"Egy hüvelyknyit sem keletre"
December közepén a George Washington Egyetem nemzetbiztonsági archívuma három tucat titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra az 1990-es német újraegyesítési tárgyalásokkal kapcsolatban.
Ezekből következik, hogy különféle magas rangú nyugati diplomaták azt ígérték a szovjet vezetésnek, hogy a NATO keleti terjeszkedése megáll az NSZK és az NDK határán.
FOTÓ: GETTY IMAGES
Ki csalt meg kit?
Később az orosz vezetés nem egyszer használta fel ezt az érvet a szövetséggel és a Nyugat egészével fennálló nyugtalan kapcsolatainak igazolására. Nyugaton azt szokták válaszolni, hogy mivel Gorbacsovnak senki nem adott írásbeli ígéretet, és ez a megállapodások szövegében sem szerepel, formálisan semmi sem akadályozta a NATO keleti terjeszkedését.
"Egy hüvelyknyit sem keletre"
Ezt a NATO további bővítésével kapcsolatos jól ismert kifejezést James Baker amerikai külügyminiszter Mihail Gorbacsovval folytatott beszélgetésében hangoztatta 1990. február 9-én.
A szövegkörnyezetben
ez így hangzik : "A NATO egy olyan mechanizmus, amely biztosítja az amerikai jelenlétet Európában. Ha a NATO-t megszüntetik, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy ez nemcsak a Szovjetunió számára fontos, hanem hogy a többi európai ország garanciát vállaljon arra, hogy ha az USA fenntartja németországi jelenlétét a NATO-n belül, akkor a NATO meglévő katonai joghatósága egy hüvelyk sem terjed ki kelet felé. Úgy gondoljuk, hogy a kettő plusz négy konzultációnak és megbeszélésnek biztosítania kell, hogy a német egyesülés ne vezessen a NATO katonai szervezetének keleti bővítéséhez."
("Kettő plusz négy" az NDK és az NSZK, valamint az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió között 1990. szeptember 12-én kötött megállapodás a Németországgal kapcsolatos végső rendezésről).
A találkozó során Baker többször is megerősítette, hogy Németország egyesítése után a NATO a korábbi határain belül marad, és egyetértett Gorbacsovval, amikor azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja a szövetség határainak kiterjesztését.
A német kancellár is ugyanerről beszélt a szovjet vezetőnek: "Úgy gondoljuk, hogy a NATO-nak nem szabadna kiterjeszteni cselekvési körét".
Douglas Heard brit külügyminiszter (április 11.),
François Mitterrand francia elnök (május 25.) és
George W. Bush amerikai elnök (május 31.) meggyőzték Gorbacsovot arról, hogy a szövetség nem jelent veszélyt a Szovjetunióra .
Baker május 18-án Moszkvában ismét találkozott Gorbacsovval, és átadta neki „kilenc pontját”, amely magában foglalta a NATO átalakítását, az európai biztonsági struktúrák megerősítését, az egységes Németország atommentes státuszának megőrzését, valamint a szovjet országok megfontolását. érdekeit a saját biztonságával kapcsolatos kérdésekben.
Az idő múlásával az ilyen beszélgetések egyre gyakrabban vetették fel a páneurópai biztonsági struktúrák létrehozásának témáját "az Atlanti-óceántól az Urálig". A két legnagyobb kontinentális struktúra - a NATO és a Belügyi Igazgatóság - feloszlatása is szóba került az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felelősségi és feladatköri delegációjával.
Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter még 1989-ben
rámutatott arra, hogy Európában szisztematikus leszerelésre van szükség, és aktívan lobbizott a hagyományos és nukleáris fegyverekről szóló európai szerződések szükségességéért. Egyébként ő volt az, aki először bejelentette, hogy figyelembe kell venni a Szovjetunió érdekeit, és garanciákat kell nyújtani neki arra vonatkozóan, hogy a NATO nem terjeszkedik keletre. Genscher még februárban a Heardnak adott interjújában azt mondta: "Az oroszoknak bizonyos garanciákat kell vállalniuk arra vonatkozóan, hogy ha például a lengyel kormány egy napon kilép az OVD-ből, akkor másnap már nem csatlakozik a NATO-hoz."
Genscher úgy vélte, hogy Németország egyesítése csak összeurópai kontextusban valósítható meg. De sem ő, sem más nyugatnémet diplomaták és politikusok nem számítottak arra, hogy az események ilyen sebességgel fognak fejlődni.
A Kohl kancellárral 1990. február 10-én folytatott beszélgetés során Gorbacsov elvileg egyetértett Németország egyesülésének és a NATO-tagság gondolatával, számos feltétellel, többek között a szövetség meglévő határain belül maradásával.
Figyelem
1990. április 18-án a Szovjetunió volt NSZK-nagykövete, akkoriban az SZKP Központi Bizottsága Nemzetközi Osztályának vezetője, Valentin Falin egy cetlit tett Gorbacsov asztalára.
„Az Egyesült Államok és az NSZK Anglia és Franciaország kissé passzív szerepvállalásával kitartóan és céltudatosan vezeti az ügyeket annak érdekében, hogy Németország egyesülésének minden belső és külső vonatkozása a kettő plusz négy tárgyalási folyamat keretein kívül megoldódjon. és a Szovjetunió kész tényekkel nézne szembe" – írta a főtitkár prominens szovjet diplomata. „Valójában a körükben történt előzetes megegyezés alapján a nyugati hatalmak már most megsértik a konszenzus elvét, és - összehasonlítva a helyzet a Bush-val Máltán, valamint Bakerrel Moszkvában és Ottawában - a Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontja a kulcskérdésekben egyre jobban eltér egymástól."
„A Nyugat felülmúl minket azzal, hogy megígéri, hogy tiszteletben tartja a Szovjetunió érdekeit, de a gyakorlatban lépésről lépésre elkeríti hazánkat a „hagyományos Európától” – figyelmeztetett Falin elnök. Ennek megvalósítása a kontinens országai részt vettek, délibábmá válik."
Vladislav Zubok történész úgy véli, hogy Falin téved, különösen akkor, amikor azt mondja, hogy Gorbacsov "rossz alkut kötött": általában nem szívesen beszélt a pénzről, és csak azért hívta Kolját, mert mindenki szorította - mindenkinek pénzre volt szüksége, a gazdaság omladozó.Szeptemberben pedig vonakodva felhívta Kolját és 15 milliárd márkát kért tőle.Aztán ott voltak a szovjet csapatok németországi kivonásával összefüggő összegek, majd a lengyelek tranzitpénzt követeltek a csapatkivonásért.De Gorbacsovnak a lényeg nem csai a pénz volt, hanem a lehetőség, hogy partnerségről tárgyaljon a Nyugattal.”
Colonelcassad
