A rendszerváltás táján voltam gépkocsivezető Budapesten sorkatonaként.
Nekem - gyakorlatilag "nyers" jogsis miskolcinak - eleve sokkoló volt a budapesti közlekedés tempója, nagysága, sokfélesége, összetettsége.
Még vidéken is (gyakorlatilag ugye nem voltak autópályák) "halálos iramban" volt a közlekedés az országutakon: A mai szemmel döbbenetesen rövidre végáttételezett hajtásláncú kocsikkal gyáva nyúl játék volt az előzések megélése - mindenkinek...
A szelekció fegyverei a márkák voltak (Skodával Ladát soha stb.), a biztos előzés tudatát a szereléshez, beállításhoz értés és/vagy egy értő szerelő jelentette, na meg a vakmerőség.
Ha valakinek nyugati autója volt (legyen az csak egy, akkor már minimum 7 éves Golf I.-es), az már az autóskártyás Lola-T volt:
Mindent vitt.
Budapesten még nem ismerték a cipzár elvet, sőt!!! (a fém lökhárítók mindent elbírtak...), a Hősök terénél, a Népköztársaság útja délnyugati végén a több sávra balra bekanyarodás sikerének az egyetlen esélye a kereszteződésbe bennragadás volt már piros jelzésnél.
Az M3-as bevezetőn a sebességet az adott autó - még nagyjából üzembiztos - utazó végsebessége jelentette. (A város amúgy még tele volt kockaköves burkolattal, mint pl. Dózsa György út. kábé ilyen minőségben:
https://www.google.hu/maps/@47.5478...4!1sRW5JA4JtXy7BmdTsbBIvaw!2e0!7i16384!8i8192
Pl. az MN., akarom mondani MH. Irinyi Gépkocsiszinből a sorkatonákat konzíliumba - mert szerinte fáj a haja - a Honvéd kórházba szállító UAZ mentőnél ez (hideg motorral becsatlakozás a forgalomba) 5000 km-es motorélettartamot jelentett a következő generálig.
Még érzem az orromban a mosóbenzinnel üzemelő kétüteműek (nem lambdaszondával vezérelt hármashatású katalizátoros) illatát...
93'ban az augusztus huszadikai tűzijáték után a már Andrássy úton a dugóban állva nem tudtuk eldönteni, hogy mikor könnyezünk és fulladozunk kevésbé: Feltekert vagy letekert ablakokkal.
Az akkori közlekedési kultúra ég és föld volt a maival összehasonlítva - messze az utóbbi javára!
Akkor Budapesten élők: Rosszul emlékszem?