Egyértelműen a nem kormányközeli vagy nem kormánnyal szimpatizáló szakértőkről nyilatkoztál negatívan. Helyén kezelni meg az Oroszország iránti pozitív elfogultságod mellett elég nehezen menne. Ami nyuggerre is igaz.
Dehogynem. A médiumok, hírszolgálatok, rádiók, online oldalak, "influenszerek", befolyásos helyi emberek településeken, államigazgatási szervek kommunikációja stb stb ezek és ezek együttes hatása (szinergia ugye) bizony a közvélemény 90%-át lefedi. Már nem csak mérni tudja a NER az emberek véleményét, hogy mit akarnak hallani, hanem befolyásolni is tudja, hogy mit akarjanak hallani.
Nyugger úgy tudom saját bevallása szerint is hobbista. Lehetne legyinteni, de a közéleti szerepe miatt mégsem. Főleg úgy hogy nem is igazolja a véleményét az idő. Kaiser már jobban áll ebből a szempontból. Egyébként igaz, hogy egy egyetemi tanárnak nagyobb a felelőssége, de Kaiser az NKE oktatója, vagyis a NER nyomta rá a pecsétet. Igaz az NKE csak NER felügyelte hely, szemben mondjuk az MCC káderképzőjével. Ahol Demkó Attila oktat. Na ő se tudja nagyon titkolni, hogy NER propagandát nyom. De ha jól sejtem esetében már az egyetemi oktatói státusz nem zavar.
Nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezhetetlennek tartaná Kaisert. Én biztos nem. Számomra inkább információforrás.
Miért gondolod, hogy mindenek felett játszó orákulumot játszanak? És miért csak azoknál zavarna ez, akik nem kormánypárt oldalán állnak? És te nem ilyen vagy?
Amúgy sokszor a szakértőt a laikustól nem a hozzáférhető források különböztetik meg, hanem azok értékelése.
Egyébként ma már pusztán tapasztalattal nem lehet elég tudáshoz jutni. Hanem komoly ismeretekkel kell lenni a világról alapból. Sőt, sokszor az van már, hogy ha megvan a tudásod, akkor tapasztalat nélkül is érted. Ha meg nincs meg, akkor hiába szerzel tapasztalatot, nem tudod megfelelően értékelni azokat.
A bölcsész az összefoglaló név. A biztonságpolitikai szakember meg a politika egy ágát ismeri, amelyik ág a belső vagy külső fenyegetések kezeléséről szól. Elvileg már illik a politikai vezetés számára értékelhető szakvéleményt adniuk, ami alapján már lehet kézzelfogható politikát folytatni. Az is igaz persze, hogy ezt is sokféle szinten lehet nyomni. Mint mondjuk a közgazdaságot. És hát ugye - ami Magyarországon nagy probléma -, hogy a politikusok nem szoktak a szakértőkre hallgatni.