Gyűlölöm Istent, gyűlölöm az életet - meg be is basztam.
De ezt a nekrológot írtam neki, remélem kedvelni fogja
"
A face azt mondja: írjak valamit Annamária számára:
Tudom, a gyász csak önsajnálat...
De amikor valaki 20+ éve A Barátod, az életed része,
az emlékeid jó nagy része hozzá kapcsolódik, és Ő elmegy,
akkor te is meghalsz vele.
Láttuk, hogyan fejlődik a másik, bármikor, bármit elmesélhettünk
a másiknak, nem kellett finomhangolni, mert a másik úgy is érti;
'Milyen jó veled hallgatni!' - mindketten értettük, mit jelent.
Miskolctól, Kenesén, Siófokon át, Prágától, Velencéig.
Annyi emlékünk volt és annyi tervünk.
Néztük a csillagokat, de Te most már köztük vagy. Ott már nem bánthat senki.
Soha nem lesz más olyan, mint Te. Ennyi közös élménnyel,
ennyi közös évvel, egymás ilyen értésével.
Mindenki más jött és ment, de Te itt voltál. Mindig.
Bármiben összevitatkoztunk, nem számított. Ugyan-úgy
vissza találtunk a másikhoz.
Furcsa. Most ezt el akartam neked küldeni. De beugrott, hogy
már nem tudom.
Úgy volt, hogy én megyek majd előbb.
Mert Te mindig nyersz, nem számít betegség,
vagy más akadály jön.
De itthagytál.
Tudom, hogy olvasod, mert mindig olvasod
(ti többiek, tőletek meg elnézést kérek):
Köszönök mindent! Bárcsak sokkal többet tudtam volna
visszaadni neked!
Annyira hiányzol Ancsa!
Nem búcsúzok, csak a viszont látásra.
"
Egyébként csak 43 volt. Egyszer már a rákot is legyőzte.