Az első pár mondatában ott van az, aminek hiányát érzem mindenféle területen.
A mai HR marketing hülyeségben átitatott világban egyszerűen nem divat 10-20 évet egy helyen dolgozni.
De kérem én, akkor elmélyült ismeretek honnan jönnek komoly dolgok tervezéséhez?
Mert ilyen komplex dolgokat, ha egy előző mérnök generáció nem magyarázza el, tanítja meg, akkor a seggéből nem húzza elő vagy szopja ki az ujjából az ember.
Pár éve olvastam egy cikket arról, hogy a jövő már nem a nyugdíjas állásoké, hanem a munkavállalók egymással versengő jolly joker szabadúszók, akik kvázi egymástól különálló projektekként sajátítanak el különféle alkalmi szaktudást, amit egy adott ideig, egy adott helyen alkalmaznak. Majd továbbállnak. És, hogy ez milyen jó lesz.
Ismerős? Igen, a fogyasztói társadalom számára ideális, eldobható termék szintre le-avanzsált humán erőforrás leírása ez.
Másik végéről megfogva: ha mindenhol csak egy számunkra tetszőleges időt töltünk és mindenki össze-vissza cselleneg a munka világában, vajon miféle komoly szaktudás és elvárható érdemi hozzáadott érték keletkezik így?
Megint másik oldalról megvilágítva: a multikulti-corporate világ standardizált box irodáiban a kis fogaskerék operátorok a teljes összekép csak egy kis szeletét látják, ez a gyorsan betanítható - gyorsan elveszíthető - gyorsan pótolható dilettánsok világa. Ez van már most is.
Könyörgöm a vezetésnek, hogy adjon át a mérnökség szaktudást a vevőket kiszolgáló nagy létszámú fulfillment csapatnak, mivel ők vannak a frontvonalban, mi meg - névleg - egy piacvezető szakcég vagyunk.
Szó sem lehet róla! Utaltam rá, hogy a nagy fluktuáció egyik oka a teljes érdektelenség, a nulla összkép miatt a fiatalok (és ez már az e tekintetben amúgy is necces huszonéves milleniál korosztály!) a exceltábla tologató munkakört nagyon hamar elunják és átmennek a szomszéd tökugyanilyen shared service munkakörbe, mert amúgy fingjuk sincs, hogy mit és miért csinálnak egész nap.
De mi a céges bullshit szerint lojalitást várunk el mindenkitől, meg, hogy "érezzék a terméket". Az 50+ fős csapatból most kb 45-48 embernek igazából fogalma sincs arról mivel foglalkozik egész nap. Az "átlagéletkor" mostanra kb 2 év. Én már több, mint 12 éve vagyok a cégnél és csak itt sem egy helyen voltam mérnök, mert a gőzturbinaszervíztől a gázturbina összeszerelésen át, a gázmotor tervezéstől a gázmotor szervízig körbejártam a témát. És még ez is kevés.
Szóval a szarból erénykovácsolás minősített esete, amikor a "szakemberek" üdvözlik az új módit, hogy az ósdi, begyepesedett régi nyugdíjas munkakörök avittas világát szépen átveszi a modern és progresszív mindent is csináló, de semmihez sem értő, úgynevezett félműveltek kora.
A műszaki termékfejlesztésben arra hagyatkoznak, hogy az iparági standardizáció már elért egy olyan magas fokot, hogy lényegében már minden megoldásra van legókocka, csak össze kell rakni a kívánt dolgot, de abban is majd besegít az AI. Azaz nem kell már igazi, elmélyült mérnöki tapasztalat és átfogó szaktudás.
Nos, ez pont olyan, mint a zeneipar által a gyors haszonszerzés reményében algoritmusok által lebutított és középszerűvé degradált, egykaptafára készülő slágerek gyártása. Egyre kevesebb a variancia, a gyors és biztos reményében egyre jobban szorulunk be a biztonságos, de érdektelen sarokba.
Holott az innováció alapja az asszociáció, az absztrakt látásmód, ami mindig valami "műfajidegenből" meríti a továbbhaladáshoz az ötletet. De ehhez az kell, hogy a fejlesztő széles látókörrel és alapos, csak egy emberöltő alatt felhalmozató komplex tudásbázissal rendelkezzen, ahol az alkotói magabiztosságát a felhalmozott szaktudás segíti, de mégse válik az illető egysíkú szakbarbárrá.
Mert van nekem kint ausztriában pár olyan idős kollegám is, aki már több mint harminc éve(!) van ugyanabban a mérnöki munkakörben és ül ugyanannál az asztalnál.
Hát ez sem túl jó, láttuk is, hogy egy új típusú rendszer fejlesztésekor mennyire merev volt a látásmódjuk. Ők ugyanis hiába vannak egyetlen helyen kitartóan, évtizedekkel ezelőtt már maximalizálták a szakismereteiket, a világ meg elhaladt mellettük.
És itt jön a lényeg. A modern fejlesztőcégek esetében a kis vállalkozások nem képesek annyiféle munkakört biztosítani, ami egy munkavállalónak elégséges hosszútávon a szakismeretei bővítéséhez. A nagy multik meg annyira szétszabdalják a folyamataikat, hogy ott meg mindenkinek korlátolt a saját hatásköre, így nem látja át az egész képet.
És emiatt van az is, hogy a fejlesztési csapat teljesen el van izolálva a szervíztől, de már a gyártástól is!
Így a visszajelzés már nem épül be a termékbe. Az új termékekért felelős csapat egy elefántcsont toronyban alkotja a jóformán legyárthatatlan és szervizelhetetlen dizájnokat és nagyon elégedett magával. Ez persze régen sem volt másképp, nekem most elsőre, klasszikus példának a MiG-21-es szerelhetősége ugrik be, de napjainkban is ezernyi rossz példát lehet hozni az élet számos területéről.
És ki az, aki ezt egy az egyben átlátja? Aki már körbejárta a szakágat a tervezéstől a gyártáson át a szervízig. És mondjuk máshonnan is vannak ismeretei.
Na ez az, ami nem lesz meg, ha mindenki csak egy kicsit kóstól bele mindenféle ebbe-abba és totál nem konzekvens, amit egymás után csinál.
panel,panel,panel és népírtàs.
