Üdvözletem Mindenkinek – aki olvas, persze, a többieknek meg adjátok át.
A viccet kicsit félretéve egy rövid OFF a kedvenc topicomban – és bár ritkán szegülök ellen a moderátorok nagy istenének, de kivételesen az a kérésem, hogy még véletlenül se linkeljétek át máshova. Ennek két oka van: az egyik, hogy erre úgysincs jó topic (így akár ez is jó), a másik pedig az, hogy azért lesz némi sakktábla is.
Bevallom, mostanában sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyire van igazam bármiben is – nem mindenben, csak bármiben. Mivel vannak kétségeim, így rendkívül nehéz állást foglalnom nemcsak nagy, de kis kérdésekben is. Az egyetlen, ami kicsit megnyugtat, hogy ezt itt nyugodtan felvállalhatom, az összes tévedésem ab ovo „visszakereshető”.
Kedves Nekérdez!
Hidd el, nekem sincs egyszerűbb dolgom, mint bárkinek, aki próbálkozik megérteni valamit a nagy sakkpartiból…
és innentől ON:
Volt néhány hír mostanában, ami szerintem figyelemre méltó. A NYT nemrégiben arról cikkezett, hogy az amerikaiaknak voltaképpen unják Európát. Akit érdekel a cikk:
http://hetivalasz.hu/vilag/az-amerikaiaknak-eleguk-van-mi-lesz-europaval-63320
A tajvani elnök jelezte, hogy nem cél a függetlenség, közben Moszkva és Tokió közösen ítélte el Észak-Koreát, miközben a világsajtó már az orosz-japán békeszerződés esetleges lehetőségéről cikkezik. Moszkva és Japán nyílt és deklarált közeledése számomra mást is jelez. Kína túlsúlya a térségben már nem csak gazdasági, hanem katonai téren is kihívást jelent gyakorlatilag mindenkinek - Japán pedig tutira akar menni. Ellenkező esetben behódolhat Pekingnek - ehhez persze egy újabb vesztes japán háború kellene a példának okáért mondjuk Kínával.
Miután azt is beláttam, hogy Japán katonailag nem operál ezek szerint Kínával szemben sem, így marad a régi jó kis megbízható ellenfél: Oroszország. Ha balhé lesz, akkor még mindig jobb egy semleges, semmint Kína szövetséges Oroszország – és lássuk be, japán szempontból ez teljesen érthető.
http://mno.hu/kulfold/vegre-beket-kot-japan-es-oroszorszag-1157894
De ha nem is lenne Moszkva semleges, legalább most „áldását adja” Japán védelmi képességeinek a növelésére mindenféle hiszti nélkül. Kína és a két Korea úgyis ezerrel nyomni fogja az amúgy valóban újraéledő japán fegyverkezési kedvet és fenyegetést.
Apropó, a salaktermék-depónia Észak-Korea. Olvasom a legfrissebb AS-ben (7. oldal), hogy az északi hadgyakorlat idején 700 repülőgépet észleltek egyetlen nap alatt felszállni. Oké-oké, MiG-15 és -17 a döntő része, de ezek mind repültek. Azaz működik a hadseregük – olyan amilyen, de működik. Egy igazi ázsiai módon fanatizált tömeggel a háta mögött. Frankó.
<i>Pletykálták anno, hogy az USA katonai oktatásában/kiképzésében még a vietnami-háború után is a koreaiak maradtak a leghírhedtebbek, azaz az eddigi legkeményebb ellenfél cím büszke tulajdonosai. Érdekes, nem a japánok, nem a németek és nem a vietkong.</i>
Francia-német ellentét. Van-e vagy nincs? Regionális szinten kőkeményen, globális szinten igen üdvös lenne, ha nem volna – legalábbis Európa saját jól felfogott érdekében. A német-orosz viszony Gorbacsov kivonulása óta<i> </i>meglehetősen pozitívnak nevezhető, a francia kapcsolat pedig hagyományosan jó az oroszokkal. Ha Moszkva, Berlin és Párizs között túl nagy lenne az egyetértés, akkor a Sziget kiszorul a tradicionálisan amúgy eddig jól működő hatalmi egyensúlyból. Regionális szinten Londonnak jól jönne, ha az említett három nem jutna túl nagy egyetértésre egymással, pláne nem ellene. Abban is biztos vagyok, hogy Párizs legutóbbi pekingi udvarlása és a többpólusú világrend lelkes támogatása Washingtonnak annyira nem tetszett. Az USA egyetlen igazi európai szövetségese ismét (még mindig) Nagy-Britannia, nem pedig az EU. Pláne nem egy német-francia(-orosz) irányítású EU. Az oroszt csak a nyersanyag és a pénztartalékai miatt tettem zárójelbe, semmiféle katonai fenyegetéssel nem számoltam ebben az esetben.
Az egy más kérdés, hogy elvileg az EU igazi érdeke egy Washingtontól és Moszkvától is kvázi független, önálló nagyhatalommá válás lenne. A megosztott Európa ellenben jó Washingtonnak, mert legalább nem zavarja (max. csak finanszírozza) Amerika köreit/lépéseit, ugyanakkor jó Moszkvának is, aki a saját új unióját építgetve támogatókat keres a hagyományos európai partnerei között cserébe a saját támogatásáért. Közben azért volt egy rövid hír arról is, hogy mennyire is jó lett a brit-orosz viszony az utóbbi időben. Hát nem tudom..., biztos.
Mostanában – kevés időm is volt – csak kampányszerűen olvastam híreket és követtem a nagyvilágot, de azt most olvasom, hogy csak annyi tűnik biztosnak, hogy valaki valahol valamilyen vegyi fegyvert bevetett Szíriában. Meg hallom, hogy Izrael odacsapott egy-két alkalommal, amire a szírek nem átallottak felháborodni. Írja is a hvg, hogy Putyin rácsörgött Netanyahura emiatt. Állítólag a szírek kijelölték az izraeli célpontokat, amelyekre csapást mérnek, ha Izrael ismét bombáz.
Hoppá, déja vu: Phenjan. A nagy kérdés nem az, hogy lesz-e válaszcsapás, hanem az, hogy mikor, melyik akciónál szakad majd el a cérna. Mert ugye a végtelenségig fenntartható rendszer létét még senki sem bizonyította be, maximum csak hiszünk benne.
Egy szír csapás Izrael ellen – esetleg vegyi fegyver bevetése bárki által és bárki ellen – nyílt háborút jelentene a Közel-Keleten egy közvetlen orosz szövetséges ellen. Az orosz sajtó arról cikkezik, hogy nyugati intervenció készül Szíria ellen. Hogy lesz-e vagy sem, nem tudom, de azt látom, hogy Szíria még mindig áll, Asszad még mindig a helyén van. Ezek szerint nincs elegendő rendszerellenes katona/polgár/zsoldos. Abban is biztos vagyok, hogy hamarabb fogják Szíriát megintervenciózni, mint Észak-Koreát. De lehet, hogy csak a zongorajáték folytatódik: az ázsiai billentyű után most jön megint a közel-keleti. Hol itt fortyognak a kedélyek ezerrel, hol ott, de a kettő együtt sosem játszik. Ha balhé van Koreában, akkor sem Izrael, sem Irán nem pattog. Ha Phenjan kissé lehalkul, akkor rögtön rákezd a másik rezesbanda. Non-stop karnevál.