Beszélgető

A közhiedelemmel ellentétben nem üzentünk hadat Nagy-Britanniának, hanem az nyújtott nekünk àt jegyzéket a hadiállapot beálltáról, bár az sem klasszikus hadüzenet volt . Egyébként mi is megfizetünk a történelmi vétségeinkért, szóval mindenkinek megvan a maga sorsa :)
Azért lett volna lehetőség elkerülni. Több esélyt is kapott a m.kormány.
+elsőre még nem is váltotta be Őfelsége Kormánya a hadüzenettel kapcsolatos ígéretét

Hadiállapot Magyarország és Nagy-Britannia között: a m. állam háborús viszonyba kerülése az óceánon inneni angolszász nagyhatalommal. 1941.ápr.2-án a brit korm. a diplomáciai viszony megszakítását helyezte kilátásba, ha Mo. átengedi területén a n. csapatokat, s →hadüzenetet, ha Mo. részt vesz Ju. megtámadásában. Bár Mo. bekapcsolódott a n-ol. →balkáni hadműveletbe, ang. részről csupán a diplomáciai viszony megszakítására került sor. – 1941.nov.29-én a brit korm. →Sztálin követelésére ultimátumot nyújtott át →Bárdossy László m. me-nek: dec.5-ig Mo. szüntessen be minden kat. műveletet, és vonja vissza csapatait a Szu. területéről, ellenkező esetben kinyilvánítják a →hadiállapotot a két ország között. A m. követségeket dec.3-án tájékoztatta a me.: "...a brit korm. közlését minden további nélkül tudomásul vesszük...". A →Képviselőházban 2 nappal később számolt be a brit ultimátumról. 1941. dec.6-án éjjel az USA Bp-i követe átadta Bárdossynak azt a brit jegyzéket, amely a m. korm. tudomására hozta, hogy a hadiállapot éjfél után 1 perccel beáll. Dec.7-én és 8-án Új-Zéland, Kanada, Ausztrália és Dél-Afrika brit domíniumok is hadat üzentek Mo-nak. ⬩ VGy, 369.
 
Bardossy egy idióta volt, meg alapvetően egy gusztustalan figura. Mondjuk Sztójay sokkal undorítóbb volt, de azért valahol ironikus, hogy Bardossyt végül a CCCP elleni haduzeneteert (is) végezték ki a komcsik.
 
fff1c43b7e97471971f5e031cbcf04027ba70c91.pnj

@milagro

Az abortusz alapjogként meghatározásának eltörlése az USA-ban (Roe vs. Wade) azon a napon történt, amikor:

1. a bolygók együtt állnak
2. Jézus Szent Szívének főünnepén
3. Keresztelő Szent János napján , aki a próféta, aki meddő asszonytól született, akinek (édesanyjának) méhében felujjongott az Üdvözítővel való találkozáskor (Lk 1,40–41).
 
A nagyérdeműtől kérdezném, hogy van olyan, hogy hőt nem leadó radiátor? Mert olvastam egy beruházásnál olyat, hogy "hőleadó radiátor". És ha van hőleadó, mint jelzős szerkezet; akkor a logika szerint lehet olyan például, hogy hűtő radiátor? Vagy hőt nem leadó?
Technikailag nincs, de akkor szokták kihangsúlyozni ha a berendezés fő célja a környezet fűtése, és nem a benne lévő anyag hűtése, mint például a kocsiban.
 
fff1c43b7e97471971f5e031cbcf04027ba70c91.pnj

@milagro

Az abortusz alapjogként meghatározásának eltörlése az USA-ban (Roe vs. Wade) azon a napon történt, amikor:

1. a bolygók együtt állnak
2. Jézus Szent Szívének főünnepén
3. Keresztelő Szent János napján , aki a próféta, aki meddő asszonytól született, akinek (édesanyjának) méhében felujjongott az Üdvözítővel való találkozáskor (Lk 1,40–41).
Azt hittem, ez milagro reszortja.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and Blitz97
A minimum sebesség az autópályán tudtommal 60km!
nincs minimum sebességhatár. Minimum sebesség tartására képes jármű van. Szép is lenne, ha lenne. Aztán tejködben vagy szakadó hóban csak szabálytalanul lehetne ott hajtani.
Csodálatos egy ország, ahol életeket veszélyeztető sofőr 200k alatti bírságot kaphat, de egy kutya kiment a ház elé 450k.
Napi agyfasz a köbön...
Igen, én is kevésnek érzem. Olyan milliós büntetés járna az önsétáltatásért, és ha évente 1-nél többet előfordul, akkor örökös eltiltás az állattartástól.
Avagy, TE KUTYÁD, TE FELELŐSSÉGED. És ha nem tudod kordában tartani, akkor nem kötelező tartani.
 
nincs minimum sebességhatár. Minimum sebesség tartására képes jármű van. Szép is lenne, ha lenne. Aztán tejködben vagy szakadó hóban csak szabálytalanul lehetne ott hajtani.

Igen, én is kevésnek érzem. Olyan milliós büntetés járna az önsétáltatásért, és ha évente 1-nél többet előfordul, akkor örökös eltiltás az állattartástól.
Avagy, TE KUTYÁD, TE FELELŐSSÉGED. És ha nem tudod kordában tartani, akkor nem kötelező tartani.
Értem, akkor az összes piroson áthajtótól örökre elvesszük a jogsit?
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Értem, akkor az összes piroson áthajtótól örökre elvesszük a jogsit?
Nem egészen értem mi az összefüggés aközött, hogy az állam végre helyesen elkezdte bűntetni a felelőtlen állattartást, és a piroson áthajtás között, ha az utóbbiról beszélünk, ha nem is örökre elvett jogsi, de egy jó 6-7 pont járjon csak érte.
 
fff1c43b7e97471971f5e031cbcf04027ba70c91.pnj

@milagro

Az abortusz alapjogként meghatározásának eltörlése az USA-ban (Roe vs. Wade) azon a napon történt, amikor:

1. a bolygók együtt állnak
2. Jézus Szent Szívének főünnepén
3. Keresztelő Szent János napján , aki a próféta, aki meddő asszonytól született, akinek (édesanyjának) méhében felujjongott az Üdvözítővel való találkozáskor (Lk 1,40–41).
Rend az Égben, Rend a Földön!
(Fel se figyeltem erre... Kössz!)
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Emiatt voltam ma a Fogyasztóvédelemnél. ( Bp V.ker Sas Utca 19.) ahol gyakorlatilag a Vodafon ügyvédei dolgoznak.
Fent már leírtam, gyakorlatilag hazudozással vádoltak.( Ezt bizonyítani nem tudom mert 1v1-ben voltam először és utóljára kormányhivatalban.)
Minden megvan, elektronikus, és papír alapon. Panaszkönyvi bejegyzés, időpontok, dátumok, mailek lementve.
Március óta jelzem a fizetési szándékom, de semmi nem történik.

Nem fogom hagyni, mert nem én hibáztam.
Fizettem, fizetnék. Nem utalok, mert csekket kértem, ugye a bankos dolog nekik nem ment.
A Fogyasztóvédelmet is fel fogom dörzsölni mert türhetetlen hangnemben kezelik az embereket az állami hivatalnokok.
Ha kell sajtónyílvánosan.
Ja. Riport cikk... Ha ügyvédi letétbe helyezed az összeget, az nem segítene?
Ami meg a klímaváltozást illeti én magam részéről mai napig nem értem, hogy miért nem honosítják meg pl az Irán környékén tradicionális hűtő kéményeket/kürtőket itthon, miért akar mindenki új építés esetén is árammal hűteni, pedig csak picit gondolkodni kellene a tervezésnél.... gondolom az emberek hülyék és eszükbe sem jut, hogy ilyet is lehet, talán egy részük még a passzívházakról sem hallott...
Ahhoz, hogy ezek a hűtőtornyok működjenek, a házat eleve úgy kellene tervezni. Ugye Iránban viszonylag kevés eső esik, ezért sok esetben agyagból építik a házakat. Nálunk egy ház alá beiktatott "hűtőpince" lenne ehhez szükséges. Illetve egy páradúsító. Vissza kellene térni az agyaghoz, csak az építőipari cégeknek ez nem érdeke.

  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
@Vlad
Szia, mi a helyzet Törökországban? Mongólia helyett, lehet, hogy oda megyünk, egy körútra. Mondjuk a Fekete-tenger partján Örményországig, majd délnek, és visszafelé Van-tó, le a Földközi-tengerhez. Majd ott végig...
 
  • Tetszik
Reactions: Flamand
Ja. Riport cikk... Ha ügyvédi letétbe helyezed az összeget, az nem segítene?

Ahhoz, hogy ezek a hűtőtornyok működjenek, a házat eleve úgy kellene tervezni. Ugye Iránban viszonylag kevés eső esik, ezért sok esetben agyagból építik a házakat. Nálunk egy ház alá beiktatott "hűtőpince" lenne ehhez szükséges. Illetve egy páradúsító. Vissza kellene térni az agyaghoz, csak az építőipari cégeknek ez nem érdeke.

A mai házaknál és városi forróságot nézve tényleg ideje lenne elgondolkozni azon, hogy magát az épületet vizet keringtetve hűtjük. A talaj hőkapacitása elég lehet ehhez. Mert az nem egészen jó, hogy a ház hatalmas hőtárolóként működik, és mi meg csak a benne levő levegőt hűtjük le.

Meg persze nem kéne irtani a fákat, mert az árnyék felbecsülhetetlen kinccsé vált.
A lakóparkoknál az árnyékoló rendszer beépítése az, ami illdomos lenne.
 
@Vlad
Szia, mi a helyzet Törökországban? Mongólia helyett, lehet, hogy oda megyünk, egy körútra. Mondjuk a Fekete-tenger partján Örményországig, majd délnek, és visszafelé Van-tó, le a Földközi-tengerhez. Majd ott végig...
Nem ajánlom, hogy sétáljon olyan népszerű helyeken, mint Isztambul, ahol túl sok ember van, az afgán / szíriai / pakisztáni bősége miatt. Ha autóval általános országkörüli túrát szeretne tenni, Törökország mindig jó választás. Nem gond.