Beszélgető

Egy diszkrét utalás a fordaszervezőknek arra, hogyan végezzék a munkájukat. Ha bealszik a fószer és durrant, akkor meg őt vették volna elő. Max kirúgják és elmegy valamelyik magánhoz több penzért.

Ha ezértkirúgják, akkor lesz egy nyert munkaügyi pere is.
Nem játék ez, isten tudja, mióta volt talpon, ahogy írtad, bealszik, szerencsétlenség.... nem játék, na.
 
  • Tetszik
Reactions: sirdavegd
Természetesen nem tudhatom. Havalaki tud franciául vagy ismeri a francia jogot, felvilágosíthatna.

Magyarból indultam ki, ahol bizony nem csak joga van bűncselekmény megakadályozására, hanem egyenesen kötelessége is.
És igen, nem rendőr, nemintézkedhet, azaz rendőri intézkedést - jogosítványt, forgalmit, fújjonbeleaszondába - ugyanúgy nem foyltathat le, de bűncselekményt nem csak hogy joga, hanem kötelessége megakadályozni.
NEM ENGEDTÉK BE ŐKET. Ez volt az oka hogy nem mentek be. A parancs egyenesen a nagykutyától jött akárki is az. Semmi helye nincs a további feltételezésnek. A Sentinellben résztvevő katonák közvetlen parancsnoka ugyan katona, de alá vannak rendelve a helyi rendfertartó erőknek mivel ez nem egy katonai akció háborús területen. Az éppen szolgálatban lévő járőr gebasz esetén a rendőrség fele jelent nem pedig a századparancsnoknak. A rendőrség kommunikációs hálózatát használják, még a szakaszparancsnok is csak figyelője a történéseknek, komoly helyzetben sem adhat parancsot. A Sentinelle alapvető feladata a rendőrség tehermentesítése nem pedig harci bevetések végrehajtása. Szar helyzet egyetértek, de ez van. Semmiféle kötelezettségszegés nem történt a katonák részéről.
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
@dudi
@zsolti
@krisss
Régóta foglalkoztat a gondolat hogy a francia és a magyar hadseregnek vannak e közös beszállítói, vagy hogy a honvédség vesz e francia felszerelést? Mert a gázálarc ugyanaz, a boci mintája is erősen hajaz a CCE ére és állítólag a honvédség is rendszeresíti az egyébként kiváló Haix bakancsokat.Meg mistral és kitudja még mi.
Titeket kérdezlek mint aktívokat talán tudtok valamit amit én nem.

Háát, szerintem a CCE nem nagyon hasonlít a bocira, viszont nekem tetszik. A színei jók, a minta meg... "Micropattern" igaz nincs, csak "macropattern", de amúgy szerintem egész jó rejtőképességű.

Amúgy hova tűnt Sharid? Olyan hiányérzetem van.

Gondolom behívták, mert "fokozódik a helyzet" arrafelé. :D

Szar helyzet az biztos.
Viszont szerintem a ruszkiknál nem lettek volna ilyen problémák ők beküldték volna őket. Behajtottak volna btr el és vállalták volna a civil áldozatokat.

Na ja... Láttuk ezt Beszlánnál, meg a moszkvai színházban is (ahol basztak szólni az EÜ-söknek, meg úgy bárkinek) hogy itt most ők fentanilt fognak használni és erre készüljenek...

Az oroszoknál az a sikeres akció ha minden terrorista meghal.Ez sem rossz szemlélet csak szar ha te is túsz vagy.
Egyébként állítólag a 70-es vagy 80-as években a Közel-Keleten elraboltak orosz diplomatákat és a fene se tudja mit kértek értük cserébe.Erre az oroszok(szovjetek) fogták magukat kiderítették kik az emberrablók és közölték velük,hogy elfogták a családjukat és kivétel nélkül kivégeznek mindenkit ha azonnal nem engedik el a túszokat...Láss csodát elengedték a túszokat.

Állítólag kicsit durvább volt a reakció:
http://blogbaladi.com/how-russia-re...g-of-four-soviet-diplomats-in-beirut-in-1985/

Főleg így, hogy Kalasnyikovval és normál lőszerrel vannak ellátva - ami ugyan átmegy a terroristán és kiüti ha eltalálja, de mögötte is átmegy még néhány rosszkor rossz helyen lévő ártatlan civilen!! Ilyen feladatra minimum spec lőszer kellene!!!

Az 5.56-os (általában) erre sokkal jobb, mint a 43M acélmagvas 7.62x39-es. Mert a legtöbb 5.56-os lövedéknek lágy szövetben (páncéláthatolás más ügy) már nem nagy az áthatolási képessége, de pont ezért sok energiát is ad le az első testben, vagyis komoly stophatása van

A tortenteket titkositottak, de a kiszivargott infok szerint nem viselkedtek mersekelt demokratakent a migrans agysebeszek. Szadista gyilkosok daraboltak elve embereket es alaztak meg oket..

Jahhm, ezt én is olvastam anno. Ott kezdett el nagyon kilógni a lóláb, amikor "az áldozatok megcsonkított testének látványától zokogni kezdő rendőrökről" írtak... Szerintem valamelyik szokásos propagandaíró tollából származott ez az "alternatív" híroldalakon terjedő változat.
 
Háát, szerintem a CCE nem nagyon hasonlít a bocira, viszont nekem tetszik. A színei jók, a minta meg... "Micropattern" igaz nincs, csak "macropattern", de amúgy szerintem egész jó rejtőképességű.

Gondolom behívták, mert "fokozódik a helyzet" arrafelé. :D

Na ja... Láttuk ezt Beszlánnál, meg a moszkvai színházban is (ahol basztak szólni az EÜ-söknek, meg úgy bárkinek) hogy itt most ők fentanilt fognak használni és erre készüljenek...

Állítólag kicsit durvább volt a reakció:
http://blogbaladi.com/how-russia-re...g-of-four-soviet-diplomats-in-beirut-in-1985/

Az 5.56-os (általában) erre sokkal jobb, mint a 43M acélmagvas 7.62x39-es. Mert a legtöbb 5.56-os lövedéknek lágy szövetben (páncéláthatolás más ügy) már nem nagy az áthatolási képessége, de pont ezért sok energiát is ad le az első testben, vagyis komoly stophatása van

Jahhm, ezt én is olvastam anno. Ott kezdett el nagyon kilógni a lóláb, amikor "az áldozatok megcsonkított testének látványától zokogni kezdő rendőrökről" írtak... Szerintem valamelyik szokásos propagandaíró tollából származott ez az "alternatív" híroldalakon terjedő változat.
Ez az orosz reakció, ahogy kezelték az ügyet hát nekem nagyon tetszik. Igy kell ezt csinálni nem másként.
 
Napra pontosan ma van száz éve, hogy elsüllyesztették a Szent István csatahajót.
 
Ez az orosz reakció, ahogy kezelték az ügyet hát nekem nagyon tetszik. Igy kell ezt csinálni nem másként.

"Igaz hitűekkel" szemben... Hááát, itt csap össze bennem a jéghideg analitikus logika, meg az empatikus emberség... Mert ugye, elvileg a család max. is csak közvetve tehet róla. De, ha viszont ők is muszlimok (akik hite szerint aki nem muszlim, az alávaló féreg...)... Na meg, a "nagyobb jó érdekében"... Áhh, de jó, hogy ilyesmiben még nem kellett döntenem.
 
Nekem nem lennének morális aggályaim. Ebből értenek, másból nem nagyon, mint tapasztaljuk már évek óta.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Nekem lehet, hogy igen. Nézd, ha "fanatik" muszlimok, akkor nekem sem. De ha nem azok és a kölykük csak egy "fekete bárány"...
Az hogy európa hogy kezeli a terrorizmust, rendszeresen kiveri nálam a biztosítékot. Például elkapnak egy rohadékot aki felrobbantott vagy lekalasozott 50 embert. A tárgyaláson sztárügyvéd védi, feljelentik az intézkedő rendőröket túlkapás miatt és még mindenféle jogvédő szervezet is védelmébe veszi a gyilkost. Esetleg még a gyilkos családja is feljelenti az államot kitudja miért, sírva a tvben a kamerák előtt hogy hát ők nem is tudták hogy az ő kisfiuk, aki olyan aranyos gyerek volt, de sajnos mentálisan sérült, radikalizálódott. Aztán a kiszabott ítéletet megfelezik, mert mondjuk megbánást tanúsított a tárgyaláson. Bekerül a börtönbe a hasonszőrű kis pajtásai mellé, ahol van tvje és saját kis szalafista könyvtára. Jól érzi magát, mert egy európai börtönben azért nem túl rossz az élet és különben is a haverjai közt van, akiktől elismerést és barátságot kap mert megbizható, jó muzulmán. Aztán idő előtt jó magaviseletért kiengedik, mégjobban elszánt, a koránt már fejből ismeri az utolsó betűig és még a börtönbüntetést is igazságtalannak tartja. Mindezt úgy hogy esetleg bevándorló vagy kettős állampolgár. A börtönből kikerülve még pénzt és munkát kap (ha akar dolgozni) hogy betudjon illeszkedni.
Na látod nálam ez az a bánásmód ami kiakaszt. Semmi visszatartó ereje nincs, és még társadalmi elismerést is kapnak ezek a szarok.
Csalàdostul deportàlni kellene öket minden vagyonelkobzás mellett, oda ahonnan jöttek, kettős állampogárság esetén meg elvenni től ük az európai állampolgárságot. Biztos vagyok benne hogy kevesebb merénylet lenne.
 
A "visszatatartó erőt" felejtsd el. Populáris lózung. Az csak a mihozzánk hasonló morális értékrendű embereknél (vagyis a "normálisaknál") működik, a fanatikusoknál, vagy más elborultaknál, illetve az ösztönlényeknél nem. Ezért nem ér szart sem pl. a halálbünti ebből a szempontból. Akár Iránban, vagy más olyan országokban, ahol pl. kábszerkereskedésért is simán kiszabják, mert látszik, hogy ennek ellenére nem lett 0, sőt nem is redukálódott jelentősen az ilyesféle tettek száma, mivel az empátia, a mások, az elítéltek helyzetébe beleélés nem "erős oldaluk" a potenciális elkövetőknek. Emberölésnél, pláne a hirtelen felindulásos, vagy a "vallási megfontolásosnál" meg pláne, mivel arra pont nem hat. De abban maximálisan egyetértek, hogy az adott cselekmény elkövetőjét nem kéne "pátyolgatni" itt. Életfogyt, vagy simán kiadni a származási országába, ahol majd jól kivégzik a rohadékot.
 
A családjukat még ezek is szeretik talán. Szerintem meggondolnák kétszer is hogy a családjukat szarba rántják.
 
A fene tudja... Hogy mi az erősebb náluk, az emberi kapcsolatok, vagy az adott hitük... És persze ott van a "mi" oldalunkról az a morális válság, amit korábban említettem. Hogy mi van, ha a családjuk közvetlenül nem tehet arról, mit tett az utódjuk... Ilyen esetben van-e jogunk őket eszközként használni.... Ezért mondtam, hogy jó, hogy ilyesmiben még nem kellett döntenem...