Beszélgető

Aranyos elképzelései vannak itt egyeseknek, én egy vidéki kisváros általánosába jártam

Általánossal szerencsém volt, akkor még kevés volt a cigány a faluban mikor én jártam, húgom is csak az elejét kapta el.
Totálisan lezüllött az egész, 15 éves (első és utolsó) osztálytalálkozón el is sírta magát az egyik tanár, a purgyé azzal megy iskolába, hogy NEKI milyen JOGAI vannak, mit tehet meg egy tanárral szemben...
 
Azért a bérezésért, ami most van nem fogsz minőségi tanár garnitúrát kapni. Vagy lassan úgy BÁRMILYET. De ennek fixálása nem úgy zajlik, hogy akkor felszeleteled és a nagyobb nyereséges sulikat magánba tolod, a többi meg rohadjon meg... Mert kb. ezt vázoltad fel, csak nem ismerted fel.

Talán az oktatásba kellene pénzt tenni és nem szájbabaszott stadionokba. Vagy az nyereség kisebb az építőiparnak, ha új iskolát épít, mint új stadiont...?
De ez már belpol, úgyhogy itt vége. Forrást kell tenni bele. Ilyen egyszerű. Ha majd fizikai tanárként is megkeresek nettó 400k táját és eszközt adnak a kezemebe, akkor lesz ott minőségi tanár is meg elhivatottság. Addig meg lassan kihaló szakma lesz tanár. Minden, nem csak a fizika.
Az építőiparnak cirka egyforma a nyeresége a stadion, és az iskola kivitelezése alatt! Ha más a nyereség szorzó, akkor jelezd kérlek! Mekkora és mi kettő közötti differencia!
Ha csak a fizetését emeled a pedagógusnak nettó 400k-ra( direkt írok NEM tanárt) miként kéred számon az átadott tudást?
 
Nekem van egy ismerősöm aki ilyen kisegítő - hepajos suliban dolgozott egy ideig nevelőként, kezdetben nagy lelkesedéssel. Volt akivel lehetett kezdeni valamit, hálás volt a figyelemért, meg voltak a problémásak egy külön körletben, ott késsel ment néha a fenyegetőzés, meg ment egy kicsit a belharc a nevelők kel, kicsit az ügyészek is beszálltak a buliba ugyhogy asszem két efká azóta máshol járja az élet iskoláját, úgy megelőzőleg... mert amikor elég volt meg a 40 kilós csaj nevelőt nyomta fel a falra a barom, ment a feljelentés.

Tudomásul kell venni, hogy a társadalom használhatatlan szemetet is kitermel, ott pedig nem használ se a kérés, se a szép szó, se a jó példa, hanem csak a nyers erő mert egyedül azt tisztelik.
 
Nem tökmindegy? Az ELV a lényeg. BAROMSÁGOKRA és a főnök hobbijára nem basszuk el a pénzt. A magyar futball outputja negatív szám.
Lehetne drágább hobbija is...:oops:
Szerencsére nem valami zöld fordulat, vagy magánnyugdíj/magánegészségügy megszállott. :rolleyes:

Amúgy tök igazad van.

Fentebb elmélkedtetek a magán oktatáson. Teljesen valóság, csak alapítványi, kisebbségi, egyházi oktatási-intézményeknek hívjuk őket.
És nagyon sokan azért választják, mert bár a szegregáció tiltott, de itt megválaszthatja az intézmény, hogy kit vesz fel.
Pár hátrányos helyzetű gyerek az osztályban és veheted is ki a gyerekedet, vagy hordhatod különórára, párhuzamos és már valós magán oktatásra.

Még egy kérdés felmerült, a pénz: Nos azért a társadalmi elfogadottság kapcsán az elvégzett munka mennyiségét se hagyd ki. Egy orvos társadalmi elfogadottsága nemcsak a szükség végett, de az elvégzett munka (túlóra hegyek, stb) miatt is magasabb.
Tudom, készülniük kell, de most komolyan egy alsós tanító 10 év után mit készül, vagy egy általános iskolai töri tanár? :cool:

(Most tényleg nem akartam heti 25 órázni, meg nyári szabadságozni... De egy mérnök béréhez, aki dolgozik legalább 40 órát, vagy többet ne mérjünk egy átlag tanárhoz. Amúgy amit írtál az 600k bruttó, közel 2000 euró.
 
Baráti társaságomban óvónő, középiskolai tanárok is vannak. Az ő egységes nagy megállapításuk az, hogy elég egy-két kis szarházi a csoportba, osztályba és onnantól az érdemi munka véget is ért. Ha ezeket a gyerekeket ki lehetne gyomlálni és egy nekik szánt csoportba átrakni akkor ez önmagában sokat javítana az oktatás színvonalán. Rengeteg idő és energia megy el feleslegesen az ilyen gyerekekkel.
Szegregáció, ezt nem kell újra feltalálni, régen is volt, bevált.
 
Azért a bérezésért, ami most van nem fogsz minőségi tanár garnitúrát kapni. Vagy lassan úgy BÁRMILYET.

Ezzel egyetértek. Tavaly végzet az MTA(Tudom, most már ők is ellenségek) egy felmérést. 4-5 éven belül kifut
a Ratkó korszak az iskolákból és nem lesz helyettük senki. Kvázi összeomlik az oktatás. A fiataloknak nemsokára
nem a negyede hanem a három negyede lesz funkcionális analfabéta.

De ennek fixálása nem úgy zajlik, hogy akkor felszeleteled és a nagyobb nyereséges sulikat magánba tolod, a többi meg rohadjon meg... Mert kb. ezt vázoltad fel, csak nem ismerted fel.

Ebben tévedsz. Iszonyatos mennyiségű pénz megy el feleslegesen az állami oktatásban. Csak a Klebelsberg vagy
nem tudom, most, hogy nevezik központok is iszonyatos mennyiségű pénzt visznek el. Plusz minden egyéb helyen
is folyik el a pénz. Ugyanaz az összeg a szülők zsebéből, decentralizáltan, szülői felügyelettel(!) sokkal
hatékonyabb lenne. Csak ugye itt el kéne felejteni a központosítást, az állampolgároknak minden téren sokkal
nagyobb beleszólást kéne engedni, stb.. Szóval pont az ellentéte kéne a jelenlegi rendszernek.

Talán az oktatásba kellene pénzt tenni és nem szájbabaszott stadionokba. Vagy az nyereség kisebb az építőiparnak, ha új iskolát épít, mint új stadiont...?
De ez már belpol, úgyhogy itt vége. Forrást kell tenni bele. Ilyen egyszerű. Ha majd fizikai tanárként is megkeresek nettó 400k táját és eszközt adnak a kezemebe, akkor lesz ott minőségi tanár is meg elhivatottság. Addig meg lassan kihaló szakma lesz tanár. Minden, nem csak a fizika.
Ezzel is egyetértek, de a stadionok árából még nem lenne kint az oktatás a vízből.
 
Nagyon egyszerű, ahol nincs minőségi fizetés, ott hosszú távon nincs elég minőségi dolgozó sem. Magyarán: ahol mogyoróval fizetnek, ott majmok dolgoznak. Aztán a majom időnként a fejéhez kap, körülnéz és észreveszi, hogy egy másik fán diót is találhat ... stb. ... itt tartunk most, szóval a mogyoróbokorhoz lassan nem találnak majmot, és egyre kevesebb a diófán is ...
Ez igaz, csak éppen ez most már zéró összegű játszma. Ha valaki valahová elcsábít egy dolgozót, az máshonnan hiányozni fog. Nincsenek már tartalékok.
 
Nekem van egy ismerősöm aki ilyen kisegítő - hepajos suliban dolgozott egy ideig nevelőként, kezdetben nagy lelkesedéssel. Volt akivel lehetett kezdeni valamit, hálás volt a figyelemért, meg voltak a problémásak egy külön körletben, ott késsel ment néha a fenyegetőzés, meg ment egy kicsit a belharc a nevelők kel, kicsit az ügyészek is beszálltak a buliba ugyhogy asszem két efká azóta máshol járja az élet iskoláját, úgy megelőzőleg... mert amikor elég volt meg a 40 kilós csaj nevelőt nyomta fel a falra a barom, ment a feljelentés.

Tudomásul kell venni, hogy a társadalom használhatatlan szemetet is kitermel, ott pedig nem használ se a kérés, se a szép szó, se a jó példa, hanem csak a nyers erő mert egyedül azt tisztelik.
Van hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekeknek iskola, ami valamelyest működik. Hogy ebből lehetne-e példa, azt nem tudom:
https://abcug.hu/ebben-az-iskolaban-csak-gerillak-tanitanak/
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Fentebb elmélkedtetek a magán oktatáson. Teljesen valóság, csak alapítványi, kisebbségi, egyházi oktatási-intézményeknek hívjuk őket.
És nagyon sokan azért választják, mert bár a szegregáció tiltott, de itt megválaszthatja az intézmény, hogy kit vesz fel.

Kivéve amikor nem, 4 éve jött soros bácsi helsinki alapítványa (csak tudnám mit keres Budapesten) és jól beperelte az egyházi iskolát amiért nem engedte be a cigányokat. Meg is nyerték, csak sajnos már nem emlékszem az intézmény nevére...
 
Azért az egyházi intézményeknek is a kurva anyját! Három és félszer annyi pénzt kapnak fejenként mint az állami iskolák, ugyanúgy állami pénzből.
 
Kegyetlen félkatonai szervezetekkel üzletel a WWF?

„Brutális paramilitáris erők” finanszírozásával vádolja a Buzzfeed című online magazin a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezetét, a Természetvédelmi Világalapot (World Wildlife Fund for Nature, WWF), amely erre reagálva bejelentette, hogy független vizsgálatot rendel el az ügyben.

A lap szerint a WWF évek óta támogat Afrikában és Ázsiában olyan vadőröket, akik rendszeresen vadorzással gyanúsított embereket kínoznak és ölnek meg. A portál egy éven át vizsgálta a vadorzás elleni fellépés módszereit hat országban, és saját állítása szerint találkozott olyan kegyetlen félkatonai vadőrök áldozataival, akikkel a WWF együttműködik.

„Az aranyos pandás logóról ismert, népszerű jótékonysági szervezet ázsiai és afrikai nemzeti parkokban paramilitáris erőket képez ki, finanszíroz és lát el felszereléssel, olyan erőkkel folytat szoros együttműködést, amelyeket sok ember megverésével, megkínzásával, szexuális megtámadásával és meggyilkolásával vádolnak, emellett falvak elleni rajtaütéseket finanszíroz” – írja a Buzzfeed.
http://greenfo.hu/hirek/2019/03/06/kegyetlen-felkatonai-szervezetekkel-uzletel-a-wwf
 
TNT szivárog az Északi-tengerbe a belga partoknál

Az első világháborúban - mintegy 3 négyzetkilométeres területen - tengerbe dobott 35 ezer tonna lőszerből TNT (trinitrotoluol) szivárog a belgiumi Knokke-Heist üdülőváros partjainak közelében - közölte a Belga Királyi Természettudományi Intézet jelentésére hivatkozva a belga sajtó.

Információk szerint a fel nem robbant, mintegy egy kilométerre a tengerparttól, nagyjából egy méteres homokréteg alatt fekvő lőszerek az úszókra, fürdőzőkre nem veszélyesek. A tengerbe szivárgó kémiai anyagok koncentrációja rendkívül alacsony, alig kimutatható mennyisége mintegy 1 mikrogramm kilogrammonként.
Mint közölték, a terület vízminőségét a háborúkat követően folyamatosan ellenőrzik vegyi anyagok jelenlétét kutatva. A tengerfenék alján, homokba fúródott lőszerekből szivárgó TNT-t azonban csak nemrégiben észlelték először, ami a mérési technológia javulásának köszönhető. Elképzelhető, hogy a káros anyagok nagyon kis mennyiségben ez idáig is szivároghattak - mondták.

A belga természettudományi intézet (RBINS) tájékoztatása szerint az ipari és katonai robbanóanyagként egyaránt elterjedt TNT mellett főként német eredetű mustárgáz és foszfor található nagy mennyiségben a térségben. A halászati, valamint a kikötési, különösen a lehorgonyzási tilalom továbbra is érvényben marad.

A belga sajtó tájékoztatása szerint az első és a második világháborúban több ország is konténerekbe zárva, tengerbe engedte a cementbe helyezett vegyi anyagokat tartalmazó, főként hadizsákmányként birtokukba került fegyvereket. Akkoriban ez tűnt a legbiztonságosabb helynek elhelyezésükre. Kiemelésükre egyelőre nincs kormányzati terv - tették hozzá.

http://greenfo.hu/hirek/2019/03/06/tnt-szivarog-az-eszaki-tengerbe-a-belga-partoknal
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Kivéve amikor nem, 4 éve jött soros bácsi helsinki alapítványa (csak tudnám mit keres Budapesten) és jól beperelte az egyházi iskolát amiért nem engedte be a cigányokat. Meg is nyerték, csak sajnos már nem emlékszem az intézmény nevére...

Szerintem felvételiztetnek és azon a követelmény rendszert ők állítják össze.
Nyilván ha a George bácsis kommandó le akar csapni egy szervezetre, akkor meg is teszi, de pl egy egyházi üzemeltetésű iskolában
nem feltétlen a tanulmányi eredmény a döntő érv (a lányom gimije pl). A felvételiben megadott pontokban a tanulmányi eredmény, a felvételi
elbeszélgetés és a hitélet hármasa döntött. Na most két szubjektív dologban azt hoznak ki, amit akarnak. Egyébként vannak cigány diákjaik és
kifejezetten büszkék is rájuk (orvosok szeretnének lenni).
Én is drukkolok nekik. :)

Visszatérve a szubjektív dolgokra -nagyon korrekten bírálnak el. Alapvetően azt nézik, hogy férjenek bele a közösségbe, építsék és ne rombolják, azt.
Egy általános isi lehet picit más, bár alapvetően szigorú házirend kell és ha nem tartják be, akkor ciao. Egy körzet iskola értelem szerűen ezt nem teheti meg.
 
Nagyon ingoványos ez az oktatási téma, mert elég sok szempontból rossz a rendszer. Van pár pedagógus és kisiskolás gyerek a családban, és a mi tapasztalataink lesújtóak. Ostobaságnak bizonyult a központosítás, teljesen alkalmatlan és tapasztalatlan emberek is döntési helyzetbe kerültek. Ez meglátszik a tananyagbeosztáson, a tankönyveken, a logisztikán stb is. (Csak egy példa: másodikosok biflázzák a szorzótáblát. Aki ezt kitalálta, soha nem tanított nyolcéveseket.) De nem csak az állami oldalon van baj, mert egyre gyengebb a "gyerekanyag" is, még a tehetős családokban is gyenge a háttér, alapvető nevelési elemek hiányoznak. Nagyon sok a "problémás" gyerek, aminek a hátterében idegrendszeri fejletlenségek, oktalan táplálkozás és hasonlók állnak. Nem is gondolnánk, de pl. a kényelmi császármetszések durva elterjedése miatt rengeteg az idegrendszerileg kiegyensúlyozatlan fejlődésű gyerek, akiknek az ostoba szüleik nem adják meg a megfelelő korai fejlesztést. A tabletezés-tévézés óriási probléma, nagyon szarul "huzalozódik be" tőle a gyerekek agya. Napestig sorolhatnám, a lényeg hogy egy nehéz időszakban ostobán reagál az állam az ostoba polgárok és a külvilág okozta kihívásokra. Szomorú és baljós.
 
Azért az egyházi intézményeknek is a kurva anyját! Három és félszer annyi pénzt kapnak fejenként mint az állami iskolák, ugyanúgy állami pénzből.

Ez sajnos nem látszik meg az iskolák szintjén, talán az is az oka -sok minden mellett, hogy jelentős mértékben olyan iskolákat vett át az egyház(ak), amiket már rég bezártak volna. Fűteni, fenntartani az épületet, vagy épp tanárt fizetni ugyan annyit visz el 60 fős iskolánál, mint 160 fős létszámnál.

Annyi pénzből máshol is történne.
Nem, nem lenne; ugyanis -sok minden kérdése, de a sok minden közt nagyon hátul van a pénz. Nem a pénztől lehet minőségibb oktatást végezni, de már sokszor kifejtettem ezt, nem ismételném magam.

másodikosok biflázzák a szorzótáblát. Aki ezt kitalálta, soha nem tanított nyolcéveseket.
Nem emlékszem, hogy mikor tanultuk a szorzótáblát anno, de igenis, vannak, amiket be kell magolni, sőt, szerintem még a kicsik feje jobban fog.
 
szerintem még a kicsik feje jobban fog.
Magolni eleve fölösleges, a szorzótáblát is sokkal jobb megértve megtanulni, ha már megvannak az alapok hozzá. Nyolcévesen magoltatni teljesen kontraproduktív, csak megutálják miatta a matekot. Egy ellenpélda: egy szombat délutáni, térképes-nagyítós-felfedezős játékkal többet tanultunk környezetismeretből, mint ami a fél évi anyag a tankönyben. Kereskedős játékokkal kifogástalanul
tudunk matekot gyakorolni, akár a szorzást is. Hamarabb meg is van, mint szívatással. :)
 
Ebben tévedsz. Iszonyatos mennyiségű pénz megy el feleslegesen az állami oktatásban. Csak a Klebelsberg vagy
nem tudom, most, hogy nevezik központok is iszonyatos mennyiségű pénzt visznek el. Plusz minden egyéb helyen
is folyik el a pénz. Ugyanaz az összeg a szülők zsebéből, decentralizáltan, szülői felügyelettel(!) sokkal
hatékonyabb lenne.
Miféle szülői felügyelettel? Az átlagemberek nagy része nem könyvelő, nem gazdasági szakember és nem oktatási szakember, ezért a tételes költések helyességéről sok fogalma nincs.

Ezzel is egyetértek, de a stadionok árából még nem lenne kint az oktatás a vízből.
Igen. És? Ez kb. olyan szintű érvelés, hogy ha nincs pénzem új lakásra, akkor elszórakozom minden pénzem a főnök hobbijára? WTF?

Ez igaz, csak éppen ez most már zéró összegű játszma. Ha valaki valahová elcsábít egy dolgozót, az máshonnan hiányozni fog. Nincsenek már tartalékok.
Érdekes, hogy itt leírsz olyat, hogy zéró összegű, amikor pont ezért nincs semmi értelme a tömeges magánosításnak. Adott számú tanulód van, akik ha több iskolába járnak, akkor attól nemigen lesz jobb. Végignéznéd már a videót, amit linkeltem...?

Nem is gondolnánk, de pl. a kényelmi császármetszések durva elterjedése miatt rengeteg az idegrendszerileg kiegyensúlyozatlan fejlődésű gyerek, akiknek az ostoba szüleik nem adják meg a megfelelő korai fejlesztést.
Szerintem ilyen markáns és eléggé alap nélküli kijelentéshez adhatnál talán forrást is. Nem himihumit, orvosi lapot.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg