A magyar hadiipar napjainkban

Hát ja, jobb lett volna, ha nincs is. Minek telepakolni 3 fedélzeti számítógéppel, telemetria adatokkal törődni, kommunikációs berendezéseket beépíteni, biológiai kísérletet folytatni, ez minden az Ecserin is megvehető Grad rakétában alapból benne van! Amit csináltak a diákok, az csak hókuszpókusz. Itt amúgy is mindenki mindent jobban tud, punktum.
 
Jaa, az rendben. Mea culpa!
De ettől még a szándék lehet, hogy ebbe az irányba is mutathat. Nem ördögtől való a gondolat, hogy saját forrásból képesek legyünk gyártani a leendő rakétatüzérségünknek legalább a NIR egységeit .
Szándékkal már tele a padlás.
De légyszíves emlits már pár példát (amire ezt a megérzesed alapozos) amikor valami állami R&D projekt az egyetemek bevonásával valósult meg, ès lett is belőle valami.
Mert ha most jól értem te azt vizionálod, hogy egy európai rakéta versenyre ami kifejezetten egyetemek kutatók számára van kiírva a BME azért nevez mert titokban a kormány/hadsereg majd erre alapozva akar raketa-projektet indítani..

Jó is lenne, ha lenne ilyen szándék, bár nem tudom miért kellene a fű alatt sunyiba intézni.

Ezzel szemben a valóság az, hogy jóformán elbaszunk $100+ milliót "űrkutatasi" presztízs beruhazásként, hogy legyen újra Magyar űrhajós aki majd pár hétig keringhet odafent.

Szerinted hány egyetemi rakéta vagy más projektet lehetne indítani/finanszírozni ekkora összegből ha tènyleg lenne szándék rá?
 
Ezen az eszmefuttatáson maradva több értelme lenne, hogy az állam bevásároljon a Videotonba ők legalább releváns alkatrészeket tudnának bérgyártani...
https://www.videoton.hu/tevekenysegeink/
Egy kis érdekesség,aminek ráadásul zsidó és búr vonatkozása is van.
Szirek 82ben bemérték rádiófelderitéssel az egyik IDF dd pk-ságot,és Szu22ekkel szétbombázták.És pont akkor sikerült nekik,mikor a front pk is ott volt (meg is halt)
Búrok mikor elkezték fejleszteni a Kentron Mongoose APS rendszert,full passziv EO érzékelősre tervezték,mert rossz tapasztalataik voltak a kubaiak rádió iránymérési képességei kapcsán.
Mind a szirek,mind a kubaiak Videoton rádiófelderitő és iránymérő rendszert használtak.
 
Nem mintha lett volna olyan cég itthon ami hozzá tudott volna járulni a beszállításhoz ilyen szinten már az induláskor mint ami cseheknél van.

Ezért azután meg sem kell próbálni! :eek: :eek: :eek:
"ismét" mertünk nagyot álmodni! :(

A jelenlegi és közeljövő béli 5-10 években a dupla(+) árszínvonalon nem is érte volna meg újjáépíteni ezt a képességet! Áááá... :oops:

"Segítünk" inkább ebben --a kapacitás megteremtésben--, ezen az áron a "rászoruló" németeknek... :hadonaszos:

U.I.: A Covid alatt "gombokért" árultak 2-3 "teherótó-gyárat"... :oops:
"Merünk nagyot álmodni!" Aha... :mad: :mad: :mad:

.
 
240 lehetséges hazai beszállítóval tárgyal az RM. Az autógyárak beszállítói hálója sem azonnal alakult ki de ma azért elég masszív a céghàló.

Evidens módon jobb lett volna ha van olyan nehézipar a rábàn kívül ( beszállít majd alkatrészt bőven) ami azt a 40 % -ot ami a cseheknél van be tudja hozni. De majd kialakul.
 
J j j j a, látom/tom': még 4-5-6 megalapítandó 49%-"magyaros" közös cég a kb.100 milliárd HUF/db pénzünkkel, + a lenyúlható szakembereinkkel. "Hurrrááá..." :hadonaszos:

Ilyen 12+ "referencia-év" után "valamiért" pesszimista vagyok!

.
 
  • Tetszik
Reactions: Nemerson
Így is lehet a testet alacsonyabbra venni. A deszant miatt magas.

Akkor meg még egyszerűbb,logisztikailag is jobb

"Dereng" erről vmi forgatókönyv: Mi fizetjük majd a fejlesztés költségeit, elviszik a képzett szakembereink többségét, és a pár tizen-milliárd €-s hasznot is!

A finnek valahogy tudtak saját hadiipart építeni!!! Nekünk ezzel a --feltétlen-- németes együttműködéssel közel 100 éve nem akar ez "valamiért" sikerülni! :oops:

Vajon miért nem, "kedves" Politikusaink ??? :mad: :mad: :mad:

U.I.: A finneknek az "Nagy Orosz Maci" árnyékában is jobban sikerült kijönni a hintapolitikából, mint a "példakép" Horthy-nak. Azóta/most is kicsit eredményesebbnek tűnnek a jelenlegi "döccenéssel" együtt is.

A környék "béka-ülep-alatti" szintjénél valóban jobbak vagyunk, de azt a "Vakok közt a félszemű is király." klasszikus alapján nyugodtan lehet értékelni, reálisan is !!!

U.I.: Valóban egész jó lenne nekünk a "lapított" Lynx teknő egy automata töltős toronnyal, de nem hiszem, hogy a megfizethetőség kérdésében a németek egyáltalán hagynának bennünket szóhoz jutni!!!

A gatyánkat is kifizettetenék, és politikailag sem hagyhatják, hogy szóhoz jussunk a szomszédokhoz képest!!!

Tudomásul kell venni a hazai "vakoknak" is, hogy ez alapvető német érdek!!!

.
 
"Dereng" erről vmi forgatókönyv: Mi fizetjük majd a fejlesztés költségeit, elviszik a képzett szakembereink többségét, és a pár tizen-milliárd €-s hasznot is!

A finnek valahogy tudtak saját hadiipart építeni!!! Nekünk ezzel a --feltétlen-- németes együttműködéssel közel 100 éve nem akar ez "valamiért" sikerülni! :oops:

Vajon miért nem, "kedves" Politikusaink ??? :mad: :mad: :mad:

U.I.: A finneknek az "Nagy Orosz Maci" árnyékában is jobban sikerült kijönni a hintapolitikából, mint a "példakép" Horthy-nak. Azóta/most is kicsit eredményesebbnek tűnnek a jelenlegi "döccenéssel" együtt is.

A környék "béka-ülep-alatti" szintjénél valóban jobbak vagyunk, de azt a "Vakok közt a félszemű is király." klasszikus alapján nyugodtan lehet értékelni, reálisan is !!!

U.I.: Valóban egéyz jó lenne nekünk a "lapított" Lynx teknő egy automata töltős toronnyal, de nem hiszem, hogy a megfizethetőség kérdésében a németek hagynának bennünket szóhoz jutni!!!

.
Egyrészt a környéken se mi vagyunk a legnagyobb kutya.Másrészt nekünk nincs háttériparunk,mig a környékbeli országoknak van.Nem a legjobb,nem olyan hatalmas,de van.
 
Egyrészt a környéken se mi vagyunk a legnagyobb kutya.Másrészt nekünk nincs háttériparunk,mig a környékbeli országoknak van.Nem a legjobb,nem olyan hatalmas,de van.

Összefüggésében tekintve:
A környékbeli országoknak van háttériparuk, szinte minden esetben a Trianon-i örökségre alapozva! :oops:

A háttériparhoz kb. 10 éve Viktor/Matolcsy/mindenki ígért egy nemzetközi színvonalú nemzeti menedzser réteget az erre a célra kért/kapott MNB-s százmilliárdokból létrehozva, hatékonyan/ és gyorsan!!!
Hol a f@s*0mban vannak??? :mad:

A Covid alatt 22-14 nano-s chip-gyárakat bontottak le, mert nem volt vevőőő,
kis hadi-pari cégek tucatjait kótyavetyélték el,
jééé: az RM vett is "jó-párat",
Pl: DENEL (???)...
Hol volt/VAN a beígért nemzetközi szintű magyar ipari/közgazdasági/technológiai vezető-generáció ???
Akkor lett volna pénzünk --még--, "csak" akarat nem volt és --mint egyre láthatóbb, valójában-- tudás sem!!! :(
...egyik sem, nyomokban sem! :( + :mad:

Kíváncsi leszek "Nemzeti-Viktorunk" értékelésére 10-15 év múlva!!!

U.I.: Ennek a hsz-nek a beszélgetés fonalában összefüggéseit tekintve ITT a helye!!!

.
 
már megint szezon fazon gondjaid vannak és a nyugati gyártó struktúrákat is csak messziről ugatod...... minden általad felsorolt nagy cégcsoporton belúl a védelmi ágazat egy tök önálló egység, a nevén kívül (meg a tulajdonláson kívül) baromira nincs köze az anyacéghez..... a Koreai hadiipart meg baromira ne hozd már fel, mert náluk a bősz északi szomszéd miatt a védelmi iparág soha nem lett leépítve, mint Európában..... ja és mi lenne ha (ismétlésül) a mondani valódat nem 10 percenként számolatlan mennyiségben döntenéd ide, hanem 1-2 célzott és végig gondolt hozzászólásban.... please
ha a koreait nem szabad akkor mit hozzak fel ? a kínait ? vagy az izraelit ? a törököt ? netán a szerbet ? hogy igazságos legyen... Igen europába le lett építve kb ezt ugatom de nem elég hogy le lett építve a kapacutások is el lettek cseszerintve azzal hogy ipari és civíl piacra nincs termék... nincs párhuzamos kapacitás.
ezért a német hadiipar tervezői és manufakturális gyártói kapcitással rendelkezik csupán...
 
Egyébként ahogy olvasom a cikket a legfontosabb cseh partner a cseh állami hadiipari vállalat a VOP Cz lesz. Vele együtt a megrendelés 40%-a erejéig bevonnak cseh cégeket. Legyen az összeszerelés, alkatrészbeszállîtás, stb.. Azaz a megrendelés értékének 60%-át tisztán hazatalicskázzák a svedek.

Nálunk az RM Hu-ba 49% állami tulajdon van. 51%- bán hazatalicskázhatják a németek a hasznot, de ha sikerül a 200-ból vmennyi magyar állami, magáncéget bevonni ez az arány csökken. Ráadásul az RM Hu a megrendelés teljesítése után is itt marad, üzleti érdeke lesz az RM-nek működtetni, magyar vagy külföldi megrendelésekkel, ez utóbbi csak hozzá a zsét. Melyik a jobb üzleti modell? 1 projektre megállapodni vagy társulnia a bizniszbe?
 
  • Vicces
Reactions: LMzek 2.0

Vizuális tipusú olvasóknak, kis iróniával:
Az 51% német tulajdonrész azt jelenti, hogy a német juhász kapja a korlátlan szexuális életet!!! "Ééérted!"
Nekünk maradt --ismét-- a 49%-os tulajdonosoknál önként elfogadott "Jawohl, Herr General!" mantrázás után a pucsitás/térdelés/egyebek... Esetleg a: lehet választani...

Attól a némettől várod el a tulajdonosi arányos nyereséget, aki évtizedek óta havi 5-600e HUF-os --negyed-ötöd német fizetésért-- gyártatja a milliós darabszámú motorokat Győrben, amire Jürgen/Brünhilda/Özil 1-2 hét alatt 25-42 €-s órabérben ráüti a TüV/Recycling pecséteket, a bámulatosan német technológiai fegyelemmel és gyártástechnológiával megháromszorozva(+) a motor értékét, támogatva Európa vezető gazdaságának GDP-jét! Hmmm...
Tehát bámuljam a német termelékenységet??? :mad: :mad: :mad:

Talán a Covid alatt meg kellett volna venni a béka-ülep-alatti árú --6-7-8 milliárd $-os-- Fiat-Chrysler-t !!!
Ha semmit nem csinálunk is: Mennyit érne most???

Neeem, ehelyett "Mertünk nagyot nagyot álmodni": 60 milliárd HUF-ot --meg-a-nem-ismert-még mennyit-- toltunk a német CGI-s/tervező-asztalos Lynx-be a "rászoruló" németeknek!
Annyi eszük nem volt az itthoni "P-P"-knek, hogy előtte vegyenek a MIATTUNK --3-10 milliárd €-ink miatt-- majd egekbe kilövő Rheinmetall részvényekből!!!

Törökországban Erdogántól ilyenért kb. közlekedési baleset, Kínában a helyi Gulag jár pár évtizedre!!!
Nálunk újabb kétharmad!!! "K!s-f@szom..." :mad:

.