[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
Itt nemrég beszéltetek róla, hogy hazánkat mikor fogják ugyanúgy kikezdeni mint Ukrajnát, Szíriát stb.

Szerintem (ha nem is teljes erővel) de erre már voltak is próbálkozások. A kormányunk elöző négy évében mennyi kis tüntetést szerveztek szélsőliberális kis buzgó fajvédő és egyéb gyerekek Budapesten? Rengeteget! Sándor palota elfoglalása a Dopeman cigány féle szobordöntés, egyetemfoglalások. Na,,, és én ezek alakalmával csalódtam mindig pozitívan a társadalomban, ugyyanis ezek a bulik érdeklődés hiányában szinte mindig megmaradtak olyan szinten, a mint ha Londonban a Speakers Cornernél az aktuális szónok (esetünkben bolond) az arra járókhoz szól egy keveset (össze is gyűlnek vagy tizenöten), majd hazamaennek. Bebizonyosodott hogy ezek külföldről lettek pénzelve, nem is akárhogyan, ha csak a "hazánkfia" Soros lóvéját nézzük, a Norvég-alapos dologról meg ne is beszéljünk.

Basszus, ez már nekem is eszembe jutott.
ment a folytonos károgás, hogy így-meg úgy tiporja lábbal a demokráciát az Orbán-kormány, mert éppen sérült valamilyen ingyenélőknek az ingyenélési lehetősége, és hogy fasiszta diktatúra, meg minden.
Aztán amikor a képébevágtam, hogy mondja már meg, hogy hány tüntetést vertetett szét Orbán, hány csontot törtek el viperával, hány szemet lőttek ki, hány könnygázgránát talált el közvetlenül embert, akkor én voltam a "fidesznyik náci". Mondjuk máig nem tudom, mit is jelent ez a kifejezés...


Szerintem ez akkor egy nagyon jó tachtika volt.
 
A franciák jó hülyék, ha lenyelik ezt. Valami ellentétes szaknciót vagy amerikai céget ők is megpiszkálhatnának.
 
@laudarage dúrva hogy Amerika a saját szövetségeseit szívtja , de mondjuk tőle ezt standard eljárás , neki nincsenek szövetségesei csak csatlósai.
@joker lehet ezt ma lenyelik , de holnap hogy számíthatnak majd a Franciákra ez egy másik kérdés. Szerintem elég meleg terepre és eszközökhöz folyamodik az USA. Az emberek hiszem hogy nem felejtenek , ahogy Mi is emlékszünk trianonra, úgy Japánok is emlékeznek Nagaszakira és Hirosimára, a Németek sem hiszem hogy elfelejtik a dolgokat, ma "szövetségesek" holnap ellenségek.
Én azt mondom az okos és veszélyes ellenfél kivár míg az ellenség meggyengül.
<b>Mert 10 milliárd DOLLÁRRAL barátok nem szokták egymást behúzni. </b>
 
Egyébként lenne egy nagy kérdésem.
Ukrajna ugye nem fizet Oroszoknak a gázért, de tölünk megveszik a reexportált gázt, amit mi az Oroszoktól veszünk, akkor itt hol az okosság ? :D :D mondjuk nekünk jó elméletileg :D csak fizesse ki valaki a számláját.
 
Japán is emlékszik Nagaszakira és tesznek is érte: rephordozó type 10, saját 5 gen gép stb ellenben a németek mit csinálnak ?

http://alfahir.hu/nemet_munkahelyeket_veszelyeztetnek_az_orosz_szankciok

Segg hülyék!! még erre is képesek csak hogy Amerika kiélje perverz mocskos beteges vágyait.

Már elnézést a trágár beszédért de lehet ezt szeppen kifejteni?
 
Egyébként lenne egy nagy kérdésem.
Ukrajna ugye nem fizet Oroszoknak a gázért, de tölünk megveszik a reexportált gázt, amit mi az Oroszoktól veszünk, akkor itt hol az okosság ? :D :D mondjuk nekünk jó elméletileg :D csak fizesse ki valaki a számláját.

Két tippem van, hol lehet ebben az okosság:
1. Oroszo. nem tudja, hogy az Ukrajnán átmenő tranzitból ill. a Németo.-on keresztül az Északi-Áramlatból visszafelé mennyi gáz megy Ukrajnának illetve nincs rá közvetlen befolyása: az Oroszo.-ból közvetlenül Ukrajnának menő gázt elzárhatja, de a tranzitot ill. az Északi-Áramlatot nem zárhatja el olyan könnyen.

Tehát röviden mi volt a nyugati stratégia lényege: Németországot tenni meg elosztóközpontnak Ukrajna helyett, mert Németország gazdasági és egyéb erejénél fogva erősebb alkupozícióban van Oroszo.-gal szemben, mint Ukrajna: Németországnak a gázt nem zárhatja el Oroszo., míg Ukrajnának igen.
Németo.-nak mint orosz gázt elosztó központnak csak a Déli-Áramlat teremthetne konkurenciát, éppen ezért annak megvalósulását már nem támogatják.

2. Az árakkal lehet játék: tegyük fel, hogy az Ukrajnának szánt gáz ára 1 pénz, a tranzit ára 0.5 pénz. Ha Ukrajna a tranzitból fogyaszt, akkor 1-0.5=0.5 pénzt megtakarít. Ezen lehet osztozkodni. Az osztozkodás történhet pl. így: Németo. tegyük fel, hogy 0.8 pénzért kapja a gázt (Északi-Áramlat), ezt a gázt Mo. 0.9 pénzért továbbadja Ukrajnának, és Ukrajna pedig 0.65 pénzért vissza eladja Mo.-nak. Ezen Ukrajna 0.25 pénzt veszít, de nem érdekes, mivel a tranzitból való fogyasztással 0.5 pénzt megtakarított, így még mindig marad Ukrajnának 0.25 nyereség, azaz effektíve 0.5 (tranzit) + 0.25 (osztozkodás a Nyugattal) = 0.75-ért kapja a gázt az 1 pénz helyett. A Nyugat pedig 0.25 pénzt nyer ezen a tranzakción. Mivel a Nyugatról szállított gázt Ukrajna rögtön vissza el is adja a Nyugatnak, ezért fizikailag felesleges a gázt oda-vissza szállítgatni, elég csak pénzügyileg végrehajtani ezeket a tranzakciókat. A pénzügyi tranzakciókkal Ukrajna igazolhatja, hogy ő Nyugatról kap gázt 0.9-ért (azaz olcsóbban mint 1 pénz) és hogy Mo.-ra m3-re egyezően továbbította a tranzitot, mert van papírja arról, hogy gázt adott el Mo.-nak (az már más kérdés, hogy az nem a tranzitgáz volt). Ezért mondhatta Putyin ill. a Gazprom, hogy "hogy fizikailag nem létezik fordított irányú gázszállítás".

http://www.ma.hu/uzlet/217523/Putyin_szerint_nem_letezhet_visszaforditott_gaz
 
Angela Merkel Kínában kommentálta a német kémbotrányt
http://hu.euronews.com/2014/07/07/angela-merkel-kinaban-kommentalta-a-nemet-kembotranyt/
 
Merkel még mindig nem tanult.....
Mikor kiderult, hogy ot is lehallgatták az amerikaiak már rég át kellett volna értékelnie a német-amerikai viszonyt. Rég ki kellett volna utasítani az ott lévo amerikai katonákat az atombombáikkal egyutt. Végre fuggetlenednie kéne amerikáto,l.....de majd lecsendesulnek a dolgok és folytatodik a seggnyalás.
 
A július 14-16 tartando BRICS csúcstalálkozon Brazíliában aláírják egy új fejlesztési bank(világbank konkurense) létrehozásárol a megegyezést, melynek tokéje akár 100 milliárd USD is lehet.
 
A július 14-16 tartando BRICS csúcstalálkozon Brazíliában aláírják egy új fejlesztési bank(világbank konkurense) létrehozásárol a megegyezést, melynek tokéje akár 100 milliárd USD is lehet.

Jó lenne ha a tőkéjét vagy annak nagy részét nem dollárban határoznák meg. Van ott euro, rubel, yuan, dobják össze abból b*szdmeg és ne dollározzanak!
 
Ebből a 100 milliárdból juthatna hozzánk is egy kicsi. Bár nem mindegy, hogy milyen feltételekkel...
(Természetesen csak termelőberuházásra!)
 
Kém elhárítás – kiutasítják az amerikai titkosszolgálat berlini képviselőjét
http://hu.euronews.com/2014/07/10/kem-elharitas-kiutasitjak-az-amerikai-titkosszolgalat-berlini-kepviselojet/
 
A német szövetségi kormány az amerikai kémbotrány miatt kiutasítja az amerikai titkosszolgálatok berlini képviselőjét.

http://magyarhirlap.hu/cikk/727/Merkel_szerint_Amerika_leirta_magat
 
Párbeszédet kezdeményez a berlini kémügy miatt az amerikai külügyminisztérium
http://hu.euronews.com/2014/07/11/parbeszedet-kezdemenyez-a-berlini-kemugy-miatt-az-amerikai-kulugyminiszterium/
 
Nemrég Putyin megérkezett Kubába, a kozép,dél-amerikai turnéjának elso állomására. Még tegnap aláírta azt a határozatot, mely értelmében elengedik Kuba 35,2 milliárd USD tartozásának 90%-át. Találkozik Raul Castroval, majd Fidellel is, de még Daniel is ott lesz, akivel megvitaja az orosz részvételt a nikaraguai -csatorna építésében. Szombaton Argentínába, vasárnap Brazíliába utazik(ahol a brazil elnokno mellett találkozik Merkel német kancellárral is, majd megnézik a VB dontot). Hétfo-kedd BRICS csúcs.
 
A meccs előtt-alatt-után az a megbeszélés lehet ha többet fog érni, mint az EP egy év alatt átaludt összes ülése.
 
Számomra érdekes az, hogy mostanában az oroszok elég sok ország adósságát elengedik. Valószínűleg behajthatatlan követelések ezek, de akkor is.
Nyugaton is lehetne ez a divat, nekünk is jól jönne egy ilyen adósságrendezés. (És azért bőven van még ország aki jelentkezne erre)
Bár nem tudom, hogy a mi adósságunk milyen szerkezetű. Mennyivel tartozunk államoknak, mennyivel tartozunk nemzetközi szervezeteknek és mennyivel tartozunk magán piaci szereplőknek?
 
Status
Not open for further replies.