Igen. NERezne itt pár alkohol fogyasztó. De ugyan ezen elv mentén, állami alapvető élelmiszerellátó bolthálózat létrehozás, nem ördögtől való, a jövőben. Így akár a hosszabban elnyúló válság esetén, "jegyrendszer" bevezetése sem. Nyílván, rászorultsági alapon. A jegyrendszer-utalványpénz mentesítené az "államot" egy csomó kellemetlenségtől is. Ugyanis, ez nem növelné az un. pénzkibocsájtás, így infláció növelő hatása sem lenne.
Annyi lemaradt az előző hsz-emből, hogy vannak olyan stratégiai ágazatok, ahol szükséges lehet az állami tulajdon, ezt nem akarom elvitatni, de ezek körét nagyon szigorúan kell(ene) venni, vagy éppen az állami szerepvállalást csak egy adott időhorizonton elképzelni, s utána magyar (!) szereplők számára eladni, mikor már kellően tőkeerőssé válnak azok megvételére és üzemeltetésére.
Pl. sztm a vodafon 50%-os állami megvásárlása, csak egy ideiglenes "tőkeinjekció" a 4ig-nek, vagy egy másik jelenleg ismeretelen magyar szereplőnek, de ez csak megérzés. Persze itt az is kérdés, hogy meddig ragad bent az a 350 milliárd (már ha nyélbe lesz ütve az ügylet ugyebár).
És igen, ehhez kellenek nemzeti tőkések, ha fáj ez sok embernek, ha nem. Az nem mehet tovább, hogy az osztrákok, németek, idegenek lefölözik a zsírt, aztán itt marad a törtbéren dolgoztatott magyar munkavállaló és a szegény állam.
Biztos sokan másként látják, de számunkra az egyedüli példákat az ázsiai fejlesztő-államok adják, természetesen ezt egy európai közös piacon, lényegében protekcionizmus nélkül (de erre is megvannak a megfelelő mechanizmusok nyugaton, ezért nem tud építeni a francia a németeknél és vicaverza, csak hogy egy példát írjak) kell(ene) valahogy adoptálnunk a honi környezetbe.
Én támogatom egy jóval erősebb, versenyképes magyar élelmiszeripar létrehozását, de a mostani rögvalóság az, hogy a következő 3-5 évben ilyen tervek lényegi állami támogatás nélkül kell, hogy megvalósuljanak (szvsz, jó esetben kamattámogatott hitelt tudnak majd legfeljebb biztosítani ezen cégeknek).
Ha növelem a keresletet egy ~stagnáló kínálat mellett, az mindenképpen az árak emelkedéséhez fog vezetni. Minden esetben az okokat kell megkeresni, mert okozati, avagy tüneti kezelések csak vészmegoldások és ideiglenesek lehetnek. A különböző árstoppokat is kb ~3 hónapig tudták tolerálni a piaci szereplők.
Egyébként a jegyrendszer bevezetéséhez nem szükséges állami bolthálózat.
Írok egy egyszerű példát szemléltetésképpen, hogy milyen mélyen vannak problémáink gyökerei. Elég sok önkormányzat ad nyugdíjascsomagokat minden évben, ezek jellemzően pár ezer forint értékűek voltak. Általában volt benne liszt, olaj, konzerv, cukor stb. Ebben a körülbeblül 10-12 terméket tartalmazó csomagban - azok közül, amelyeket én ismerek, - tudja hány magyar termék volt található? Nulla. Nem csak az alapanyag, de a gyártó sem volt magyar. Tudja miért van így? Mert ki van adva, hogy a csomagot a lehető legolcsóbban kell összeállítani, s az adott összeghez mérten a lehető legtöbb mindent kell tartalmaznia. Senkit nem érdekelt, hogy a magyar termékeket előnybe részesítse.
Ehhez elmondok két történetet. Nem kell Ázsiába mennünk a következő történetért, csak Svájcba, ha nem is így történt meg, akkor is kellően szemléltető lesz (én is csak hallottam még régebben, így bizonyosan nem tudom azt pontosan visszaidézni). Egy magyar tanárnő elkezdett dolgozni egy svájci iskolában, ahol 3 év után azt a megtisztelő feladatot kapta az igazgatótól, hogy állítsa össze, hogy mire van szüksége az iskolának a következő tanévben, illetve, hogy azokat honnan kellene beszerezni. A tanárnő igen alapos munkát végezve le is tette határidő előtt azt az igazgató asztalára. Az igazgató meg is dícsérte, de nem fogadta azt el. A tanárnő hitetlenkedve érdeklődött ennek okairól. Az igazgató először is közölte, hogy a listán szereplő tételekből először meg kell nézni azt, hogy mi szerezhető be a városban és a környékén. Ha itt nincs, akkor meg kell nézni a kantont. Ha ott sincs, akkor meg kell nézni Svájcot. Ha nem gyártanak ilyet Svájcban, akkor pedig fel kell tenni azt a kérdést, hogy erre mindenképpen szükségünk van-e.
A másik történetet egy koreai közgazdász írta le a könyvében, hogy évtizedekkel ezelőtt azt a koreait, aki marlboro-t szívott a koreai cigi helyett azt többször előfordult, hogy megverték. Hiába volt a marlboro jobb minőségű, a koreai cigi, pedig csapnivaló, hiába köszönhették a létüket (!) az amerikaiaknak...
Szóval van hova fejlődnünk, hogy azt a keveset, amink van, azt jó helyre tegyük, mert ha nem így teszünk, még ennyink sem lesz. Ez a rendszerben való gondolkozás nem mondom azt, hogy teljesen hiányzik belőlünk az előző rendszer okán ("minden jobb, ami nyugati"), de hogy van hova fejlődnünk az biztos. Erre ez a válság hathat inspirálóan is, de nekem vannak kétségeim.
)
