[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
http://index.hu/kulfold/2014/07/22/ujabb_ezer_gardistat_kuldenek_a_mexikoi_hatarra/

"Rick Perry texasi kormányzó hétfőn bejelentette, hogy ezer nemzeti gárdistával erősíti meg a mexikói határ őrizetét. Döntését azzal indokolta, hogy határozottabban kell fellépni a bűnözőkkel szemben, akik kihasználják, hogy egyre többen lépik át illegálisan az Egyesült Államok déli határát, írja az MTI...
...Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Perry kormányzó egyoldalú döntésénél hatékonyabb lenne, ha a kongresszus kétpárti támogatással megszavazná azt a törvényt, amely jelentős határbiztonsági beruházásokat tenne lehetővé és 20 ezer fővel erősítené meg az államhatár védelmét. Perry a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy miközben Washingtonban csak beszélnek, Texas cselekszik..."
Délen az USA-nak egyre forróbb lesz a helyzete. Egyes területeken már rég többségben vannak a spanyol ajkúak, a számuk pedig egyre nő. Ezt nevezem én belső honfoglalásnak.
 
map-hispanic.jpg

hispanic_population.gif
 
Új világ, új hatalom: Nógrádi György at TEDxDanubia 2014
http://www.youtube.com/watch?v=tCJKHAyQ6kI

Nógrádival az a baj, hogy elfogult Németország irányába. Nógrádi kedvenc nézete az, hogy Oroszo. és Kína között nincs stratégiai szövetség és hogy hosszútávon Kína szerzi meg Szibériát.

Nos, ha Kínának egy csöpp esze van, nem Szibéria felé terjeszkedik, hanem a Csendes-óceán feletti kontrolt szerzi meg a tengeri kereskedelmi útvonalak biztosítása és a kínai part védelme miatt.

Nekem az a meglátásom, hogy Nógrádi (és valószínűleg maga Németország is) azt a stratégiát játszák, hogy most rövid távon Németország az USA-t támogatja (ld. szabadkereskedelmi övezet az USA és az EU között ill. Ukrajna eltávolítása Oroszo.-tól, mert:

1. ez az USA-n már úgysem segít,
2. viszont Németo. az USA segítségével még legyengítheti Oroszo.-ot.

És itt jön Nógrádi kedvenc verziója: ezen a ponton Kína az USA+Németo. által legyengített Oroszo.-tól megszerzi Szibériát.
("amikor majd nem egy putyin, hanem egy jelcin vezeti Oroszo.-ot" - hogy magát Nógrádit idézzem)

Összegezve, Németo. és Nógrádi azt a verziót támogatják, hogy:

1. Németo. az USA segítségével meggyengíti Oroszo.-ot,
2. utána Kína "kiüti" az USA-t, és tovább gyengíti Oroszo.-ot Szibéria elvételével,

ennek eredményeképpen marad Németország mint Európai nagyhatalom + a távoli Kína, ami a gazdasági növekedést biztosítja (és ami megszabadítja a németeket az USA-tól és Oroszo.-tól egyaránt).

Úgyhogy, szerintem, Oroszo. éppen ezért 2 másik országra számíthat Európában, és ezek Franciaország és Olaszország.
 
Lehet, hogy Nógrádi elfogult Németország irányában, de a realitásokat ő is látja, még ha nem is szeretné, hogy Európa nem rúg labdába, csak statiszta szerepet kap. Ha a németek talpon akarnak maradni, szerintem inkább az oroszokkal kell kiegyezniük. Viszont érdekes, hogy Izraelt és Törökországot nem is említette.
 
Az új "hidegháborút" a nyugat keleti irányu expanzioja váltotta ki.
http://www.thenation.com/article/180737/ukraine-anvil-new-cold-war
 
Lehet, hogy Nógrádi elfogult Németország irányában, de a realitásokat ő is látja, még ha nem is szeretné, hogy Európa nem rúg labdába, csak statiszta szerepet kap. Ha a németek talpon akarnak maradni, szerintem inkább az oroszokkal kell kiegyezniük. Viszont érdekes, hogy Izraelt és Törökországot nem is említette.

Nem, Nógrádi nem csupán a realitásokat látja, hanem a neki tetsző realitást próbálja népszerűsíteni, <b>és ebben a realitásban:
a németek nem fognak az oroszokkal kiegyezni</b>.

Ezt Oroszo. szeretné, de Németo. vonakodik. Ennek oka az, amit már leírtam. Pedig nekem is tetszett volna a német-orosz verzió... de egészen Nógrádiig nem értettem, miért nem kell Németo.-nak Oroszo. mint stratégiai szövetséges (csak mint nyersanyagforrás és befektetési célpont).

Másrészt elég árulkodó volt Nógrádi azon kijelentése, hogy az ukránok és az oroszok gyűlölik egymást. Nos, ez szerintem nincs így, de Németország ezt szeretné, mert ekkor Ukrajna is a német befolyási övezetbe kerülne át. Azonban van néhány százezer fős ukrán "kemény mag" meg kb. max 5, esetleg 10 millió ukrán, aki úgy gondolja, hogy az oroszok az okai minden bajnak, de az ukránok többsége, kb. 20 millió fő inkább az oroszokat támogatja. De ők most csendben vannak. Ők Putyin irányítása alatt is ugyanúgy csendben lennének, mint most Porosenkó/Washington irányítása alatt.

És végül, csak nekem tűnt fel, hogy Nógrádi meg sem említette az <b>Eurázsiai Uniót</b>? Pedig a következő évtizedek legnagyobb geopolitikai "szenzációja" az Eurázsiai Unió lenne!
Miért nem említette? Mert Németo. és Nógrádi nem számolnak az Eurázsiai Unióval. Ők egy gyenge Oroszo.-gal számolnak. És egy nagyon erős, Oroszo. ellenes Kínával.
 
Putyin legnagyobb elismerése!
Az hogy gazdaság politikához nem ért vannak ott más aki értsen.
De a lényeg stabilitás és fejlődés

Az a durva hogy mindenki a Putyin kor végét és új Jelcint várják hogy szétszedjék az országot.
 
Nem tudom, hogy Németország van-e olyan helyzetben, hogy stratégiailag kivárhatja, amíg Oroszország meggyengül és Kína megerősödik. mert az nem most lesz. Ha elszámítja magát, akkor minket magyarokat is nagyon behúz a csőbe.
Putyin, ahogy mondják hosszú távon gondolkozik, a többiek (politikusok) nyugaton csak pár, max. négy évben. Putyinnak az alapokat kéne nagyon megerősíteni, ezt nem akarják hagyni neki. Időt adni neki. A Szíriai válságnál megmutatta, hogy nagyon komolyan kell venni és mindenképpen revansot akarnak venni rajta, kerül amibe kerül.
Az a kérdés lesz-e méltó utóda Putyinnak, vagy sem. De hát azért ez a neve ennek az egésznek találóan: a nagy sakkjátszma.
Az a baj, hogy a világ nem tud egy kicsit se nyugton lenni, mindig visszatérünk a szembenálláshoz, mert a bajt keressük (mármint az emberiség egy szűk csoportja). De mindig a többség szívja meg.
 
Németország csak gazdaságilag kemény de ha egyszer csak szembe találnák magukat egy kemény ellen féllel pl egy erős Oroszországgal vagy Franciaországgal olyan pofont kapnának hogy sose állnának talpra.
Ha a franciák jenki nyomás ellenére is leszállítsák az oroszoknak a Mistralt akkor valóban csak az Olaszokba és a Franciákba bízhatnak.
Egy leo 3 kívül semmi komoly katonai cuccot nem tudnának mutatni.
A francia mistral majd a franciáknak adott kh-22 rakéta kísérletezni + közös heli hajtómű fejlesztés, "Atom" páncélozott jármú, olaszokkal centaur + közös mini tengó fejlesztés.
 
Sőt, még Anglia is érdekes lehet:

"Nagy-Britannia nem szünteti be a fegyverszállítást Oroszországba"

http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_23/Nagy-Britannia-nem-szunteti-be-a-fegyverszall-tast-Oroszorszagba-7736/

Nocsak-nocsak, csak nem szabadulni akarunk az EU-ból??? :)

Szóval a viccet félretéve, végül csak összeállnak az Antant hatalmak?
Ha igen, akkor Németo. nagyot veszít azzal, ha most nem fogadja el Oroszo. stratégiai partneri ajánlatát...
 
Németország csak gazdaságilag kemény de ha egyszer csak szembe találnák magukat egy kemény ellen féllel pl egy erős Oroszországgal vagy Franciaországgal olyan pofont kapnának hogy sose állnának talpra.
Ha a franciák jenki nyomás ellenére is leszállítsák az oroszoknak a Mistralt akkor valóban csak az Olaszokba és a Franciákba bízhatnak.
Egy leo 3 kívül semmi komoly katonai cuccot nem tudnának mutatni.
A francia mistral majd a franciáknak adott kh-22 rakéta kísérletezni + közös heli hajtómű fejlesztés, "Atom" páncélozott jármú, olaszokkal centaur + közös mini tengó fejlesztés.

Minden szárazföldi harceszköz területén királyok a németek. Harckocsi, lövésszállítók, tüzérség, páncéltörő rakéták, kézi lőfegyverek.

Ezen kívül vannak légvédelmi rakétáik, légiharc rakétáik, az Eurofighter és a Tigris helikopi és valamennyire az övék, ahogy az NH90 vagy pár kisebb cucc is.

Ezen kívül vannak ugye tengeralattjárók + egyéb hadihajók, és gyártásközeli támadó drón is.

Az a gazdasági-technológiai infrastruktúra, ami a németeknek van pont megfelelő arra, hogy ha a helyzet romlana, igen hamar kb. bármilyen cuccot ki tudnának fejleszteni/tömeggyártásba tudnának tolni.
 
"Ha igen, akkor Németo. nagyot veszít azzal, ha most nem fogadja el Oroszo. stratégiai partneri ajánlatát... "

Ahhoz más vezeto kellNémetország élére, nema ruszofób Merkel, hanemSchroder típusu pragmatikus vezeto.
 
Igen, sajnos ez így van.
 
Meg Haider osztrák volt, amúgy minden stimmel :-)

De viccet félre téve, egy orosz-német egymásra találás nagyon jó lenne a mi szempontunkból nézve. Hiszen a két ország közti kapcsot Közép-Európának hívják.
Szerintem ezt a német-orosz egymásra találást az USA és a többi nyugati ország minden áron megpróbálja megakadályozni. Azért valljuk be, a nagy nyugati demokraták rettegnek egy erős Németországtól és rettegnek egy erős Oroszországtól is.
 
Azért valljuk be, a nagy nyugati demokraták rettegnek egy erős Németországtól és rettegnek egy erős Oroszországtól is.
90-ben is csak Moszkváig futottak az angolok meg a franciák, hogy megakadályozzák a német egyesülést. Persze nem tudták.
 
A Nyugat által megvalósítani kívánt terv Oroszország megsemmisítését vetíti előre. A cél eléréséhez pedig különböző szélsőséges csoportokat használnak fel, akiket pénzügyileg és fegyverekkel is támogatnak.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_26/Az-orosz-ellenes-front-megalakult-liberalisok-es-nacik-9865/
 
Status
Not open for further replies.