Van egy amerikai világcég, amelyik valamivel több, mint 100 gázturbinás erőművi blokkot adott el Irakban, ezzel óriási profitot realizált. De ez nem az ő saját üzleti hőstette, hanem az amerikai kormány piacteremtő folyamatának része, melynek fontos eleme, hogy ezután a piacteremtő háborúban részt vevő hadseregből kialkudott hányadnak a leszerelést követően az adott cégnél állást kell garantálni, illetve, hogy a hadiipari megrendeléseknél a meghatározott árszinten kell számítani a szerződéseket.
Na most, ez egy amerikai világcég konkrét esete, de az összes nagyobb amerikai cég, mely komoly részvényesi körrel is rendelkezik és lényegében a hátán viszi a mindenkori elnöki adminisztrációt, (teljesen mindegy, hogy végül demokrata, vagy republikánus, fekete vagy fehér a vezető), ugyanígy jár el, ha további piacra van szüksége.
A világ csendőre frázis annyiban fals kifejezés az USA-t illetően, hogy ők nem csendőrök, csak az a bizonyos erősebb kutya. Az egész világ egy nagy zsibvásár és az ad el Plima cipőt, meg gásprétet, meg elemaragasztót, akinek a legnagyobb a hangja, legerősebb az ökle.
A színes forradalmak, meg mindenféle tavaszok egy kb a Szaddam-rezsim bedöntésével indított piacteremtő folyamat jó előre eltervezett lépései. Az a baj, hogy a fent említett piaci szereplők profitéhsége kb 2001-2003 között már elért egy olyan értéket, hogy csak ezekkel a brutális lépésekkel lehet a korábban könnyebben elért és azóta is rendületlenül elvárt profitnövelést fenntartani. Már a 2000-es évek előtt nem sokkal mondogatták közgazdászok, hogy alig pár százalékért is vért kell izzadni.
Nos, a Bush adminisztráció megmutatta, hogy nem izzadni kell, hanem ontani és akkor jönni fognak a számok. Az a baj, hogy ez a texasi lépés elég otrombára sikeredett, mivel csak rövid távon hozta a számokat, de hosszú távon már vitte is. Bár ez utóbbi pénzmag közvetlenül a hadiiparhoz vándorolt, aki meg visszafizet az államkasszába, ezzel úgy fest, feltalálták a perpetum mobile-t, csakhogy ez nem így van, (többek közt) ezért is kell nyomtatni a pénzt a FED-nek rendületlenül.
A fentebb említett színes forradalmak során megbuktatott államfők sajátos azonossága, hogy autoriter, paranoid, cezaromán, nárcisztikus diktátorok, akikért odahaza se nagyon kár, azaz könnyű ellenük tömegbázist hergelni, lehet mire balhét alapozni, lehet nullázni a gazdaságot, lehet teremteni a piacot.
A fenti személyiségprofil ráillik a jelen magyar valóságra is, azonban az USA korántsem önzetlen támogatásának lényegi része, hogy a megdöntött államstruktúrák helyén egy kizárólag USA-barát hatalom születhessen meg. Ezzel durván legyalulva az addigi orosz gazdasági kapcsolatokat. És persze a francia és német elképzeléseket is. Ez nem más, mint brutális vadkapitalizmus, mely egyben oka annak, ami most Ukrajnában, Oroszország közvetlen szomszédságában folyik. (Érdekes adalék, hogy az elűzött Janukovics villájában talált mérhetetlenül gusztustalan giccshalom láttán a nyugati sajtó, köztük a magyar is "szörnyülködve" számolt be arról, milyen elképesztő gazdagságban élt a diktátor, miközben a nép éhezett! Ezek a panelfrázisok Szaddam és Kadhafi idejéből valók, Janukovics ugyanis oligarcha volt, egy maffiózó, de nem diktátor!)
Oroszország sok milliárd dollárnyi szerződéstől esett el, mióta bedőlt Kadhafi rendszere, vagy megsemmisült Szíria, háború dúl Ukrajna keleti felében.
Az Egyesült Államok ugyanis egész egyszerűen nem engedheti meg magának azt, hogy egy államstruktúrát úgy döntsön be, hogy ott az oroszok, vagy a kínaiak továbbra is labdába rúghassanak, mert így értelme sincs az egésznek.
Az USA konkurenciát nem tűrő profithajhászása miatt jutottunk el ide.
Teoretikus felvetés: Ha az EU és Oroszország a 2013 nyaráig tapasztalható ütemben közeledett volna egymáshoz, vajon az ukrán EU közeledés ugyanígy indokolt lett volna? Értsd: Ha az oroszok és az EU ténylegesen egymásra talál, vajon nem Oroszország hátán jutott volna be Ukrajna a hőn áhított nyugati piacra? Ja, hogy ebben a mesében nem szerepel az Egyesült Államok?
)
