2008-ban halt meg a nagypapám. Minden vasárnap ment a templomba kisgyerek kora óta, akkor volt 80 éves. Az 1970-es évek legelején már a tatabányai bányák főmérnöke volt, megkerestek hogy ha abbahagyná ezt a hülye templomba járást léphetne előre, mire azt mondta hogy köszöni, de ő már megszokta ezt a templomba járós dolgot, meg hát a bátyja papa, nem merne vele ezen veszekedni.
Erre a temetésére elküldtek egy olyan papot aki nem tudott beszélni, raccsolt, selypített, a papa nevét sem tudta egyszer sem eltalálni. Előszór kicsit vicces volt majd geci idegesítő, mindenről beszélt de a családról meg a papáról semmit nem tudott mondani, de mindegy is lett volna, mert úgysem értette volna meg senki. Addig sem tartottam valami nagyon sokra az katolikus egyházat, de azt addig nem gondoltam hogy szellemi fogyatékosok is tölthetnek be papi pozíciót. Azóta tudom. Szegény öreg csüngött a papok szavain, mindig hallgattuk hogy mi volt a misén (kisgyerekként meg ha náluk nyaraltunk Siófokon kaptunk zsebpénzt ha elmentünk a templomba), és hogy mi miért nem járunk. Az volt a szavajárása hogy aki nem jár misére az ki kell telepíteni ukrajnába