2. rész:
Tovább folytathatjuk a sort Robert W. McChesney, az Egyesült Államok egyik legnagyobb médiaszaktekintélyének több könyvével, mint az 1999-es megjelenésű Gazdag média, szegény demokrácia; a 2002es kiadású A mi médiánk – nem az övék: a demokratikus harc a multik kezében lévő médiumok ellen; a 2005-ben megjelent Tragédia és komédia: miként ad el az amerikai média háborúkat, csúsztat választási eredményeket és pusztítja el a demokráciát, és mit tehetünk azért, hogy mindezen változtassunk, valamint 2007-ben A kommunikációs forradalom címmel napvilágot látott kötetei.
Korunk médiájának helyzetéről ír egy szintén vezető amerikai újságírók esszéit összegyűjtő 2002-es kötet, mely ezt a címet kapta: Nézzük a szlogent: a szabad sajtó mítosza, vagy az Egyesült Királyságban az „Év újságírója” címmel is kitüntetett Nick Davies, a The Guardian brit lap újságírójának 2008-ban kiadott, A lapos Föld hírei – Hhamisság, torzítás és propaganda a globális médiában című könyve.
A nyugati sajtó helyzete egyre siralmasabb és lassan már valóban rab médiáról beszélhetünk. Ki ne tudná megjósolni, hogy milyen témáról mit fognak írni? Ki ne tudná, hogy e cikk megjelenése utáni héten a Die Welt, a Die Zeit, a Tagesanzeiger magyar témában publikált cikkeiből nem fog hiányozni a populista, a szélsőjobboldali, az antiszemita és a gyűlölet kifejezések, a Fidesz-Jobbik összevetés és az, hogy ha a kerítés szó kerül leírásra, az csak a mi esetünkben kap negatív felhangot?
A rab média egyik sajátossága a mindinkább terjedő, omerta-szerű hallgatás a tabutémákról. Fel is sorolunk ilyen témákat, amelyek médiabeli sorsa vagy a teljes hallgatás, a futó említés, vagy a rendkívül rövid híradás, a lehető legkevésbé feltűnő helyeken.
Kezdjük őket Jemen szaúd-arábiai bombázásával. Legutóbb a „sivatagi királyság” harci gépei Taiz város egy békés lakónegyedben öltek meg 65 embert. Visszhang? Semmi. Mint ahogyan a Vörös-tenger melletti Hodeida kikötője elleni szaúdi bombázásoknak. Kit érdekel, hogy a Mentsük Meg A Gyermekeket (Save the Children) szerint az ország infrastruktúrája és kikötői szaúdi bombázásának egyre katasztrofálisabb humanitárius következményei lesznek? Jemenben eddig a bombázások következtében – a Nemzetközi Világegészségügyi Szervezet adatai szerint – már 4500 áldozata van. A Nemzetközi Vöröskereszt és a Világélelmezési Program szerint „az ország kataklizmaszerű éhínség határára érkezett, és a 24 milliós népesség fele vészhelyzet előtt áll”.
Minderről jószerével két hírforrásból lehet tudni: a több nyelven sugárzó orosz RT-ből (korábban Russia Today) és az iráni PRESS TV-ből, amelynek ma már szinte minden műhold adását betiltották a „szabad világ” médiahatóságai.
A nyugati rab médiából arról ugyancsak kevés hírt hallunk, hogy szintén az olajban dúskáló Szaúd-Arábiában, az Egyesült Államok stratégiai partnerországában majd’ minden második nap tartanak kivégzést. A halálbüntetés a gyerekeket is sújtja. Sokszor a nyilvánosság előtt, a holttestet és a levágott fejet, illetve végtagot a kivégzés színhelyén tartva. Csakhogy ha erről például az amerikai vagy brit sajtó, illetve politikusok panaszkodnának, azt odairányuló fegyverexportjuk sínylené meg.
Nézzünk egy másik tabut! Ez pedig két, demokráciának elkönyvelt országot érint. Indiát és Izraelt. Hányszor olvasunk megrendítő tudósításokat Kasmírnak a „világ legnépesebb demokráciája” által elfoglalt részében az ott állomásozó indiai erők által elkövetett rémtettekről? Vagy India nagyon is létező, szörnyű kasztrendszeréről? Vagy arról, hogy India jelenlegi elnöke, a mélységesen nacionalista Narendra Modi korábban azt a Gudzsarat államot irányította, ahol kétezer ottani muzulmánt koncoltak fel?
Vagy ott van a „Közel-Kelet egyetlen demokráciája”, a Jimmy Carter volt amerikai elnök és sokan mások által apartheid rendszernek nevezett Izrael által megszállt vagy blokád alá vett területeinek mindennapi élete. Mikor olvashatunk arról a Gázáról, ahol a tavaly nyári iszonyatos bombázás után napi 18 órában nincs villany; az egyetlen víztisztító berendezés lebombázása miatt a zuhanyból a víz helyett sárga sár és barna ürülék folyik? Miért nem lehet soha, de soha nem olvasni az e területeken a megszálló által megölt gyermekek családi körülményeiről, hátterükről, halálba fojtott vágyaikról?
És ha már bújik ki a tojásból az obligát „antiszemitizmusl” vád: vajon miért van az, hogy az annak látszatára is ultra érzékeny sajtó nem hajlandó észrevenni, ami ma a nyugatbarát Kijevben történik, amely témakörben megjelent dokumentumait az Eszmélet folyóirat legújabb számának tartalomjegyzéke így foglalja össze „… a mai ukrajnai hatóságok által rehabilitált Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Felkelő Hadsereg háborús bűncselekményeit, a náci népirtásban való részvételüket mutatja be”.
Vagy miért jajveszékelhet magányos hangként a brit Guardian augusztus 13-án, amiért Nagy-Britannia nem hajlandó blokkolni Jeremy Corbyn rakétaszerű emelkedését, amikor idén nagy eséllyel már a brit Munkáspártot vezetheti, noha Hezbollah-barát, vizsgálatot követelt Izrael-barát lobbicsoportok tevékenysége miatt, és nem egyszer pénzt adományozott holokauszt-tagadóknak?
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2015-08-28)