Van egy adott geográfiai elhelyezkedés, ehez pedig adott források és egy adott rendzser, ami nagyahatalmi szempontból olyan mértékben megfeleló, hogy nem csak azok, aki letrehozták, de azok is, akik késobb kezdték a terségunkben a nagyhatalmi játszmákba az elfogadtág. A rendszer aszimertikus mivotja biztosítja, hogy versenyhelyzetben tobbet veszithet egy nadhatalom, ha belényúl, mind amenyit nyerhet.
A mondat elso része Mo. háborús pontenciáljára utal. Az adott forrásaival és az adott szúkebb és tágabb geopolitikai kornyezetében nem engedheti meg magának, hogy saját szakálára bárkit letámadjon. Ezért Magyarország (es ezzel most kizárolag a mai, modernkori Mo-t értem) ezidáig mindig csak akkor támadot meg valakit, ha azt elozoleg valaki más is lerohanta - ami logikus, hiszen a meglévo forrásokkal nem lehet hazardírozni, de még azt se szabad reszkírozni, hogy egy fegyveres konfliktus elhúzódjon, mert az válalhatatlanúl sujtaná a hátországot.
Ennek a látszólag megalapozot stratégiának ellenére Mo. ezidáig végul mindig kudarcos volt, annak ellenére, hogy voltak operációk/hadjáratok melyek sikerrel végzodtek. Miért? Mert a fennálló aszimetrikus rendszerbe egy nagyhatalomnak csak akkor éri meg belényulni, ha valamilyen saját érdeket akár érvényesíteni ninden más játekos ellen, amibol két dolog kovetkezik: 1.- az adott nagyhatalom a rendzser megváltozásának egyetlen garanciája, így az új helyzetet nem lehetne stabilizálni, 2.- egy olyan geopolitikai konfliktus vív, amit végul valószinuleg elbukja, vagy legalább is nem képes megnyerni, és akkor a targyaló asztalnál valamit nagyvonaluan fel kel áldozni/hagyni úsni. Ami magyar szempontból hagyományosan tiszta ráfázást jelent, minden viszapattan a régi kerékvágásba.
Ami a monarchista reményeidet illeti - az altálad sorolt nemzetek nem vevok erre ... tényleg nem.
