Szöul hivatalosan is jelezte, hogy nem kér amerikai rakétavédelmet, inkább épít magának egy sajátot. Az ázsiai gyűrűre építendő amerikai rakétavédelmi rendszer számára kiváló földrajzi pozíciókat jelentene a félsziget déli részére telepített elfogók rendszere, így az USA kénytelen lesz a tengeri telepítésű rakéták számát növelni és nem számíthat egyetlen kézben összpontosított olyan rakétavédelemre, amelyben Japán és DK is csak egy elem. DK nem akar közös védelmi rendszert a Japánokkal, főleg nem Kína árnyékában.
A tengeri telepítésű elfogók rendszere komoly stratégiai előnyt jelent a fixen telepített szárazföldi rendszerekhez képest. A pozíciók megváltoztatása rövid idő alatt akár hadászati szintű változásokat is jelenthet méghozzá relatíve rövid időkereten belül. John Kerry a napokban kijelentette Moszkvában, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet olyan fokú partnerséget igényel az USA-tól és Oroszországtól, mint amilyen legutoljára a II. világháború alatt volt. Kerrynek szerint közös amerikai-orosz érdekegyezés van Szíria kapcsán.
Én itt azért fél szemmel a régióra nézvén közben azt látom, hogy a szír hadsereg megint visszafoglalt valami várost a felkelőktől (nevezzük így őket) miközben Izrael és Törökország „békülni” kezdett. Gondolom az csak szerencsés egybeesés, hogy közben a kurd felkelők (nevezzük így őket is) elkezdtek szó nélkül kivonulni a török területekről. Közben Izrael dobott néhány bombát Szíriára, de amióta Putyinnal beszéltek (aki szólt, hogy tényleg vannak becélzott szír rakéták), nyugi van. Legalábbis egyelőre.
Észak-Korea környékén is hirtelen és nagy a csend, lehet, hogy Kim is minket olvas ilyenkor, ki tudja…? Lehet, jobban járna.
Kína ellenben igen komoly szemtelenségre vetemedett a napokban, a hivatalos kínai pártlap a minap felvetette azt, hogy Okinava japán fennhatóságának nem egyértelmű a jogalapja. Lehet, hogy Tokiónak rövidesen nem a Kuril-szigetek miatt fog fájni a feje. Moszkva egy Japánnal kötött „megfelelő” békeszerződéssel előnyösebb pozícióba kerülhet a térségben, ami nem csak regionális, de globális szinten is emelheti az „ázsiójukat”. - Ezzel mintegy összhangban Putyin a szerdai nemzetbiztonsági tanács ülésén jelezte, hogy Oroszország a déli régiókban megerősíti a védelmi rendszerét a közép-ázsiai szövetségeseivel (ODKB) együtt, mivel Afganisztánban a NATO vezette ISAF nem ért el áttörő sikert. Ezzel kapcsolatban nekem felrémlik Brezinsky egyik ötlete, amikor a Heartland feletti kontroll fontosságára utalt az egészen véletlenül a topic címéhez hasonló címmel bíró írásában. Szerintem Afganisztán megszállása a „dugó” szerepének felvállalását jelentette annak érdekében, hogy a „dugó” majdani kihúzásával (pl: a 2014-es kivonulással) Oroszország katonai erőit stratégiai súlyponteltolódásra (átcsoportosításra) késztessék. A távol-keleti illetve közép-ázsiai helyzet mindenképpen az orosz katonai erők változó szétosztását eredményezi, ami az európai térségben jelent „relatíve” erőcsökkenést. Arról is vannak természetesen hírek, hogy mostanában Európa sem annyira „lelkes” a fegyverkezés ütemében.
Pici félOFF egy másik topicban felvetett gondolatra reagálva:
A Közel-Kelet stratégiai egyensúlyát jelenti az erőegyensúly – nem a közel-keleti báb- és nem bábállamok közötti erőegyensúlyról, hanem a világhatalmak saját szövetségesi/befolyási rendszerek közötti erőegyensúlyáról. Szaddam Husszein kiesésével Irán szerepe megnőtt - a legnagyobb hatalmak szemében. A hidegháború kezdete óta az USA egyik fő stratégiai alaptétele az erőfölény – azaz az egyensúly azt jelenti, hogy az erőfölénye stabil és ennek kikezdhetetlen elismeréséért/elismertetéséért cserébe hajlandó volt cserébe is elfogadni bizonyos játékszabályokat. Ez a világkorszak szűnt meg az utóbbi években és kezdődött egy új fázis, ami a dinamikus pénzügyi előretörést aktív katonai erő bevetésével párosítottak. Az indított háborúk illetve katonai akciók számában vita nélkül dobogós helyen állnak. A minap az egyik amerikai tábornok jelezte, hogy a katonai költségcsökkentések az amerikai haderő „ajtóberúgó” képességét veszélyeztetik a jövőben. A tábornok érve önmagáért beszél.
A tengeri telepítésű elfogók rendszere komoly stratégiai előnyt jelent a fixen telepített szárazföldi rendszerekhez képest. A pozíciók megváltoztatása rövid idő alatt akár hadászati szintű változásokat is jelenthet méghozzá relatíve rövid időkereten belül. John Kerry a napokban kijelentette Moszkvában, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet olyan fokú partnerséget igényel az USA-tól és Oroszországtól, mint amilyen legutoljára a II. világháború alatt volt. Kerrynek szerint közös amerikai-orosz érdekegyezés van Szíria kapcsán.
Én itt azért fél szemmel a régióra nézvén közben azt látom, hogy a szír hadsereg megint visszafoglalt valami várost a felkelőktől (nevezzük így őket) miközben Izrael és Törökország „békülni” kezdett. Gondolom az csak szerencsés egybeesés, hogy közben a kurd felkelők (nevezzük így őket is) elkezdtek szó nélkül kivonulni a török területekről. Közben Izrael dobott néhány bombát Szíriára, de amióta Putyinnal beszéltek (aki szólt, hogy tényleg vannak becélzott szír rakéták), nyugi van. Legalábbis egyelőre.
Észak-Korea környékén is hirtelen és nagy a csend, lehet, hogy Kim is minket olvas ilyenkor, ki tudja…? Lehet, jobban járna.
Kína ellenben igen komoly szemtelenségre vetemedett a napokban, a hivatalos kínai pártlap a minap felvetette azt, hogy Okinava japán fennhatóságának nem egyértelmű a jogalapja. Lehet, hogy Tokiónak rövidesen nem a Kuril-szigetek miatt fog fájni a feje. Moszkva egy Japánnal kötött „megfelelő” békeszerződéssel előnyösebb pozícióba kerülhet a térségben, ami nem csak regionális, de globális szinten is emelheti az „ázsiójukat”. - Ezzel mintegy összhangban Putyin a szerdai nemzetbiztonsági tanács ülésén jelezte, hogy Oroszország a déli régiókban megerősíti a védelmi rendszerét a közép-ázsiai szövetségeseivel (ODKB) együtt, mivel Afganisztánban a NATO vezette ISAF nem ért el áttörő sikert. Ezzel kapcsolatban nekem felrémlik Brezinsky egyik ötlete, amikor a Heartland feletti kontroll fontosságára utalt az egészen véletlenül a topic címéhez hasonló címmel bíró írásában. Szerintem Afganisztán megszállása a „dugó” szerepének felvállalását jelentette annak érdekében, hogy a „dugó” majdani kihúzásával (pl: a 2014-es kivonulással) Oroszország katonai erőit stratégiai súlyponteltolódásra (átcsoportosításra) késztessék. A távol-keleti illetve közép-ázsiai helyzet mindenképpen az orosz katonai erők változó szétosztását eredményezi, ami az európai térségben jelent „relatíve” erőcsökkenést. Arról is vannak természetesen hírek, hogy mostanában Európa sem annyira „lelkes” a fegyverkezés ütemében.
Pici félOFF egy másik topicban felvetett gondolatra reagálva:
A Közel-Kelet stratégiai egyensúlyát jelenti az erőegyensúly – nem a közel-keleti báb- és nem bábállamok közötti erőegyensúlyról, hanem a világhatalmak saját szövetségesi/befolyási rendszerek közötti erőegyensúlyáról. Szaddam Husszein kiesésével Irán szerepe megnőtt - a legnagyobb hatalmak szemében. A hidegháború kezdete óta az USA egyik fő stratégiai alaptétele az erőfölény – azaz az egyensúly azt jelenti, hogy az erőfölénye stabil és ennek kikezdhetetlen elismeréséért/elismertetéséért cserébe hajlandó volt cserébe is elfogadni bizonyos játékszabályokat. Ez a világkorszak szűnt meg az utóbbi években és kezdődött egy új fázis, ami a dinamikus pénzügyi előretörést aktív katonai erő bevetésével párosítottak. Az indított háborúk illetve katonai akciók számában vita nélkül dobogós helyen állnak. A minap az egyik amerikai tábornok jelezte, hogy a katonai költségcsökkentések az amerikai haderő „ajtóberúgó” képességét veszélyeztetik a jövőben. A tábornok érve önmagáért beszél.