Beszélgető

Nem tudom, mi történt vele a fogság alatt, nem beszélt róla, a summás véleményét is csak egyszer mondta édesanyámnak. Én csak a már kutatható hadifogolydokumentumokból láttam, hogy a kartonján az áll, 1945 május 18-án esett fogságba lengyel területen ( tehát a háború vége után!), és a szabadulás időpontja rajta sincs a kartonon. Innen én sem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, de pár visszaemlékezést elolvasva megértéssel fogadom az álláspontját.
Aki megjárta a GULAG-ot, annak érthető, ha ez volt a véleménye.

Abszolút 18+-os tartalom!

Ahogyan a náci haláltáborokat megjártak egy része is érthető módon vallotta, hogy az összes németet el kell pusztítani.
Persze a nácik célja a végén eleve a zsidók kiirtása volt... És persze sokan gondolkodtak így a háború alatt a japánokról is.
Az a nézet meg, hogy adott területről ki kell(ene) irtani ezeket meg azokat, sajnos kb. minden nép történelmében felüti a fejét.
 
Volt ( sajnos már régen meghalt) egy ismerösöm, aki 8évet töltött kényszermunkâval Szibériában. Mikor hazajött, tovâbbra is rajongott az orosz irodalomèrt, kultúráèrt és oroszt tanitott az iskolâban. Pontosan meg tudta különböztetni a kommunizmust az orosz kultúrától. Ilyen is volt.
 
Nekem nagyapám volt, aki munkaszolgálatosként volt kint, majd orosz fogságban (ez is érdekes azért...).
Mikor haza került inkább balos volt, mint nem.
Persze ehhez hozzá tartozik, hogy elvették a földjeinket és a család azon ágának sok tagja maradt ott Auschwitzban, meg a Dunában.
 
Gondolom neked csak magyar gyártmányú telefonod, ruhád, autód akármid van, bizonyára..

kb akkora marhaság amit leírtál, mint ha azt feszegetné valaki, hogy miért szolgálnak fel orosz pezsgőt, vodkát, kaviárt egy étteremben, nem mellesleg pl hány kínai termék forog a világban? Akkor mindenki a kinai kommunizmust dicsőíti?

Az orosz vagy kínai egyetemeket meg inkább már nem is említem, ki tudja hány nyugati "fontos ember" gyereke tanul ott.

biztos azért mert menekülnek a hanyatló nyugat liberális fertőjéből igaz???? nevetséges
Azért van különbség aközött, hogy azért visel valaki kínai cuccot, használ kínai/amerikai telefont, mert nem telik másra, vagy mert az a státuszszimbólum. Orosz telefon pl. magyarral ellentétben van, lehet olyat is venni, használni. Lehet, hogy azt is kínában gyártják, de mégis hazai márkajezés lenne rajta, mutatva tulajdonosa elhivatottságát nemzetgazdasága felé. Ruházati cikket is tud hazai gyártásút venni, aki nem a napi megélhetési gondokkal küszködik, és van igénye a hon támogatására. Autót az oroszok gyártanak, ott ennek a saját forrásból való beszerzése is megoldható. Én még a gyerekjátékoknál is figyeltem, hogy a műanyag "bizb@szokra" is lehetőleg legalább a "made in Poland" legyen fröccsöntve, ha volt olyan, mint a "made in China", ha már magyar csak átcímkézett kínai volt.
Tudom, bennem van a hiba, de nekem egy bomberdzsekis, Matrens-bakancsos skinhead is oximoron, mert mit keresnek a nyugati (liberális!) világ elhíresült ruhadarabjai egy neonáci ideológiát képviselő csoport tagjain?
A felsőoktatásban még mindíg az a jellemzőbb, hogy nyugati egyetemekre küldenek tanulni diákokat, mint fordítva. Nyilván vannak kiváló orosz és kínai oktatási központok, bizonyos területeken előrébb is járnak a hanyatló kapitalizmus meghasonlott tudásánál, ezért az általad felemlegetett irány is létezik.
 
Köszönöm a korrekt hangvételű választ :)
 
Tudom, bennem van a hiba, de nekem egy bomberdzsekis, Matrens-bakancsos skinhead is oximoron, mert mit keresnek a nyugati (liberális!) világ elhíresült ruhadarabjai egy neonáci ideológiát képviselő csoport tagjain?
Igazából anno én is berzenkedtem a bombertől mert... több oldalról is; de aztán ahogy keresgéltem, nem volt akkor jobb alternatíva és nagyon nem csalódtam a minőségében, sőt, pozitív csalódás volt.
Egyébként a skinhead subcultba onnan jöhet, hogy valószínűleg egy olcsón, akár használtan beszerezhető ruhadarab volt, amit az akkor kifejezetten nem gazdag angol melós gyerekek is meg tudtak venni -illetve megvették, mert az volt, arra volt pénzük. Az meg már egy másik történet, hogy miért lettek a nemzetiszocialisták zömében skinheadek és vették át azt a subculturális mintát.
 
Tetőtér szigetelésnél a szarufák közé behelyezett 15 cm-es szigetelő ( üveggyapot) kevés? Mennyi az ajánlott?! Ha valaki ért hozzá megköszönöm a választ!
Ha jó a rétegrend, szerintem elég. Kell egy páraáteresztő fólia az ég felé. Az az egyik irányba, kifelé áteresztő, befelé vízlepergető. Akkor jöhet a szigetelés... Én inkább kőzetgyapotot javasolnék, és úgy, hogy két méretből 10+5cm, hogy a vágások fedés ben legyenek, amennyire lehet. Majd egy hőtükrös párazáró fólia, ragasztva fóliaszalaggal. A kőzetgyapot nem éghető, vagyis, nehezen éghető. Az Austrotherm olcsóbb, könnyebb is vele dolgozni. Az üveggyapot a legszarabb. Viszketni fogsz mint állat. A kőzetgyapottól is de nem annyira.
Pont azért is lettem, mert nincs ez meg. Amikor nehezen megközelíthető helyre tesznek csavart, akkor volt, hogy majdnem kárt tettem tárgyban a kurvaanyzázás közben. Ezért sem raktam összes saját PC-t nulláról 2008 óta. Soha többet nem akarok ilyenekkel szopni.

De az IKEÁ-s bútoroknál is vannak kihívások, de inkább azok teljesen balfasz összeszerelési útmutatói miatt.
Ezt ugyanis össze lehetett rakni úgy az útmutató szerint, hogy a furatok kurvára nem estek egybe és teljesen ki sem lehetett nyitni...

A megoldás az, hogy a két fém részt tettem rá, aminek max. nyitott állapotban a távolsága kiadja, hogy mennyire kéne kinyílnia.
Az útmutató meg nem ezt mutatta, azt tedd rá a végén. Ja, persze és centiméteres eltérés volt aközött, aminek lennie kellett volna és kijött.

Aha, és azt a kis szar csavart a falnál mire meghúzod, egy örökkévalóság. Csak úgy 10-szer esett ki a kezemből a hajszálvékony imbuszkulcs.
Pedig az IKEA pont arról híres, hogy jók az összeállítási rajzai, meg ad alapszerszámokat... pl. imbuszkulcs... Ezek a bútorok tech-anál-fabétáknak készülnek.. ;)
 
Tetőtér szigetelésnél a szarufák közé behelyezett 15 cm-es szigetelő ( üveggyapot) kevés? Mennyi az ajánlott?! Ha valaki ért hozzá megköszönöm a választ!
Amúgy minék vastagabb annál jobb persze. Ez házfelújítás vagy új ház? Te csinálod, vagy kivitelező? Milyen vastag a szarufa?
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Ha jó a rétegrend, szerintem elég. Kell egy páraáteresztő fólia az ég felé. Az az egyik irányba, kifelé áteresztő, befelé vízlepergető. Akkor jöhet a szigetelés... Én inkább kőzetgyapotot javasolnék, és úgy, hogy két méretből 10+5cm, hogy a vágások fedés ben legyenek, amennyire lehet. Majd egy hőtükrös párazáró fólia, ragasztva fóliaszalaggal. A kőzetgyapot nem éghető, vagyis, nehezen éghető. Az Austrotherm olcsóbb, könnyebb is vele dolgozni. Az üveggyapot a legszarabb. Viszketni fogsz mint állat. A kőzetgyapottól is de nem annyira.

Pedig az IKEA pont arról híres, hogy jók az összeállítási rajzai, meg ad alapszerszámokat... pl. imbuszkulcs... Ezek a bútorok tech-anál-fabétáknak készülnek.. ;)
Amúgy minék vastagabb annál jobb persze. Ez házfelújítás vagy új ház? Te csinálod, vagy kivitelező? Milyen vastag a szarufa?
Tetőtér beépítés lenne és vállalkozó csinálja az én csak besegítek tanulom!
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Nem! Gipszkartonozzuk! 15 cm-es üveggyapot ment bele! Csak olvastam ma már 20-30 cm az ajánlott! Ezért gondoltam felteszem a kerdest fázni fogunk!?
Nem fogtok. De a gipszkarton szerintem hülyeség. Egy Tetollal és keményolajjal átkent lambéria sokkal strapabíróbb. A gipszkarton nem bírja a vizet...
 
Van Ozone TV-n ez a Hogyan készül? Megmutatjuk! sorozat.
Össze-vissza kapcsolgatva belefutottam az energiaitalos részbe, amit furcsálltam, mivel anno youtube-on végignéztem jó párat, de ilyen nem volt közte...
Ami miatt érdekes, hogy a Hell gyártósorán mennek végig és a kísérője elszólja magát, hogy a cukor adja az energiát, többi cucc csak a felszívódást segíti, ezért a cukormentes cucc valójában nem is energiaital... leesik neki mit mondott, kínos szünet, újratervezés... de vannak benne fontos ásványi elemek és vitaminok.
Mondjuk akinek van 2 agysejtje annak amúgy is egyértelmű, egyik haverom anno valahogy úgy fogalmazott, "Hogy hívhatnak valamit energiaitalnak, amiben kevesebb kalória van, mint egy teszkós kifliben?".

Szerettem volna belinkelni, de tényleg nincs fent youtube-on, gondolom a fenti elszólás miatt :D
Úgyhogy itt a sörös rész.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.