Nem volt. Pontosabban a Horthy-rendszer állt a legközelebb e kettő közül a jogállamhoz, a Kádár-rendszer semmilyen formában nem volt jogállam. Például törvény szerint indulhattál a választásokon, de amikor az ellenzékiek a nyolcvanas években jelölteket kezdtek állítani a Hazafias Népfronttal szemben, akkor elvitték őket a rendőrök. A Horthy-rendszerben megtehetted azt, amihez törvény szerint jogod volt, akár a rendszer ellenében is. Vagy jobbára a rendszer ellenében is. A Kádár-rendszerben rengeteg jogod volt papíron, de gyakorlatban a rendszer volt az egyetlen törvény. Nem jogállam az, ahol nem érvényesül a törvény uralma lehetőleg kizárólagosan, persze a gyakorlatban csak döntő mértékben.
Nem volt különválasztva a Kádár-rendszerben a gyakorlatban. A gyakorlat is számít, a jogállam ugyanis nem elv, függetlenül attól, hogy a jogállamot megsemmisíteni akaró liberális autokrácia vécépapírrá szeretné degradálni a törvényességet, ha a hatalma védelméről van szó. A jogállamiság elveit lehetetlen védelmezni, hiába kéri számon a jogállamiság gyakorlatát akár naponta leszaró libsi ezeket. Mert a jogállamiságnak csak gyakorlata van.
Nincs képzavar, a végrehajtó hatalom a nyugati demokráciák keretei között elvben nem gyakorolhatna autokrata hatalmat, de a gyakorlatban olyan törvényi és morális körülményeket teremtett, ahol a parlamenti váltógazdaság általában két pártja monopolizálta a politikai hatalmat, részint saját hibáinak kritikáját bűncselekménnyé vagy morális vétséggé változtatva, részint a rendszer kereteit olyan szűkké szabva, hogy az általuk képviselt stíluson kívül más ne férjen bele.
Például a liberális autokrácia elkúrta a bevándorlás kérdését, ám ennek nem az a következménye, hogy érvényesül bármilyen népakarat, hanem az, hogy morálisan elfogadhatatlan területre taszítják és adott esetben direktben kriminalizálják a bevándorlás kritikáját.
