És
A nyugdíj esetében van ilyen, ha zsebbe vagy minimálbérre bejelentve dolgozol, akkor kevesebbet fogsz kapni a nyugdíjmegállapításnál. Párom főnöke esetén történt, hogy miközben ő folyamatosan puffog, hogy a nyugdíjából éhen is hallhatna, közben szilárd meggyőződése volt, hogy azzal teszi a legjobbat, ha minél kevesebbre jelenti be az alkalmazottat. Persze, jót tesz magának, mert több marad a saját zsebében... Azóta szerencsére ha meggyőzni nem is sikerült, de legalább azt elértük, hogy a rendes fizetésre legyen a párom bejelentve.
Persze, tudom, hogy a rendszer messze nem tökéletes, de azért azt nem lehet mondani, hogy a felelősség jutalmazása / büntetése nincs benne.
Az EÜ rendszer nehéz ügy. Állami egészségügy nélkül az egész társadalom helyzete az anyagi állapotától függ, morálisan is pozitív annak a visszacsatolása, hogy az állam nem hagyja (jól működő rendszer esetén) magára az állampolgárt ilyen helyzetben, illetve a társadalom számára is van/lehet pozitív hatása (tovább tud dolgozni, termelni az adott illető, ahelyett, hogy otthon vegetálna / meghallna).
Nos, volt már hogy a fogdáról kellett vértisztításra vinnünk fogvatartottat. Valami gáz volt a veséjével vagy a májával, fene tudja már. A lényeg az, hogy bevittük a kórházba, sorban egymás mellett voltak nagy fotelek, beleült, aztán egyik vénáján kifele, míg másik vénáján befele ment a vér, közben meg a fotellel egybeépített gép tisztította. Volt vagy 2 óra az egész. Jelenleg kk 6000 krónikus veseelégtelenségben szenvedő ember van MO-n . Ilyenkor a beteg - eljárva egy-egy dialízisközpontba - hetente átlagosan 12 órás kezelést kap, ami vagy 3x4 órás, vagy 6x2 órás elfoglaltságot jelent. Egy dialíziskezelés ára jelenleg 22-23 ezer forint, míg egy transzplantációért 4,2 milliót fizet az egészségbiztosító, ami valamivel több mint 20 hónap dialíziskezeléssel egyenértékű.
Én magam nem voltam még súlyos beteg, szerintem a befizetett TB-m nem használtam el az utóbbi kb 10 év egyikében sem. Ezzel együtt kíváncsi lennék, hogy az itt nyilatkozó nagyarcú emberkék, akik "leszarom a többi hülyét, mert én tuti okos vagyok" dumát nyomják, mit tennének, ha a gyerekük mondjuk 21 éves korától várólistára kerülne veseátültetésre, a műtét mondjuk 4 millió Ft, de amíg vár másfél évig a vesére, addig hetente kell vértisztításra bemennie a kórházba, hogy ne haljon meg.
Aztán arra is kíváncsi lennék, hogy milyen magánbiztosítás az ami fedez egy ilyen elhúzódó és drága betegség kapcsán minden költséget.
Az emberek csak addig köpködnek az ilyen rendszer ellen, amig más kerül elesett helyzetbe. Amint egy szeretett családtagjuk gyógyítható rákos lesz, vagy élete végéig drága gyógyszert kell szednie, egyből átgondolják az életüket.