[BIZTPOL] A nagy sakktábla
- Téma indítója Montezuma
- Indítva
-
- Címkék
- háttérhatalom valóságelméletek
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
-
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:
- a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
- a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők
Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.
Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.
- Status
W
Wilson
Guest
Tajvan Kína Ukrajnája, Ukrajna pedig Oroszország Tajvanja.
A keleti hatalmak újraegyesítése jelentős globális változásokhoz vezethet, beleértve a domináns globális rezsim megváltozását is, amelyet ma még mindig az Egyesült Államok diktál.
2022-ben Oroszország és Kína nagyon hasonló geopolitikai kérdésekkel lép be. Mindkét országra erős amerikai nyomás nehezedik, és mindkettőnek vannak olyan területei, amelyeket az Egyesült Államok megpróbál vagy már használ ellenük. Oroszország esetében ez Ukrajna, Kína esetében Tajvan. Nehéz elképzelni, hogy a kínai és az orosz vezetők a közvetlen kommunikáció során ne figyelnének álláspontjaik hasonlóságára, ami azt jelenti, hogy okkal számíthatunk arra, hogy problémáik megoldása bizonyos mértékig összehangolt lesz.
Oroszország szembeszáll a NATO-val, amely egyértelműen folytatni akarja terjeszkedését, és egyre közeledik határaihoz, behatolva a legveszélyesebb zónába - Ukrajnába. A NATO ezen célja már csak azért is érthető, mert e katonai tömb egyik képviselője sem mondott semmi rosszat arra az ukrán felszólításra, hogy Ukrajnát mielőbb vegyék fel a szövetségbe. Ráadásul a NATO-tól csak az Oroszország által követelt úgynevezett „biztonsági garanciák” elutasítása hallatszik, illetve az, hogy minden országnak joga van eldönteni, hogy melyik katonai tömbhöz tartozik.
Ázsiában (még) nincs NATO, de az Egyesült Államok ott alakít hasonló koalíciókat, mint például a Quadripartite Security Dialogue (QUAD) és az AUKUS. A stratégia elvileg ugyanaz: először biztonsági okokból hozzon létre egy blokkot, majd bővítse ki katonai céljait, és vegye körül kínai erőkkel. Ebben az értelemben Tajvan rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen az Egyesült Államok évek óta támogatja, többek között katonai-politikai eszközökkel is, bár de jure nem kötik őket diplomáciai kapcsolatok, vagyis az „egy politikája” Tajvannal. Kína" hivatalosan is folytatódik, ezen belül Tajvan - Kína része.
De gyakorlati értelemben, különösen, ha a két geopolitikai rivális katonai bekerítésének rendkívül ambiciózus amerikai stratégiájának prizmáján keresztül nézzük a helyzetet, Tajvan a kínai Ukrajna, Ukrajna pedig az orosz Tajvan.
Ugyanakkor nagyon hasonló jövőkép formálódik az amerikai szövetségesek körében mind Európában, mind az indo-csendes-óceáni térségben. Természetesen az amerikai szövetségesek „véleménye” mindig az Egyesült Államok döntő befolyásának van kitéve, ezért egyáltalán nem meglepő pozícióik hasonlósága a világ különböző részein. Mi ez a vélemény? Arról a meggyőződésről van szó, hogy Oroszországnak/Kínának nem szabad többé agresszív magatartást tanúsítania, és meg kell húzni a (vörös) határvonalat, és mindenképpen meg kell védeni Ukrajna/Tajvan függetlenségét és demokráciáját.
Nagyon hasonló várakozásokkal vágunk neki az új évnek a világ két különböző pontján. Azt mondják, Oroszország hamarosan Ukrajna lerohanására készül, és erre már mintegy százezer katonát koncentrált az ukrán határ közelében. Kínáról azt mondják, hogy a kínai csapatok aktívan dolgoznak a Tajvan megszállásának tervén, ezért egyre több kínai katonai repülőgép "támadja" meg a tajvani légvédelmi övezetet, hogy tesztelje és "kimerítse" Tajvan védelmi felkészültségét.
Függetlenül attól, hogy ez igaz-e vagy sem (vagy csak részben igaz - a világ egyik végén), az tény, hogy Kína és Oroszország nagyon hasonló helyzetben vannak, és ez ráadásul közelebb hozza őket egymáshoz. Mindkettőjüket veszélyes agresszorként ábrázolják, akikre erős nyomást kell gyakorolni, hogy meghiúsítsák terveiket (egyelőre csak politikai, diplomáciai és gazdasági értelemben). A terveket tekintve Moszkva és Peking is ismeri a NATO 2030-ig szóló stratégiájáról nyilvánosan elérhető dokumentumok tartalmát. Feketén-fehéren azt írja, hogy Oroszország és Kína „fenyegetés”, és most nagyobb hangsúlyt fektetnek Kínára. Emellett egyre többet hallani az amerikai biztonsági kezdeményezések ázsiai-csendes-óceáni térségben való terjeszkedéséről.
Ugyanakkor Oroszország, bár katonai erőit az ukrán határon koncentrálta, amerikai kezdeményezésre a NATO-bővítés, valamint a kelet-európai közvetlen amerikai katonai jelenlét ellen harcol. Ezért Vlagyimir Putyin orosz elnök „biztonsági garanciák” iránti követeléseket küldött az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, de nagy kérdés, hogy legalább egyikük elégedett lesz-e, beleértve a legfontosabbat is – a NATO oroszországi terjeszkedésének megállítását.
Felmerül tehát egy másik érdekes kérdés. Ha Oroszország és Kína összehangolja fellépését a történésekre reagálva, lehetséges-e, hogy mindkét ország egyszerre támadja meg azokat a területeket, amelyeken növekvő veszélyt látnak magukra? Nehéz elképzelni, hogy katonai stratégáik legalább egyszer ne gondoljanak erre a lehetőségre. Kettős csapás – egy a világ különböző részein, és akkor talán az Egyesült Államok egyszerűen nem tud egyszerre reagálni rájuk.
Még fontosabb a nagyon közeli jövővel kapcsolatos kérdés. Oroszország és Kína az Egyesült Államokkal szemben álló ellenzékben a politikai szférában való együttműködésre szorítkozik-e, vagy kibővítik az interakciót, és akkor ez egy erős katonai orosz-kínai tengelyté fejlődik, ami valószínűleg túl kemény lenne az Egyesült Államok számára államok és szövetségesei? Oroszország és Kína eddig nem kommentálta hangosan egymás problémáit. Oroszország nem kívánta kommentálni a tajvani, a dél-kínai-tengeri, hongkongi helyzetet, és Kína szándékosan nem tbeszélt a Donbászról, a szíriai Idlib helyzetéről, az Északi Áramlat 2 gázvezetékről...
Ez eddig is így volt, de az idők változnak, és 2022-ben minden örökre megváltozhat. Oroszország és Kína határozottan nem lép nyílt konfrontációba az Egyesült Államokkal és kulcsfontosságú szövetségeseivel, de meg kell állítaniuk a magukra nehezedő amerikai nyomás további növekedését is.
Peking és Moszkva számára teljesen világos, hogy az Egyesült Államok legtöbbször nyomást gyakorol, szövetségeseire és partnereire támaszkodva olyan szervezetekből, mint a NATO, és most már Ázsiában a QUAD és az AUKUS is. Valójában Washington ritkán tesz politikai nyilatkozatot anélkül, hogy olyan kifejezések mögé bújna, mint „szövetségeseinkkel és partnereinkkel együtt”.El lehet képzelni, mennyivel lenyűgözőbbek lettek volna például a jelenlegi orosz követelések az Egyesült Államokkal és a NATO-val szemben, ha Kína is mögöttük állt volna, vagy ha Oroszország nyíltan kínai oldalra állt volna a Dél-kínai-tengeren kialakult feszültségekkel kapcsolatban. .
Korábban írtam erről a témáról, és azon töprengtem, miért nem jött létre még ekkora szövetség Oroszország és Kína között. De a helyzet folyamatosan változik, és már az idei év elején valószínűleg változásokat fogunk látni. Ezekre a kérdésekre kapunk néhány fontos választ tíz napon belül, amikor az orosz és az amerikai képviselők tárgyalásaira kerül sor a jelenlegi kelet-európai válságról.
A Pekingre és Moszkvára nehezedő amerikai nyomás további erősödése az országok között természetesen fennálló nézeteltérések még nagyobb elsimításához vezet. Hamarosan kiderülhet, hogy Oroszországnak és Kínának nincs más lehetősége, mint szorosabbra zárni, valami konkrétabbat kialakítani, mint a jelenlegi barátság, mert ami ma összeköti őket, azt az Egyesült Államok nem veszi komolyan, és különböző részein fojtogatja őket. a világé....
Persze amint megjelenik egy ilyen szövetség, már másnap hisztérikus címlapok lesznek a "szabad világ végéről". Valójában a keleti hatalmak egyesítése jelentős globális változásokhoz vezethet, beleértve a domináns globális rezsim megváltozását is, amelyet továbbra is az Egyesült Államok diktál. Természetesen egy ilyen forgatókönyv esetén felmerül a legveszélyesebb kérdés: békésen mennek végbe ezek a változások, vagy nagy háború lesz? Az ilyen apokaliptikus forgatókönyvekbe azonban nem szabad belemerülni, hiszen egyszerűen nincs szükség totális „világrendszerváltásra”. A tény az, hogy Oroszország és Kína is támogatja a többpólusú világ gondolatát, és nem törekszenek olyan rendre, amelyben csak egy hatalom dominálna. Most már csak meg kell győznünk az Egyesült Államokat, hogy ez az egyetlen ésszerű kiút.
c) Antun Rocha
https://inosmi.ru/politic/20220109/251248692.html -
A keleti hatalmak újraegyesítése jelentős globális változásokhoz vezethet, beleértve a domináns globális rezsim megváltozását is, amelyet ma még mindig az Egyesült Államok diktál.
2022-ben Oroszország és Kína nagyon hasonló geopolitikai kérdésekkel lép be. Mindkét országra erős amerikai nyomás nehezedik, és mindkettőnek vannak olyan területei, amelyeket az Egyesült Államok megpróbál vagy már használ ellenük. Oroszország esetében ez Ukrajna, Kína esetében Tajvan. Nehéz elképzelni, hogy a kínai és az orosz vezetők a közvetlen kommunikáció során ne figyelnének álláspontjaik hasonlóságára, ami azt jelenti, hogy okkal számíthatunk arra, hogy problémáik megoldása bizonyos mértékig összehangolt lesz.
Oroszország szembeszáll a NATO-val, amely egyértelműen folytatni akarja terjeszkedését, és egyre közeledik határaihoz, behatolva a legveszélyesebb zónába - Ukrajnába. A NATO ezen célja már csak azért is érthető, mert e katonai tömb egyik képviselője sem mondott semmi rosszat arra az ukrán felszólításra, hogy Ukrajnát mielőbb vegyék fel a szövetségbe. Ráadásul a NATO-tól csak az Oroszország által követelt úgynevezett „biztonsági garanciák” elutasítása hallatszik, illetve az, hogy minden országnak joga van eldönteni, hogy melyik katonai tömbhöz tartozik.
Ázsiában (még) nincs NATO, de az Egyesült Államok ott alakít hasonló koalíciókat, mint például a Quadripartite Security Dialogue (QUAD) és az AUKUS. A stratégia elvileg ugyanaz: először biztonsági okokból hozzon létre egy blokkot, majd bővítse ki katonai céljait, és vegye körül kínai erőkkel. Ebben az értelemben Tajvan rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen az Egyesült Államok évek óta támogatja, többek között katonai-politikai eszközökkel is, bár de jure nem kötik őket diplomáciai kapcsolatok, vagyis az „egy politikája” Tajvannal. Kína" hivatalosan is folytatódik, ezen belül Tajvan - Kína része.
De gyakorlati értelemben, különösen, ha a két geopolitikai rivális katonai bekerítésének rendkívül ambiciózus amerikai stratégiájának prizmáján keresztül nézzük a helyzetet, Tajvan a kínai Ukrajna, Ukrajna pedig az orosz Tajvan.
Ugyanakkor nagyon hasonló jövőkép formálódik az amerikai szövetségesek körében mind Európában, mind az indo-csendes-óceáni térségben. Természetesen az amerikai szövetségesek „véleménye” mindig az Egyesült Államok döntő befolyásának van kitéve, ezért egyáltalán nem meglepő pozícióik hasonlósága a világ különböző részein. Mi ez a vélemény? Arról a meggyőződésről van szó, hogy Oroszországnak/Kínának nem szabad többé agresszív magatartást tanúsítania, és meg kell húzni a (vörös) határvonalat, és mindenképpen meg kell védeni Ukrajna/Tajvan függetlenségét és demokráciáját.
Nagyon hasonló várakozásokkal vágunk neki az új évnek a világ két különböző pontján. Azt mondják, Oroszország hamarosan Ukrajna lerohanására készül, és erre már mintegy százezer katonát koncentrált az ukrán határ közelében. Kínáról azt mondják, hogy a kínai csapatok aktívan dolgoznak a Tajvan megszállásának tervén, ezért egyre több kínai katonai repülőgép "támadja" meg a tajvani légvédelmi övezetet, hogy tesztelje és "kimerítse" Tajvan védelmi felkészültségét.
Függetlenül attól, hogy ez igaz-e vagy sem (vagy csak részben igaz - a világ egyik végén), az tény, hogy Kína és Oroszország nagyon hasonló helyzetben vannak, és ez ráadásul közelebb hozza őket egymáshoz. Mindkettőjüket veszélyes agresszorként ábrázolják, akikre erős nyomást kell gyakorolni, hogy meghiúsítsák terveiket (egyelőre csak politikai, diplomáciai és gazdasági értelemben). A terveket tekintve Moszkva és Peking is ismeri a NATO 2030-ig szóló stratégiájáról nyilvánosan elérhető dokumentumok tartalmát. Feketén-fehéren azt írja, hogy Oroszország és Kína „fenyegetés”, és most nagyobb hangsúlyt fektetnek Kínára. Emellett egyre többet hallani az amerikai biztonsági kezdeményezések ázsiai-csendes-óceáni térségben való terjeszkedéséről.
Ugyanakkor Oroszország, bár katonai erőit az ukrán határon koncentrálta, amerikai kezdeményezésre a NATO-bővítés, valamint a kelet-európai közvetlen amerikai katonai jelenlét ellen harcol. Ezért Vlagyimir Putyin orosz elnök „biztonsági garanciák” iránti követeléseket küldött az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, de nagy kérdés, hogy legalább egyikük elégedett lesz-e, beleértve a legfontosabbat is – a NATO oroszországi terjeszkedésének megállítását.
Felmerül tehát egy másik érdekes kérdés. Ha Oroszország és Kína összehangolja fellépését a történésekre reagálva, lehetséges-e, hogy mindkét ország egyszerre támadja meg azokat a területeket, amelyeken növekvő veszélyt látnak magukra? Nehéz elképzelni, hogy katonai stratégáik legalább egyszer ne gondoljanak erre a lehetőségre. Kettős csapás – egy a világ különböző részein, és akkor talán az Egyesült Államok egyszerűen nem tud egyszerre reagálni rájuk.
Még fontosabb a nagyon közeli jövővel kapcsolatos kérdés. Oroszország és Kína az Egyesült Államokkal szemben álló ellenzékben a politikai szférában való együttműködésre szorítkozik-e, vagy kibővítik az interakciót, és akkor ez egy erős katonai orosz-kínai tengelyté fejlődik, ami valószínűleg túl kemény lenne az Egyesült Államok számára államok és szövetségesei? Oroszország és Kína eddig nem kommentálta hangosan egymás problémáit. Oroszország nem kívánta kommentálni a tajvani, a dél-kínai-tengeri, hongkongi helyzetet, és Kína szándékosan nem tbeszélt a Donbászról, a szíriai Idlib helyzetéről, az Északi Áramlat 2 gázvezetékről...
Ez eddig is így volt, de az idők változnak, és 2022-ben minden örökre megváltozhat. Oroszország és Kína határozottan nem lép nyílt konfrontációba az Egyesült Államokkal és kulcsfontosságú szövetségeseivel, de meg kell állítaniuk a magukra nehezedő amerikai nyomás további növekedését is.
Peking és Moszkva számára teljesen világos, hogy az Egyesült Államok legtöbbször nyomást gyakorol, szövetségeseire és partnereire támaszkodva olyan szervezetekből, mint a NATO, és most már Ázsiában a QUAD és az AUKUS is. Valójában Washington ritkán tesz politikai nyilatkozatot anélkül, hogy olyan kifejezések mögé bújna, mint „szövetségeseinkkel és partnereinkkel együtt”.El lehet képzelni, mennyivel lenyűgözőbbek lettek volna például a jelenlegi orosz követelések az Egyesült Államokkal és a NATO-val szemben, ha Kína is mögöttük állt volna, vagy ha Oroszország nyíltan kínai oldalra állt volna a Dél-kínai-tengeren kialakult feszültségekkel kapcsolatban. .
Korábban írtam erről a témáról, és azon töprengtem, miért nem jött létre még ekkora szövetség Oroszország és Kína között. De a helyzet folyamatosan változik, és már az idei év elején valószínűleg változásokat fogunk látni. Ezekre a kérdésekre kapunk néhány fontos választ tíz napon belül, amikor az orosz és az amerikai képviselők tárgyalásaira kerül sor a jelenlegi kelet-európai válságról.
A Pekingre és Moszkvára nehezedő amerikai nyomás további erősödése az országok között természetesen fennálló nézeteltérések még nagyobb elsimításához vezet. Hamarosan kiderülhet, hogy Oroszországnak és Kínának nincs más lehetősége, mint szorosabbra zárni, valami konkrétabbat kialakítani, mint a jelenlegi barátság, mert ami ma összeköti őket, azt az Egyesült Államok nem veszi komolyan, és különböző részein fojtogatja őket. a világé....
Persze amint megjelenik egy ilyen szövetség, már másnap hisztérikus címlapok lesznek a "szabad világ végéről". Valójában a keleti hatalmak egyesítése jelentős globális változásokhoz vezethet, beleértve a domináns globális rezsim megváltozását is, amelyet továbbra is az Egyesült Államok diktál. Természetesen egy ilyen forgatókönyv esetén felmerül a legveszélyesebb kérdés: békésen mennek végbe ezek a változások, vagy nagy háború lesz? Az ilyen apokaliptikus forgatókönyvekbe azonban nem szabad belemerülni, hiszen egyszerűen nincs szükség totális „világrendszerváltásra”. A tény az, hogy Oroszország és Kína is támogatja a többpólusú világ gondolatát, és nem törekszenek olyan rendre, amelyben csak egy hatalom dominálna. Most már csak meg kell győznünk az Egyesült Államokat, hogy ez az egyetlen ésszerű kiút.
c) Antun Rocha
https://inosmi.ru/politic/20220109/251248692.html -
Nem sokan tudják, de ahogy én hallottam a NATO orientáció a délszláv válság alatt megmentett minket khmmm hogyan is mondjam félreértéstől. Ha semlegesek maradtunk volna, akkor nem úgy alakultak volna a dolgok, ahogy.
Kifejtenéd?
Ki támadt volna meg minket? Vagy mi lett volna?
Hát igen. Én is ezt akartam volna kérdezni. Ki támadott volna meg minket? A százfelé cincált Szerbia (nem mellékesen akkor sem támadt meg, amikor egyértelműen tudomást szerzett róla, hogy 30 ezer AK-t adtunk a horvátoknak)? Az ostrom alatt álló Ho.? Szlovénia vagy Ausztria? Netán a tótok? Esetleg a rendszerváltás romjai alatt lévő románok?
Szerintem egyik sem. Ti. akkor még nagyrészt megvoltak a sokszor leócsárolt SZU eszközeink, jó nagy mennyiségben és még a lakosság sem volt ennyire kiherélve, mint most. Plusz akkor még volt egy elég jelentős létszámú honvédségünk. Szerintem.
Amúgy is nonszensz. Abban az időben egy a háborúba kényszerült, alakuló félben lévő horvát hadsereggel sem bírtak a szerbek, mit csináltak volna a Honvédséggel? Szerbia a technikájának egy jelentős részét elvesztette Jugoszlávia felbomlásával, plusz egy részét meg elvesztette a harcokban. Nonszensz lett volna megtámadni Magyarországot.
Én is így látom. Valamennyi szomszédunk rottyon volt (nem így most - sajnos). Akkor ha valaki támadhatott volna azok mi lehettünk volna.
Még csak annyit, hogy nagyon remélem, nem olyan helyzet volt ez a 90-es évek báli, ami már soha nem tér vissza.
Még csak annyit, hogy nagyon remélem, nem olyan helyzet volt ez a 90-es évek báli, ami már soha nem tér vissza.
Egyébként pont ezekben a napokban sajnlom, hogy már nem aktív @haubagoi 
Néha kicsit meredeknek tűntek az ötletei, aztán meg 10 év múlva simán kiderülhet, hogy rohadtul igaza volt
Néha kicsit meredeknek tűntek az ötletei, aztán meg 10 év múlva simán kiderülhet, hogy rohadtul igaza volt
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Financial Timesnak azt mondta, Moszkvának csak két lehetősége van: együttműködni a Nyugattal vagy konfliktusba keveredni. Az észak-atlanti szövetség készen áll egy fegyveres összecsapásra Európában – figyelmeztetett.
Készüljtek a háborúra!
Készüljtek a háborúra!
Nem lesz itt semmi. Ilyen energia árak mellett?
Hát igen, a mai tárgyalások után sem tűntek nyugodtabbnak a felek. Szerintem a NATO-Orosz találkozónak még ennyi értelme sem lesz, mert Ukrajna kapcsán egyik fél sem fog engedni.
Pár évvel ezelőtt egyszer írtam, hogy a világ és Európa rövidesen 1914-ben fogja magát ismét találni, talán van még, aki emlékszik erre, de nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy a jelenlegi világhelyzet semmilyen szinten nem parallel az 1989-1990-es évekkel, teljesen más ma Oroszország helyzete és állapota, teljesen más az Egyesült Államoké, Európáról meg ne is beszéljünk…, ráadásként megérkezett a dobogóra Kína, ráadásul egy gyorsvonat sebességével és olyan ipari-gyártási kapacitást képes jelen időben felmutatni, ami konkrétan példátlan az eddigi történelemben. Ergo a mai helyzet alakulás sokkal inkább bőven az 1989 előtti időkre mutat, semmint a HH végének ismétlésére.
Az Egyesült Államokat egykoron az tette naggyá, hogy képes volt a teljes önellátásra, képes volt mindent legyártani magának és akkoriban a leghatalmasabb ipari kapacitással rendelkezett. A II. világháború során Európát Moszkváig letarolták (főleg a volt SZU területeit, Kelet-Európát és Németországot, több tízezer település semmisült meg illetve az infrastruktúra döntő része), ezzel szemben az Egyesült Államoknak semmit sem kellett odahaza újjáépíteni – így indult az a bizonyos Nagy Verseny ezek után. Ellenben ma az USA a töredékével rendelkezik annak, amivel egykoron a világ legnagyobb és leginnovatívabb hatalmává válhatott.
Európa elöregedett, társadalmilag szétesőben van, valójában Európa egy elfáradt kontinens.
Oroszország felállt a padlóról, hamarabb és hatékonyabban, mint ahogy arra a hóhérai számítottak, az orosz impérium állóképessége nem semmi, ezt nagyjából az elmúlt 30 év és azon belül is 2007 óta láthatja a világ napi szinten – ergo még mindig van ott tartalék dacára a katasztrofális demográfiai mutatóknak.
Kína pedig Kína, bele sem kezdek erről a birodalomról semmibe, főleg, hogy egyre nyilvánvalóbb Kína valós helye.
Visszatérve a mai genfi kudarcra (mert ezt sikernek a legnagyobb rosszindulattal sem nevezném), nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre tudni lehessen, üres szócséplés az egész bazári mutatvány. Az orosz igények – még akkor is, ha sok igazságalapjuk is van – egészen egyszerűen nem elfogadhatóak az Egyesült Államoknak, mert az felérne egy kvázi kapitulációval. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő nagy konfliktus nem amerikai vereséggel fog véget érni (ha ma kellene jósolnom, továbbra is – sőt, egyre inkább - a Kelet Hatalmait tartom nyerőnek egy valós nagyméretű katonai konfrontáció esetén), de azt mindenképpen, hogy ingyen nem adják még a vereséget sem.
Stoltenberg nyilatkozata ugyan vészjósló, de az utóbbi időben túl sok a fenyegetés, túl nagy a hangerő, túl sok a duma – hetente hétszer fenyegetik Oroszországot mindennel, ha meg meri támadni Ukrajnát, miközben szerencsétlen ruszkiknak eszük ágában sincs Ukrajnát elfoglalni.
Miért tennék?
Oroszországnak semmi szüksége a mai Ukrajnára annak minden bújával-bajával együtt, az oroszoknak nem terület kell – az van dögivel – hanem populáció! Populáció! Lehetőleg orosz vagy oroszbarát, de semmiképpen sem russzofób ukrán neonácik vagy hithű muszlim tömegek.
Oroszország nem épít új Szovjetuniót, erre sem a történelmi helyzet, sem a pillanatnyi orosz képesség és érdek nem áll rendelkezésre. Oroszország azt akarja, hogy az egykori szovjet tagállamok lehetőleg ne legyenek NATO tagok és az USA ne telepítsen a területükre nukleáris elsőcsapás mérő erőket. Főleg, hogy az egykori szovjet utódállamok néhány kivételtől eltekintve szimpla kommunista kreálmányok, a területek zöme eleve a történelmi cári Oroszország területei voltak.
A Romanov-ház megbuktatása, a nagy bankházak által finanszírozott külföldi kommunista ügynökök beszivárgása és ezzel a hagyományos Oroszország elpusztítása, valamint a helyén létrehozott Frankenstein-Birodalom a világtörténelem egyik legpiszkosabb és egyben legnagyobb stratégiai hibája volt, ami egy szép (vagy kevésbé szép) napon törvényszerűen visszaüt. Ritka aljas húzás volt, és kevésbé publikált tény, hogy a Romanov-háznak többek között azért is kellett kihalnia törvényes utódok nélkül, mert ebben az esetben az a bankház örökölte a valóban mesés vagyont, ahol azt Miklós tartotta.
Aki akarja, utána nézhet, hogy II. Miklós cár – nagy naivan – hol is tartotta akkoriban a „családi ezüstöt és aranyat”…
Nem 1984 közeledése az igazi fő probléma az emberiség szempontjából, hanem ennek leple alatt 1914 újbóli érkezése. Aki érti érti, aki nem, nem.
Ezzel ismét jó időre visszaadom a terepet és én is csak remélni tudom, hogy Haubagoi előbb-utóbb talán feltűnik errefelé.
A lényeg az, hogy a jelenlegi világhelyzet semmilyen szinten nem parallel az 1989-1990-es évekkel, teljesen más ma Oroszország helyzete és állapota, teljesen más az Egyesült Államoké, Európáról meg ne is beszéljünk…, ráadásként megérkezett a dobogóra Kína, ráadásul egy gyorsvonat sebességével és olyan ipari-gyártási kapacitást képes jelen időben felmutatni, ami konkrétan példátlan az eddigi történelemben. Ergo a mai helyzet alakulás sokkal inkább bőven az 1989 előtti időkre mutat, semmint a HH végének ismétlésére.
Az Egyesült Államokat egykoron az tette naggyá, hogy képes volt a teljes önellátásra, képes volt mindent legyártani magának és akkoriban a leghatalmasabb ipari kapacitással rendelkezett. A II. világháború során Európát Moszkváig letarolták (főleg a volt SZU területeit, Kelet-Európát és Németországot, több tízezer település semmisült meg illetve az infrastruktúra döntő része), ezzel szemben az Egyesült Államoknak semmit sem kellett odahaza újjáépíteni – így indult az a bizonyos Nagy Verseny ezek után. Ellenben ma az USA a töredékével rendelkezik annak, amivel egykoron a világ legnagyobb és leginnovatívabb hatalmává válhatott.
Európa elöregedett, társadalmilag szétesőben van, valójában Európa egy elfáradt kontinens.
Oroszország felállt a padlóról, hamarabb és hatékonyabban, mint ahogy arra a hóhérai számítottak, az orosz impérium állóképessége nem semmi, ezt nagyjából az elmúlt 30 év és azon belül is 2007 óta láthatja a világ napi szinten – ergo még mindig van ott tartalék dacára a katasztrofális demográfiai mutatóknak.
Kína pedig Kína, bele sem kezdek erről a birodalomról semmibe, főleg, hogy egyre nyilvánvalóbb Kína valós helye.
Visszatérve a mai genfi kudarcra (mert ezt sikernek a legnagyobb rosszindulattal sem nevezném), nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre tudni lehessen, üres szócséplés az egész bazári mutatvány. Az orosz igények – még akkor is, ha sok igazságalapjuk is van – egészen egyszerűen nem elfogadhatóak az Egyesült Államoknak, mert az felérne egy kvázi kapitulációval. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő nagy konfliktus nem amerikai vereséggel fog véget érni (ha ma kellene jósolnom, továbbra is – sőt, egyre inkább - a Kelet Hatalmait tartom nyerőnek egy valós nagyméretű katonai konfrontáció esetén), de azt mindenképpen, hogy ingyen nem adják még a vereséget sem.
Stoltenberg nyilatkozata ugyan vészjósló, de az utóbbi időben túl sok a fenyegetés, túl nagy a hangerő, túl sok a duma – hetente hétszer fenyegetik Oroszországot mindennel, ha meg meri támadni Ukrajnát, miközben szerencsétlen ruszkiknak eszük ágában sincs Ukrajnát elfoglalni.
Miért tennék?
Oroszországnak semmi szüksége a mai Ukrajnára annak minden bújával-bajával együtt, az oroszoknak nem terület kell – az van dögivel – hanem populáció! Populáció! Lehetőleg orosz vagy oroszbarát, de semmiképpen sem russzofób ukrán neonácik vagy hithű muszlim tömegek.
Oroszország nem épít új Szovjetuniót, erre sem a történelmi helyzet, sem a pillanatnyi orosz képesség és érdek nem áll rendelkezésre. Oroszország azt akarja, hogy az egykori szovjet tagállamok lehetőleg ne legyenek NATO tagok és az USA ne telepítsen a területükre nukleáris elsőcsapás mérő erőket. Főleg, hogy az egykori szovjet utódállamok néhány kivételtől eltekintve szimpla kommunista kreálmányok, a területek zöme eleve a történelmi cári Oroszország területei voltak.
A Romanov-ház megbuktatása, a nagy bankházak által finanszírozott külföldi kommunista ügynökök beszivárgása és ezzel a hagyományos Oroszország elpusztítása, valamint a helyén létrehozott Frankenstein-Birodalom a világtörténelem egyik legpiszkosabb és egyben legnagyobb stratégiai hibája volt, ami egy szép (vagy kevésbé szép) napon törvényszerűen visszaüt. Ritka aljas húzás volt, és kevésbé publikált tény, hogy a Romanov-háznak többek között azért is kellett kihalnia törvényes utódok nélkül, mert ebben az esetben az a bankház örökölte a valóban mesés vagyont, ahol azt Miklós tartotta.
Aki akarja, utána nézhet, hogy II. Miklós cár – nagy naivan – hol is tartotta akkoriban a „családi ezüstöt és aranyat”…
Nem 1984 közeledése az igazi fő probléma az emberiség szempontjából, hanem ennek leple alatt 1914 újbóli érkezése. Aki érti érti, aki nem, nem.
Ezzel ismét jó időre visszaadom a terepet és én is csak remélni tudom, hogy Haubagoi előbb-utóbb talán feltűnik errefelé.
Russia warns US of possible military response
Russia’s Deputy Foreign Minister Sergey Ryabkov warned his American counterparts on Monday that some form of military response to the US stationing advanced weapons in Europe could be possible in the future.
W
Wilson
Guest
"Egy hüvelyknyit sem keletre"
December közepén a George Washington Egyetem nemzetbiztonsági archívuma három tucat titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra az 1990-es német újraegyesítési tárgyalásokkal kapcsolatban.
Ezekből következik, hogy különféle magas rangú nyugati diplomaták azt ígérték a szovjet vezetésnek, hogy a NATO keleti terjeszkedése megáll az NSZK és az NDK határán.
FOTÓ: GETTY IMAGES
Ki csalt meg kit?
Később az orosz vezetés nem egyszer használta fel ezt az érvet a szövetséggel és a Nyugat egészével fennálló nyugtalan kapcsolatainak igazolására. Nyugaton azt szokták válaszolni, hogy mivel Gorbacsovnak senki nem adott írásbeli ígéretet, és ez a megállapodások szövegében sem szerepel, formálisan semmi sem akadályozta a NATO keleti terjeszkedését.
"Egy hüvelyknyit sem keletre"
Ezt a NATO további bővítésével kapcsolatos jól ismert kifejezést James Baker amerikai külügyminiszter Mihail Gorbacsovval folytatott beszélgetésében hangoztatta 1990. február 9-én.
A szövegkörnyezetben ez így hangzik : "A NATO egy olyan mechanizmus, amely biztosítja az amerikai jelenlétet Európában. Ha a NATO-t megszüntetik, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy ez nemcsak a Szovjetunió számára fontos, hanem hogy a többi európai ország garanciát vállaljon arra, hogy ha az USA fenntartja németországi jelenlétét a NATO-n belül, akkor a NATO meglévő katonai joghatósága egy hüvelyk sem terjed ki kelet felé. Úgy gondoljuk, hogy a kettő plusz négy konzultációnak és megbeszélésnek biztosítania kell, hogy a német egyesülés ne vezessen a NATO katonai szervezetének keleti bővítéséhez."
("Kettő plusz négy" az NDK és az NSZK, valamint az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió között 1990. szeptember 12-én kötött megállapodás a Németországgal kapcsolatos végső rendezésről).
A találkozó során Baker többször is megerősítette, hogy Németország egyesítése után a NATO a korábbi határain belül marad, és egyetértett Gorbacsovval, amikor azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja a szövetség határainak kiterjesztését.
A német kancellár is ugyanerről beszélt a szovjet vezetőnek: "Úgy gondoljuk, hogy a NATO-nak nem szabadna kiterjeszteni cselekvési körét".
Douglas Heard brit külügyminiszter (április 11.), François Mitterrand francia elnök (május 25.) és George W. Bush amerikai elnök (május 31.) meggyőzték Gorbacsovot arról, hogy a szövetség nem jelent veszélyt a Szovjetunióra .
Baker május 18-án Moszkvában ismét találkozott Gorbacsovval, és átadta neki „kilenc pontját”, amely magában foglalta a NATO átalakítását, az európai biztonsági struktúrák megerősítését, az egységes Németország atommentes státuszának megőrzését, valamint a szovjet országok megfontolását. érdekeit a saját biztonságával kapcsolatos kérdésekben.
Az idő múlásával az ilyen beszélgetések egyre gyakrabban vetették fel a páneurópai biztonsági struktúrák létrehozásának témáját "az Atlanti-óceántól az Urálig". A két legnagyobb kontinentális struktúra - a NATO és a Belügyi Igazgatóság - feloszlatása is szóba került az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felelősségi és feladatköri delegációjával.
Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter még 1989-ben rámutatott arra, hogy Európában szisztematikus leszerelésre van szükség, és aktívan lobbizott a hagyományos és nukleáris fegyverekről szóló európai szerződések szükségességéért. Egyébként ő volt az, aki először bejelentette, hogy figyelembe kell venni a Szovjetunió érdekeit, és garanciákat kell nyújtani neki arra vonatkozóan, hogy a NATO nem terjeszkedik keletre. Genscher még februárban a Heardnak adott interjújában azt mondta: "Az oroszoknak bizonyos garanciákat kell vállalniuk arra vonatkozóan, hogy ha például a lengyel kormány egy napon kilép az OVD-ből, akkor másnap már nem csatlakozik a NATO-hoz."
Genscher úgy vélte, hogy Németország egyesítése csak összeurópai kontextusban valósítható meg. De sem ő, sem más nyugatnémet diplomaták és politikusok nem számítottak arra, hogy az események ilyen sebességgel fognak fejlődni.
A Kohl kancellárral 1990. február 10-én folytatott beszélgetés során Gorbacsov elvileg egyetértett Németország egyesülésének és a NATO-tagság gondolatával, számos feltétellel, többek között a szövetség meglévő határain belül maradásával.
Figyelem
1990. április 18-án a Szovjetunió volt NSZK-nagykövete, akkoriban az SZKP Központi Bizottsága Nemzetközi Osztályának vezetője, Valentin Falin egy cetlit tett Gorbacsov asztalára.
„Az Egyesült Államok és az NSZK Anglia és Franciaország kissé passzív szerepvállalásával kitartóan és céltudatosan vezeti az ügyeket annak érdekében, hogy Németország egyesülésének minden belső és külső vonatkozása a kettő plusz négy tárgyalási folyamat keretein kívül megoldódjon. és a Szovjetunió kész tényekkel nézne szembe" – írta a főtitkár prominens szovjet diplomata. „Valójában a körükben történt előzetes megegyezés alapján a nyugati hatalmak már most megsértik a konszenzus elvét, és - összehasonlítva a helyzet a Bush-val Máltán, valamint Bakerrel Moszkvában és Ottawában - a Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontja a kulcskérdésekben egyre jobban eltér egymástól."
„A Nyugat felülmúl minket azzal, hogy megígéri, hogy tiszteletben tartja a Szovjetunió érdekeit, de a gyakorlatban lépésről lépésre elkeríti hazánkat a „hagyományos Európától” – figyelmeztetett Falin elnök. Ennek megvalósítása a kontinens országai részt vettek, délibábmá válik."
Vladislav Zubok történész úgy véli, hogy Falin téved, különösen akkor, amikor azt mondja, hogy Gorbacsov "rossz alkut kötött": általában nem szívesen beszélt a pénzről, és csak azért hívta Kolját, mert mindenki szorította - mindenkinek pénzre volt szüksége, a gazdaság omladozó.Szeptemberben pedig vonakodva felhívta Kolját és 15 milliárd márkát kért tőle.Aztán ott voltak a szovjet csapatok németországi kivonásával összefüggő összegek, majd a lengyelek tranzitpénzt követeltek a csapatkivonásért.De Gorbacsovnak a lényeg nem csai a pénz volt, hanem a lehetőség, hogy partnerségről tárgyaljon a Nyugattal.”
Colonelcassad
Mindenki szeret nagyokat mondani, ezzel emelve a tárgyalás előtti tétet, főleg az ilyen anyuka kedvence típusú Stolti gyerekek. Majd ha élesre fordul a helyzet, a felek visszavesznek a nagy arcból. Kíváncsi lennék, hogy hány ország vállalná jelenleg, hogy Ukrán (közvetve, USA) érdekekért akár el is hamvadjon.
- Status