Beszélgető

Csak egy példa, miért is nem fogadom el a kormányzati szervek bármilyen statisztikáját:

"Az, hogy hogyan is változik a várólisták hossza Magyarországon, nem egyszerű nyomonkövetni, mivel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az utóbbi években többször változtatott azon, milyen adatot, milyen formában közöl. Két éve még elérhető adat volt a NEAK honlapján, hogy az egyes műtétekre mennyit kell várhatóan várni, vagyis az átlagos tervezett várakozási idő, melyet a Pénzcentrum korábbi elemzéseiben is felhasználtunk. Ezek az adatok azonban 2022 februárjában lekerültek a honlapról, akárcsak a maximum és minimum várakozási idő, amit továbbra is elérhető - egyúttal a korábbi elemzéseinkkel összevethető - maradt, az az átlagos tényleges várakozási idő a megelőző 6 hónapban, illetve a várakozók száma. Most ismét azzal szembesülhettünk, hogy a várakozók tényleges száma helyett a NEAK a 60 napot meghaladóan várakozók számát közli. Így az összevethetőség már jelentősen csorbul. Mindenesetre a 2023-as adatainkat összevetve a 2024 év elejiekkel az látszik: csökkenés csak elvétve mutatkozik, jellemzően tovább nyúlik a várakozási idő."

Ja, az ősszel kirugták a KSH azon osztályvezetőjét, aki a gdp adat számításáért felel. Mit tesz Isten, pont a kormánynak nem kedvező adatok közlése után. De semmi kapcsolat nincs a két történés között...
Nem állásfoglalás, csak egyszerű informàció:
Bécsi átlagos várakozási idők:
Csipőprotézis 174 nap, térd 189 nap,váll 202 nap.
A legtöbb kórház honlapján meg lehet nézni a várási időket. Persze, ha fizetsz, (kb 2 és 5 ezer euro között feketén, gyorsabbban megy.)
 
A hozzászólásom lényege az adatok manipulálása lett volna, nem a várólisták hossza.
Bár ahogy látom, az árakban már utolértük a haldokló nyugatot.
 
Elméleti síkon felvetném :D Áááá...de hagyjuk mert azt mondjátok, hogy a szülinapom miatt erősre ittam magam :D (dolgoztam ma, illetve bent voltam-csal 1,5 órája értem haza ) :) Pótanyámnak mindig felajánlom, hogy mikor megy ki Kárpátaljára meglátogatni a fiát (magyar állampolgár, csak oda ment férjül), vigyen magával, hadd üljek ki Beregszászon kávézgatni a sétálóba :D De ismer azt nem engedi, mert szerinte elvinnének a toborzók :D (valahova jól megagyalni, mert ott verem a nyálam). De mondjuk ha tételezzük fel, mondjuk nem lenne olyan sok vesztenivalója innen néhány havernak.. pl @reich_und_roll @Flamand ( a Das Reich-es, és Totenkopf-os pólót mondjuk otthon hagyni, mert akkor még be is rúgatnak benneteket) :D na és persze hadd ne soroljak fel már több hasonérzelmű kollégát innen mert van sok... @Mark1993 ...te is gyere :) Kiüldögélnénk beszélgetni egy jó kávé, pofa sör mellett... Reichnek mondjuk nyilván Chivas.... Jójó...tudom hozom a formámat, állandóan ilyen hajmeresztő agymenésekkel állok elő...de olyan nagy az igazságérzetem :D (persze mondjuk miki erre aszondaná, hogy az nem az, hanem fizetett vörös színű (pont nem vok komcsi) Putykó bérenc vagyok :D Na de az mindegy...már megszoktam :D Nos??? :)
 
Nem értem mi van. De minden esetre Isten éltessen sokáig!
 
Jaj már Sir! Dióhéjban...kimennénk piálni pár HTKA-s haverral Beregszászba főutcán kávézni stb...ne légy értetlen...megpróbálnának e toborozni pl van nem...dióhéjban ennyi, és mi történne akkor :D Nincs rám írva hogy amúgy Zimbabwe-i állampolgár vagyok :D Naaaa... de köszi amúgy a jókívánságot...nem ma van napja, pont csak home office-ba csinálom a héten már amit bent szoktam... (semmit)
 
Zimbabwe nincs. Csak Rhodesia van.
 
Elméleti síkon felvetném :D Áááá...de hagyjuk mert azt mondjátok, hogy a szülinapom miatt erősre ittam magam :D (dolgoztam ma, illetve bent voltam-csal 1,5 órája értem haza ) :) Pótanyámnak mindig felajánlom, hogy mikor megy ki Kárpátaljára meglátogatni a fiát (magyar állampolgár, csak oda ment férjül), vigyen magával, hadd üljek ki Beregszászon kávézgatni a sétálóba :D De ismer azt nem engedi, mert szerinte elvinnének a toborzók :D (valahova jól megagyalni, mert ott verem a nyálam). De mondjuk ha tételezzük fel, mondjuk nem lenne olyan sok vesztenivalója innen néhány havernak.. pl @reich_und_roll @Flamand ( a Das Reich-es, és Totenkopf-os pólót mondjuk otthon hagyni, mert akkor még be is rúgatnak benneteket) :D na és persze hadd ne soroljak fel már több hasonérzelmű kollégát innen mert van sok... @Mark1993 ...te is gyere :) Kiüldögélnénk beszélgetni egy jó kávé, pofa sör mellett... Reichnek mondjuk nyilván Chivas.... Jójó...tudom hozom a formámat, állandóan ilyen hajmeresztő agymenésekkel állok elő...de olyan nagy az igazságérzetem :D (persze mondjuk miki erre aszondaná, hogy az nem az, hanem fizetett vörös színű (pont nem vok komcsi) Putykó bérenc vagyok :D Na de az mindegy...már megszoktam :D Nos??? :)

Először is bulldog születésnapot kívánok! :)
Másodszor, sajnos csak Maria Theresia pólóm van. :(

Aztán komolyabbra fordítanám a szót. Május végén vagy szeptemberbe tervezem a Wolfsschanze meglátogatását. Kaliningradba repülővel, onnan autót bérelve és kb 140 km-t utazva érném el a Führerhauptquartiert, ami Gierłoż-ban található. 2-3 naposra tervezem a kikapcsolódást, ha valakit esetleg érdekelne…
 
Azt vágod, hogy már nincsen ott az ipse
 
Königsbergből,per pillanat nem menne. Az ismert okok miatt
 
Azt vágod, hogy már nincsen ott az ipse
shhh-shush.gif