. A4) amit ki akarnak vonni, azt azonnal el kell fogadni, sőt elébe kell menni és a megfelelő szinten jelezni kell nekik, hogy nálunk erre szükség van. (Némi protekció felajánlása a német cégeknek stb.)

Ugyanez igaz a többi NATO országra is, ahonnan normális állapotú, jónéhány évig használható cuccokat kaphatunk. (Legalább 15 évig)

Imike írta, hogy a Gripenek A szériáját a svédek kivonják és a legújabbat állítják hadrendbe. Ezekből ingyen vagy fillérekért tudnánk beszerezni gépeket. Szerintem újabb 14 gép akár kevesebb fegyverzettel is már elegendő lenne, hogy a saját légterünket és a NATO-s feladatainkat is elláthassuk. Esetleg 1-2 szomszédunkét is. (Igazából legalább 3x14 gép kellene, de ez egyelőre csak álom.)

Helikopter beszerzés
Én egyértelműen a lengyel S-70i-re szavazok. Ebből is legalább 36 db kellene amiből 14 nehéz fegyverzettel rendelkezik (a 10 millás példányok:))), 14 könnyebb példány (a 6 millások), 8 olyan ami között van EÜ helikopter és polgári, katasztrófavédelmi feladatokra stb. is alkalmas.

Szállító repülőgép
Úgy gondolom, hogy első körben 3-4 db Bae-146 bőven elegendő lenne. Mivel elsősorban személyszállításról és humanitárius felhasználásról van szó ezek a gépek erre a célra tökéletesen megfelelnek.

Nem tudom, hogy a Rába képes lenne-e normális védettséggel ellátott PSZH-kat gyártani, esetleg valamilyen fegyverzettel is felszerelni, de a HM-nek már régen kellett volna ilyen irányú megbízást adni ezekre a fejlesztésekre.

A kézifegyvereket illetően egyértelműen saját fejlesztésre kellene hagyatkozni. Szerintem még van is ehhez megfelelő szaktudás, gyártási potenciál. (Esetleg valamilyen licenc gyártás, de hogy mi lenne jó azt nem tudnám megmondani.)
A ruházatnak és felszerelésnek is hazai gyártásúnak kell lenni, ezzel munkahelyeket is teremthetnének és nyílván kevesebbe is kerülne.

Most első nekifutásra ennyi, egy másik alkalommal még ismét nekifutok ennek a témának más oldalról is.