Izgalmas napok szó se róla. London hirtelen pálfordulására megtalálták a szalonképes okot: a brit parlament leszavazta az ENSZ nélküli fellépést, ami bár Cameron számára „nem kötelező érvényű, de tanácsos megszívlelni”. Elegáns húzás, el kell ismerni. Főleg annak a fényében, hogy – a skandináv államok nyílt felháborodásának ellenére – pórul járt a The Guardian magazin nemrég. Gondolom nagyjából mindenki tudja, hogy miért kellett lekapcsolni a lapot – lássuk be, a szarkeverés, a boruló bili és a sajtószabadság nem jó haverok még a klasszikusan demokráciában élő nemzeteknél sem.
<i>Itt szúrnám közbe, hogy a Snowden-ügy jelentőségéről valószínűleg fogalmunk sincs. Több infó van ott, mint amiről eddig hallottunk – de talán jobb, ha nem is tudjuk. </i>
Ahogy pár napja írtam/gondoltam, valóban felvállalhatatlan a szituáció, legfőképp az USA és szövetségesei oldaláról. A NATO és az EU megosztott, az Arab Liga nem támogatja katonai akciót, az oroszok pedig hagyományosan nem adják ehhez a hozzájárulásukat. Az arab olajmonarchiák szintén nem akarnak katonai intervenciót. Nyilván ha az ENSZ szakértők kétség nélkül bizonyítékokat találnának arra, hogy a szír kormányerők vetettek be vegyi fegyvert, akkor változna az álláspont (nem tehetnének mást), de erre egyelőre várni kell.
Egy jelképesnek mondott – <i>persze, aki ezt így nevezi, az ugorjon már el egyszer egy jelképes robbanás helyszínére, amikor a jelképes és nevelő célzatú robbanófejek épp eldurrannak</i> – csapásnak az égvilágon semmi értelme és haszna. Csendben megjegyzem: inkább szánalmasnak titulálnám, pedig nem vagyok háború párti. De ha már valamit csinálsz, akkor csináld rendesen. Félig megszületni, félig élni, félig háborúzni és félig meghalni nem lehet.
Az USA vagy nem indít csapást Szíria ellen vagy legyalulja – a köztes megoldás nem opció. A köztes megoldás az USA-t teszi nevetségessé, aki olyan szerepbe kerülne, mint az agresszív süni a nyuszi létrájával kapcsolatban – ez vállalhatatlan. És ez valóban gyengeséget jelent, mert itt nincs bátorság ahhoz, hogy nyíltan gyáva legyek.
Ha az USA nem indít háborút, akkor a világ fellélegzik. Az is tény, hogy ez behátrálás, ami szintén nem az erő és önbizalom jele – legalábbis az egyszerű nép szemében (a <b>kétbites gondolkodás</b>, azt hiszem, ezt megvettem Molnitól). Én inkább bölcs lépésnek nevezném, Sőt, bátorság kell hozzá, ugyanis Obamának és a kabinetjének itt fel kell vállalnia a világ kormányainak és lakóinak szemébe nézve ezt a döntést, bármit is mondanak rájuk majd utána.
A harmadik opció, hogy nekimegy Szíriának és rottyá bombáz mindent. Ha bárki levezeti nekem azt, hogy ez hol érdeke az Egyesült Államoknak, akkor kiteszem a fehér zászlóm. Nem a nagytőkés társaságokról beszélek (az egyéni gazdasági érdekek és a politika ezer szállal kötődik egymáshoz, gondolom ez evidens – ráadásul a politika feladata egy demokráciában az állam és a köz érdekeinek védelme kellene, hogy legye, mégpedig a legelső helyen), hanem az USA-ról. A kettő érdeke ugyanis nem közös, gondolom, ezt talán lassan mindenki látja már szimpátiától függetlenül. Én annak hiszem el, hogy szereti az Egyesült Államokat, aki aggódik a jelenlegi állapotáért és azért, hogy ilyen helyzetbe manőverezte magát – sajnos az egyik következik a másikból.
Visszatérve a régebbi eszmecserékre, az európai és amerikai érdekek közötti törésnek vannak jelei, ami viszont igazán meglepő, az a londoni kézifék. A másik igazán meglepő pedig a francia vehemencia. Párizs ugyan nemrég körbeudvarolta Pekinget és biztosította, hogy Franciaország is a többpólusú világrend híve, de ezt a gall kiskakas úgy gondolta, hogy talán ő lehetne az egyik kisebb pólus. Ha Peking ezt támogatja, akkor majd Párizs is Pekinget alkalom adtán.
Washington mellett most egy olyan „szövetséges” akar nagyon kiállni, aki szívbaj nélkül annak tartja oda a pics..ját, akitől éppen akar valamit. Ha kell, akkor vígan kooperál Moszkvával, ha úgy hozza a helyzet, akkor „merde” felkiáltással beint az USA-nak (2003. Irak, nézzetek utána), de a puszilkodás ellenére képes kifúrni Pekinget például Líbiából. Nos, akinek ilyen szövetségese van, annak ellenség már nem is kell, ezt bizton merem állítani.
Én nem bíznék a török szándékokban sem, 2003-ban Ankara ugyanúgy befenyegette Amerikát a kurdok kérdésben, mondván ha kell, akkor katonai erővel fognak fellépni Irakban, akár van ott jenki katona, akár nincs. Az USA ezt komolyan vette, ami azt jelenti, hogy a török barátaink sem állnak távol egy kis különutas politikától, még akkor sem, ha ez totál szembemegy az USA érdekeivel. A török hatalom egy sikeres katonai manőverrel domináns térségbeli hatalommá léphetne elő, ez pedig kevésbé vonzó lehetőség az USA, még kevésbé Izrael számára.
<i>Fingom sincs, hogy olvassa-e bármilyen világmegfigyelő szolgálat ezeket az oldalakat (micsoda megtisztelő kitüntetés lenne egyébként
), de ha igen, akkor van egy üzenetem a Nagyfőnökök felé: szerintem legyenek okosak és csak nyugi. Nem kell ez a háború senkinek.</i>
Apropó, olyanokat olvasok, hogy Szíria rendelkezik a világ legnagyobb vegyi fegyver készletével. Erről két gondolat:
1. Ha igaz lenne, akkor miről beszélünk egyáltalán? III. VH start?
2. Ezek szerint az USA, Oroszország és Kína kisebb kémiai arzenállal rendelkezik, mint Szíria? Na ne már gyerekek, ez nagyon szarul hangzik így. Ezt nem kajálom be. Azt elhiszem, hogy sok van nekik, de hogy a világ legnagyobb készlete az övék, az kizárt.
<i>Itt szúrnám közbe, hogy a Snowden-ügy jelentőségéről valószínűleg fogalmunk sincs. Több infó van ott, mint amiről eddig hallottunk – de talán jobb, ha nem is tudjuk. </i>
Ahogy pár napja írtam/gondoltam, valóban felvállalhatatlan a szituáció, legfőképp az USA és szövetségesei oldaláról. A NATO és az EU megosztott, az Arab Liga nem támogatja katonai akciót, az oroszok pedig hagyományosan nem adják ehhez a hozzájárulásukat. Az arab olajmonarchiák szintén nem akarnak katonai intervenciót. Nyilván ha az ENSZ szakértők kétség nélkül bizonyítékokat találnának arra, hogy a szír kormányerők vetettek be vegyi fegyvert, akkor változna az álláspont (nem tehetnének mást), de erre egyelőre várni kell.
Egy jelképesnek mondott – <i>persze, aki ezt így nevezi, az ugorjon már el egyszer egy jelképes robbanás helyszínére, amikor a jelképes és nevelő célzatú robbanófejek épp eldurrannak</i> – csapásnak az égvilágon semmi értelme és haszna. Csendben megjegyzem: inkább szánalmasnak titulálnám, pedig nem vagyok háború párti. De ha már valamit csinálsz, akkor csináld rendesen. Félig megszületni, félig élni, félig háborúzni és félig meghalni nem lehet.
Az USA vagy nem indít csapást Szíria ellen vagy legyalulja – a köztes megoldás nem opció. A köztes megoldás az USA-t teszi nevetségessé, aki olyan szerepbe kerülne, mint az agresszív süni a nyuszi létrájával kapcsolatban – ez vállalhatatlan. És ez valóban gyengeséget jelent, mert itt nincs bátorság ahhoz, hogy nyíltan gyáva legyek.
Ha az USA nem indít háborút, akkor a világ fellélegzik. Az is tény, hogy ez behátrálás, ami szintén nem az erő és önbizalom jele – legalábbis az egyszerű nép szemében (a <b>kétbites gondolkodás</b>, azt hiszem, ezt megvettem Molnitól). Én inkább bölcs lépésnek nevezném, Sőt, bátorság kell hozzá, ugyanis Obamának és a kabinetjének itt fel kell vállalnia a világ kormányainak és lakóinak szemébe nézve ezt a döntést, bármit is mondanak rájuk majd utána.
A harmadik opció, hogy nekimegy Szíriának és rottyá bombáz mindent. Ha bárki levezeti nekem azt, hogy ez hol érdeke az Egyesült Államoknak, akkor kiteszem a fehér zászlóm. Nem a nagytőkés társaságokról beszélek (az egyéni gazdasági érdekek és a politika ezer szállal kötődik egymáshoz, gondolom ez evidens – ráadásul a politika feladata egy demokráciában az állam és a köz érdekeinek védelme kellene, hogy legye, mégpedig a legelső helyen), hanem az USA-ról. A kettő érdeke ugyanis nem közös, gondolom, ezt talán lassan mindenki látja már szimpátiától függetlenül. Én annak hiszem el, hogy szereti az Egyesült Államokat, aki aggódik a jelenlegi állapotáért és azért, hogy ilyen helyzetbe manőverezte magát – sajnos az egyik következik a másikból.
Visszatérve a régebbi eszmecserékre, az európai és amerikai érdekek közötti törésnek vannak jelei, ami viszont igazán meglepő, az a londoni kézifék. A másik igazán meglepő pedig a francia vehemencia. Párizs ugyan nemrég körbeudvarolta Pekinget és biztosította, hogy Franciaország is a többpólusú világrend híve, de ezt a gall kiskakas úgy gondolta, hogy talán ő lehetne az egyik kisebb pólus. Ha Peking ezt támogatja, akkor majd Párizs is Pekinget alkalom adtán.
Washington mellett most egy olyan „szövetséges” akar nagyon kiállni, aki szívbaj nélkül annak tartja oda a pics..ját, akitől éppen akar valamit. Ha kell, akkor vígan kooperál Moszkvával, ha úgy hozza a helyzet, akkor „merde” felkiáltással beint az USA-nak (2003. Irak, nézzetek utána), de a puszilkodás ellenére képes kifúrni Pekinget például Líbiából. Nos, akinek ilyen szövetségese van, annak ellenség már nem is kell, ezt bizton merem állítani.
Én nem bíznék a török szándékokban sem, 2003-ban Ankara ugyanúgy befenyegette Amerikát a kurdok kérdésben, mondván ha kell, akkor katonai erővel fognak fellépni Irakban, akár van ott jenki katona, akár nincs. Az USA ezt komolyan vette, ami azt jelenti, hogy a török barátaink sem állnak távol egy kis különutas politikától, még akkor sem, ha ez totál szembemegy az USA érdekeivel. A török hatalom egy sikeres katonai manőverrel domináns térségbeli hatalommá léphetne elő, ez pedig kevésbé vonzó lehetőség az USA, még kevésbé Izrael számára.
<i>Fingom sincs, hogy olvassa-e bármilyen világmegfigyelő szolgálat ezeket az oldalakat (micsoda megtisztelő kitüntetés lenne egyébként
), de ha igen, akkor van egy üzenetem a Nagyfőnökök felé: szerintem legyenek okosak és csak nyugi. Nem kell ez a háború senkinek.</i>Apropó, olyanokat olvasok, hogy Szíria rendelkezik a világ legnagyobb vegyi fegyver készletével. Erről két gondolat:
1. Ha igaz lenne, akkor miről beszélünk egyáltalán? III. VH start?
2. Ezek szerint az USA, Oroszország és Kína kisebb kémiai arzenállal rendelkezik, mint Szíria? Na ne már gyerekek, ez nagyon szarul hangzik így. Ezt nem kajálom be. Azt elhiszem, hogy sok van nekik, de hogy a világ legnagyobb készlete az övék, az kizárt.
Románia 2, csak nagypályán.
