„Mit látsz a Törökország és Izrael békülékeny hangnemének hátterében?”
Egy taktikai „manővert”. Izraelnek és Törökországnak hirtelen lett egy-két közös nevezővel bíró és egyben rendkívül égető problémájuk, aminek érdekegyezés az eredménye. Időlegesen. Nyilván mindkét hatalomnak eltérő hosszabb távú céljai vannak, de az eltérő utak néha kereszteződnek.
4 török vadászgép repült be görög légtérbe és tartózkodott cirka fél órát a szomszédnál. Ez – figyelembe véve azt, hogy Ankara egy szót sem szólt Izrael ellen a szíriai csapások miatt – tekinthető egyfajta „árucserének” is. Cserébe Izrael nem „haverkodik” annyira a görögökkel, legalábbis tiltakozás nélkül „eltűri”, hogy Ankara egy kicsit „nyomás alá vegye és ott is tartsa” Athént.
Az izraeli légierő főparancsnoka szerint nagyon gyorsan háborúvá fajulhat a szíriai felkelés, miközben a német Spiegel cikke szerint a német hírszerzés legfrissebb elemzése Asszad győzelmét vetíti előre. Az nem véletlen, hogy néhány „kortárs” kollégájához képest Asszad igencsak hosszú ideje élvezi az arab tavasz zsenge fuvallatát és még mindig nem fázott meg.
Valószínűleg ez Izrael és Ankara közös fő baja, akik azért örülnének annak, ha inkább a másik keveredne háborúba Szíriával.
<i>Ha a nagy sakktáblára asszociálnék, akkor ez olya lenne, mintha az USA és Kína „udvariasan” engedné egymást előre egy Oroszország elleni háborúban, de meg is fordíthatom a dolgot, az oroszok és az USA igen előzékenyek egymással szemben, ha éppen Kína potenciális célpont. Sőt, Kína és az oroszok is pont ilyenek, ha az USA-ról van szó. </i>
<i>Ennyi jól nevelt nagyhatalmat!</i>
Ha hiszünk a sajtóban megjelent cikkek alapján egy izraeli tábornoknak és a gyökeresen ellentétes véleményt megfogalmazó német hírszerzésnek, akkor ez magyarra fordítva nekem azt jelenti, hogy mivel Asszad nyerésre áll a felkelők ellen, nyílt háborúvá kell szélesíteni ezt az üde tavaszt, mert Asszad máshogy nem hajlandó bukni. A nyílt háború azonnal falhoz állítaná Moszkvát, hogy „valljon színt”: az USA „mellé áll”, azaz behódol azoknak, akiknek kell, vagy megvédi a szövetségesét, azaz önnön magát. Önvédelem vagy az „én” védelme?
<i>Ez egy döntő jelentőségű lépés lenne Európa számára is hatalmas kockázattal. Ezt a választ - úgy tűnik - Izrael akarja kicsikarni Moszkvától, az USA hezitál.</i>
Romló pénzügyi/gazdasági helyzetben – még kellő potenciállal bírva – Washington is válaszút elé érkezett. Ha most nem veti be a még elsőrangúnak számító katonai erejét, akkor idővel erre egyre kevesebb lehetősége lesz egy igazi nagy háború kirobbantása nélkül. Egy erősödő Kína ugyanakkor jól is jöhet, mert egy ponton túl ez Moszkva számára válhat egyre nehezebben tolerálhatóvá. Hogy végül hogyan fog/kénytelen dönteni Amerika (lép vagy kivár) megjósolni ugyan nem merném, de az biztos, hogy alaposan át kell gondolniuk a továbbiakat.
A kurd-kérdés nem kérdés. Kellenek, mert megosztva, saját állam nélkül igen jól manipulálhatóak és a kellő befolyással irányíthatóak. Ezzel a nagyhatalmak a kezdetektől számoltak és visszaéltek természetesen. A kurd nemzet helyzete jelenti az egyik garanciát arra, hogy az iszlám világ megosztottsága fenntartható vagy akár fokozható legyen. Hozzáteszem, nem teljesen alaptalan a logika. A sokféle arab nációt (Egyiptom valós dominanciájával) ugyanakkor közvetlenül határolja a nem arab, ámde iszlám török és iráni (perzsa) hatalom is.
<i>A II VH után csatlakozott a csapathoz Izrael is, aki ugyan sem nem arab, sem nem muzulmán, de igen jelentős „támogatói” potenciálja miatt szintén meghatározó regionális erővé nőtte ki magát a térségben relatíve igen rövid idő alatt. Izrael állam illetve a politikája képes tovább megosztani vagy pont ellenkezőleg, a közös platform felé terelni a muzulmán világot – a képesség és a lehetőség mindkettőre adott.</i>
A héten az USA az egymást érő belpolitikai botrányoktól volt hangos miközben Japán úgy döntött, hogy közvetlenül szeretne tárgyalni Észak-Koreával az elrabolt japánok ügyében. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy Tokió „elfelejtette” erről a szándékáról előre értesíteni Szöult és Washingtont.
<i>Tokió a maga részéről úgy érzi, hogy háttérbe szorulnak a saját érdekei Washington és Szöul miatt. Japán ilyen irányú látásmódjának a „megerősítésében” a minapi ismeretlen és hívatlan tengeralattjárós látogató után a kínai flotta néhány hajója (ismét) segédkezett.</i>
Észak-Korea és a kínai halászok ügye is érdekes gondolatokat vet fel. Kína provokálása nekem színháznak tűnik, ahol ÉK az egész világ szeme láttára még Kínával szemben is fellép tengeri határok „vitás” értékelése esetén. A kínai-ÉK vita közben – lehet persze, hogy véletlenül – Japán nagy hirtelen „szóba állt” Phenjannal. Egy külön utas japán politika következménye veszélybe sodorhatja az USA ázsiai szövetségi rendszerét. Dél-Korea nem csatlakozik az amerikai-japán közös rakétavédelemhez, hanem saját ilyen irányú technológiát fejleszt – ezzel kapcsolatban kétségem sincs, hogy képesek rá a maguk regionális katonai hatósugarukban. Kellő távolságból látszik: sok kis lépéssel - óvatosan - közeledik egymáshoz Peking és Szöul. Moszkva és Tokió is elkezdett „beszélgetni” egymással.
Maradt még ÉK és Washington. Ugyanis ők együtt a híres-neves Hatok.
<i>Phenjan és Washington. Ellenségek, miközben a legalapvetőbb érdekük megegyezik: a térség eddigi status quo-ja ne boruljon. Az rossz lenne Amerikának és rossz Észak-Koreának is.</i>
