Ki kéne szórni azokat, akiktől nem lehet haladni.
Külön kell rakni azt is, aki gyengébb képességű, és azt is, aki alkalmatlan arra, hogy tanítsák.
Az volt a szerencsém, hogy egyetemen bekerültem egy olyan társaságba, ahol ciki volt szar jegyeket szerezni, és ez jelentett kb 1,5 jeggyel jobb átlagot.
Hú, ha, hová kerültem!
Bocsi srácok, nem olvasom vissza az összes kommentet a témában ebben a topicban, bármennyire kihozta sokszor Xpert, hogy próbáljam az offolást rövidre zárni néhány rövid...nek szánt volna reaggal. Próbálok erre néhány dolgot elmondani közérthetően, olyanokat, amiknek esélyük nincs erre.
Óriási vita van mindig a gyenge és a tehetséges tanulók szétválasztása kapcsán. A problémát csak úgy tudom szemléltetni, hogy ha kiveszed egy 100 fős évfolyam összes osztályából a 10 legtehetségesebb zsenijét, a tizedik legtehetségesebb úgy fogja érezni magát az új közegben, hogy
ő a leggyengébb. A 9. meg úgy, hogy ő a második leggyengébb. (Horgony hatásnak nevezik azt, hogy milyen alaphoz rögzítve érzed azt, hogy te egy skálán valahol vagy. Mit nevezel nullának. Ha a sor végén találod magad egy fizika szakos iskolában, akkor a tehetséged ellenére sem erősödik meg a vágy, hogy ebbe az irányba tovább tanulj, hanem a kudarcok miatt elfordulsz és más területeken kezdesz el kompenzálni. A vegyes osztályösszetétel segít a gyerekeknek tájékozódni saját képességeikben, erősségeikben és gyengeségeikben.)
Jelenleg a közoktatásban a legtöbb gyerek nem azért hátráltatja a többiek tanulását, mert ő gyengébb és lassabban halad, hanem mert fegyelmezési gondok vannak az osztályban. Jó pár rossz magaviseletűt egyszerűen el kellene tanácsolni és a "ki hátráltat kit" kérdések 80-90%-a megszűnne.
Ennek fő akadálya az általános tankötelezettség jelenlegi értelmezése. Csak akkor tudod kirakni a diákot, ha
abban a pillanatban találsz egy olyan hülye igazgatót, aki átveszi a gyereket. Nem szokott hosszú sor állni sem a verekedőkért, sem az órán hangoskodókért, sem a notórius későkért.
Én felnőtt képzésen voltam olyan tanfolyamon, ahol a tanulói "klubunk" brigádnak nevezte el magát. Aki nem tartozott közénk, azt délutáni műszaknak hívtuk. Nem volt oktatás délután, de mindig utánunk több órával érkeztek a suliba és nekik mindig sikerült hamarabb végezniük. A tanároknak meg nem sikerült feltörniük az ellenszenvet a két felnőtt csapat között, ami abból eredt, ahogyan ők a munkához, a kötelességükhöz hozzá álltak. Közülük egy nem szerzett papírt, elhullottak, közöttük a nagy része sikeres vizsgát tett. (Pedig borzalmas képességű hülyék is szép számmal akadtak, akik átmentek a zárásnál, miközben náluk értelmesebbek az évközi felmérőket sem teljesítették sok esetben, egyszerűen a nem akarok tanulókra nem lehet kettest adni.)
Döntő részt nem a képességeikkel van a gyerekeknél gond. Nem érzik, hogy lenne a kötelesség nem teljesítésének következménye. És semmi rálátása nincs az iskolai évek alatt a gyereknek, hogy minek mi a következménye a felnőtt életére nézve. A gyakori kérdés: "És ezt mikor fogom használni a való Életben?"
Tanulói közösségek:
Amit az angolszász oktatási rendszerből a magam részéről átvennék, az a "New School" egyes elemei. Ott állítólag nagyon tudatosan
szervezetileg is beleépítették a tanulói közösségek kialakítását és
nem csak azonos korú gyerekek között. Körülbelül úgy képzeljük el ezeket, mint Harry Potterben a négy házat! A diákok egy szűkebb csoportja között összetartozás érzését alakítják ki. Arra ösztönzik a felsőbb évfolyamosokat, hogy segítsék a tanulásban a kisebbeket.
És infrastruktúrát tesznek mögé. A házak külön társalgó szobái, tanulói csoportok vezetői, stb.
A magyarok nem érzékelik sajnos, de borzasztó nagy szükség lenne arra, hogy az egyes évfolyamok foglalkozzanak a korábbi évek tananyagával is. Ha csak az ötös tanulókkal dolgozatot íratnánk az előző év tananyagából, akkor legalább a fele megbukna. És a verseny is hiányzik, hogy azért akarok picit is jobb lenni, mert a csapatomnak szüksége van rám, le akarom győzni a másik csapatot. Egyéni teljesítményben van verseny nagyon éles is. De a legtöbb kölyök a középsulira már belefárad és beárazza magának, hogy milyen jegyet szeretne miből.
Nem tudom, mennyire volt ez közérthető. Félek semennyire sem. Ezért nem is mennék bele részletesen. Sajnos én nem tudok olyan címszavakban beszélni a magyar oktatásról, mint az átlag emberek. A hosszú és értelmezhetetlen elemzésekre meg nem hinném, hogy nagy igény lenne a témában.