Eredetileg karácsonyi parádé volt NYCben, jövőre lesz százéves. 1942-44 között szünetelt, mert kellett a helium meg a gumi stb a háborúhoz.Azt hiszem Philadelphiában volt az első ilyen hakni.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Eredetileg karácsonyi parádé volt NYCben, jövőre lesz százéves. 1942-44 között szünetelt, mert kellett a helium meg a gumi stb a háborúhoz.Azt hiszem Philadelphiában volt az első ilyen hakni.
Talán esetleg ne kepekbol akarjatok okoskodni, hanem pl vegignezed a tucatnyi teljes streamet a praderol YTon, es akkor kiderul, szinte teljesen fekete egyetemek is vonultak...
Te nem hallottál még a Macy's Thanksgiving Parade hagyományról...?
Hat így különösen röhejes az a mellény, amivel osztod itt rendszeresen az észt Amerikáról...
Whoops!
This page doesn’t exist or can’t be found.
Ez gyors volt.
Ez egy érdekes iromány, érdemes végigmenni rajta.Why America Abandoned the Greatest Economy in History
Was the country’s turn toward free-market fundamentalism driven by race, class, or something else? Yes.www.theatlantic.com
A 24. hu a cikk utolsó mondatával öntökön lőtte magát.
Eklatáns példa,Dél-Afrikában a néger kvóta,és hipp-hopp máris a tönk szélén vannak. De egy kicsit vissza menve ott van Rhodesia példája.A 24. hu a cikk utolsó mondatával öntökön lőtte magát.
Írják, hogy:
"És erre hogy reagált Musk? A milliárdos november 22-én egy, a témától teljesen független cikk, a „Három módszer, hogy a munkahelyünk igazságosabb legyen” című, alapvetően a sokszínűséget hirdető (értsd bevallottan a „túl fehér” munkahelyek és munkahelyi kultúra ellen küzdő – a szerk.) írás alá annyit kommentelt, hogy nagyon rasszista cikk a Forbstol."
Teljes mértéken igaz!
Az, hogy a 24 szerint alapvetően csak a sokszínűséget hirdette a firkász fekete csaj a "tudományos" cikkében, az egy ordas nagy ferdítés. Ti. egy az egyben a fehérek ellen agitált az egész firkálmányában. Mi ez ha nem szintiszta rasszizmus? Vagy a fehér az már nem is rasszizmus? Már nem is része a fehér ember a rasszoknak? S ha igen, az ellene indított támadás mi a nagyérdemű 24 tagsága szerint?
Az, hogy a 24-esek ehhez a legyünk sokszínűek, de ha lehet úgy, hogy a fehéreket kicsesszül, vagy elnyomjuk, állva és sikongva tapsikálnak az az ő gonoszságuk bizonyítéka. De hogy a normális embernek, aki ezt a cikket elolvassa belehetne adni azt, hogy ez csak egy alapvetően sokszínűséget hirdető írás, az több mint kétséges. Nagy a romlás, de egyre több értéke embernek nyílik ki a szeme.
Azonban ha az USA-ban ezen eszmék megerősödnek, az kb. az eddig fennálló minőségének a drasztikus romását fogja hozni Ti. az egyes álláshelyeket nem képesség és tudás alapján fogják betöltetni, hanem bőrszín alapján. Az pedig egy cégnek sem tesz jót, sőt az állami szerveknek sem. Gondoljunk bele, mi lesz ha a hadsereget egy csomó identitászavaros gyenge idegzetű személlyel töltik fel. Hogy fognak azok helyt állni egy Donbasz típusú fronton?
Vagy annyira biztosak az ottani fejesek, hogy az MI megoldja az alkalmazottak tudásának hiányát is? Nem lesz szükségük már konkrét alkotó és fenntartó szakikra?
Valószínű, hogy az USA azért meri megengedni ezt a színesítési luxust, mert bízik a nagy MI átállásban, amiben megint ő lesz az élen. De mi van ha nem jön össze és marad a sok színesített munkahely, ahol semmit sem fognak termelni.
Na mindegy is. Majd meglátjuk.
But Kennedy was assassinated in June that year, and the political path he represented died with him. That November, Nixon, a Republican, narrowly won the White House. In the process, he reached the same conclusion that Kennedy had: The Democrats had lost touch with the working class, leaving millions of voters up for grabs. In the 1972 election, Nixon portrayed his opponent, George McGovern, as the candidate of the “three A’s”—acid, abortion, and amnesty (the latter referring to draft dodgers). He went after Democrats for being soft on crime and unpatriotic. On Election Day, he won the largest landslide since Franklin D. Roosevelt in 1936. For Leonhardt, that was the moment when the New Deal coalition shattered. From then on, as the Democratic Party continued to reflect the views of college graduates and professionals, it would lose more and more working-class voters.
McGhee’s and Leonhardt’s accounts might appear to be in tension, echoing the “race versus class” debate that followed Trump’s victory in 2016. In fact, they’re complementary. As the economist Thomas Piketty has shown, since the’60s, left-leaning parties in most Western countries, not just the U.S., have become dominated by college-educated voters and lost working-class support. But nowhere in Europe was the backlash quite as immediate and intense as it was in the U.S. A major difference, of course, is the country’s unique racial history.
The 1972 election might have fractured the Democratic coalition, but that still doesn’t explain the rise of free-market conservatism. The new Republican majority did not arrive with a radical economic agenda. Nixon combined social conservatism with a version of New Deal economics. His administration increased funding for Social Security and food stamps, raised the capital-gains tax, and created the Environmental Protection Agency. Meanwhile, laissez-faire economics remained unpopular. Polls from the ’70s found that most Republicans believed that taxes and benefits should remain at present levels, and anti-tax ballot initiatives failed in several states by wide margins. Even Reagan largely avoided talking about tax cuts during his failed 1976 presidential campaign. The story of America’s economic pivot still has a missing piece.]
According to the economic historian Gary Gerstle’s 2022 book, The Rise and Fall of the Neoliberal Order, that piece is the severe economic crisis of the mid-’70s. The 1973 Arab oil embargo sent inflation spiraling out of control. Not long afterward, the economy plunged into recession. Median family income was significantly lower in 1979 than it had been at the beginning of the decade, adjusting for inflation. “These changing economic circumstances, coming on the heels of the divisions over race and Vietnam, broke apart the New Deal order,” Gerstle writes. (Leonhardt also discusses the economic shocks of the ’70s, but they play a less central role in his analysis.)
Free-market ideas had been circulating among a small cadre of academics and business leaders for decades—most notably the University of Chicago economist Milton Friedman. The ’70s crisis provided a perfect opening to translate them into public policy, and Reagan was the perfect messenger. “Government is not the solution to our problem,” he declared in his 1981 inaugural address. “Government is the problem.”
Part of Reagan’s genius was that the message meant different things to different constituencies. For southern whites, government was forcing school desegregation. For the religious right, government was licensing abortion and preventing prayer in schools. And for working-class voters who bought Reagan’s pitch, a bloated federal government was behind their plummeting economic fortunes. At the same time, Reagan’s message tapped into genuine shortcomings with the economic status quo. The Johnson administration’s heavy spending had helped ignite inflation, and Nixon’s attempt at price controls had failed to quell it. The generous contracts won by auto unions made it hard for American manufacturers to compete with nonunionized Japanese ones. After a decade of pain, most Americans now favored cutting taxes. The public was ready for something different.
[Eric Posner: Milton Friedman was wrong]
They got it. The top marginal income-tax rate was 70 percent when Reagan took office and 28 percent when he left. Union membership shriveled. Deregulation led to an explosion of the financial sector, and Reagan’s Supreme Court appointments set the stage for decades of consequential pro-business rulings. None of this, Gerstle argues, was preordained. The political tumult of the ’60s helped crack the Democrats’ electoral coalition, but it took the unusual confluence of a major economic crisis and a talented political communicator to create a new consensus. By the ’90s, Democrats had accommodated themselves to the core tenets of the Reagan revolution. President Bill Clinton further deregulated the financial sector, pushed through the North American Free Trade Agreement, and signed a bill designed to “end welfare as we know it.” Echoing Reagan, in his 1996 State of the Union address, Clinton conceded: “The era of big government is over.”
Today, we seem to be living through another inflection point in American politics—one that in some ways resembles the ’60s and ’70s. Then and now, previously durable coalitions collapsed, new issues surged to the fore, and policies once considered radical became mainstream. Political leaders in both parties no longer feel the same need to bow at the altar of free markets and small government. But, also like the ’70s, the current moment is defined by a sense of unresolved contestation. Although many old ideas have lost their hold, they have yet to be replaced by a new economic consensus. The old order is crumbling, but a new one has yet to be born.
The Biden administration and its allies are trying to change that. Since taking office, President Joe Biden has pursued an ambitious policy agenda designed to transform the U.S. economy and taken overt shots at Reagan’s legacy. “Milton Friedman isn’t running the show anymore,” Biden quipped in 2020. Yet an economic paradigm is only as strong as the political coalition that backs it. Unlike Nixon, Biden has not figured out how to cleave apart his opponents’ coalition. And unlike Reagan, he hasn’t hit upon the kind of grand political narrative needed to forge a new one. Current polling suggests that he may struggle to win reelection.
[Franklin Foer: The new Washington consensus]
Meanwhile, the Republican Party struggles to muster any coherent economic agenda. A handful of Republican senators, including J. D. Vance, Marco Rubio, and Josh Hawley, have embraced economic populism to some degree, but they remain a minority within their party.
The path out of our chaotic present to a new political-economic consensus is hard to imagine. But that has always been true of moments of transition. In the early ’70s, no one could have predicted that a combination of social upheaval, economic crisis, and political talent was about to usher in a brand-new economic era. Perhaps the same is true today. The Reagan revolution is never coming back. Neither is the New Deal order that came before it. Whatever comes next will be something new.
Al Bandy azt a csinos tékozló feleséget, Peggyt nem engedhette meg magának, nélküle tök jól el lett volna, mint cipőbolti eladó.Még a Reagan- és Clinton-korszakban is magasabb volt az átlagamerikai életszínvonala, mint ma.
Al Bundy (Rém Rendes Családban) 5,8 dolláros órabérben dolgozott, a korabeli minimálbér az államában 4,25 dollár volt. Geekek kiszámolták, a korabeli árak mellett igazából reális hogyha nem is konkrétan a sorozatban szereplőt, de egy saját házat megengedhetett magának, csak a hiteltörlesztés miatt kellett spórolnia:
A USA-ben a 70-es évek óta stagnál a bérek reálértéke, míg bizonyos dolgok, mint az ingatlan árak vagy az egyetemi tandíjak nagyon elszálltak, annyira, hogy sok ember annyira irreálisnak gondolja a 30-40 évvel ezelőtt életszinvonalat, hogy azt hiszi, csak a sitcomban volt lehetséges, hogy a cipőbolti eladónak saját emeletes háza legyen (3 hálószobával és 2 fürdőszobával, ahogy az amcsik számolnak), mégpedig úgy, hogy a felesége nem is dolgozik... Talán így is enyhén irreális, de nem annyira, mint ma hiszik.
Emlékezzünk csak vissza, hogy is kezdődött mindig a sorozat: Al ül a kanapén és osztogatja mindenkinek a pénzt. Kap a lánya, a fia, az asszony és végül még a kutya is.Még a Reagan- és Clinton-korszakban is magasabb volt az átlagamerikai életszínvonala, mint ma.
Al Bundy (Rém Rendes Családban) 5,8 dolláros órabérben dolgozott, a korabeli minimálbér az államában 4,25 dollár volt. Geekek kiszámolták, a korabeli árak mellett igazából reális hogyha nem is konkrétan a sorozatban szereplőt, de egy saját házat megengedhetett magának, csak a hiteltörlesztés miatt kellett spórolnia:
A USA-ben a 70-es évek óta stagnál a bérek reálértéke, míg bizonyos dolgok, mint az ingatlan árak vagy az egyetemi tandíjak nagyon elszálltak, annyira, hogy sok ember annyira irreálisnak gondolja a 30-40 évvel ezelőtt életszinvonalat, hogy azt hiszi, csak a sitcomban volt lehetséges, hogy a cipőbolti eladónak saját emeletes háza legyen (3 hálószobával és 2 fürdőszobával, ahogy az amcsik számolnak), mégpedig úgy, hogy a felesége nem is dolgozik... Talán így is enyhén irreális, de nem annyira, mint ma hiszik.
Mondjuk az eros tevedes, hogy a Reagan miatt lett volna, sokkal inkabb o verte szet pont azt a stabil, szakszervezeti stb rendszert, amelyikben az Al Bundy is hazat vett stb.Emlékezzünk csak vissza, hogy is kezdődött mindig a sorozat: Al ül a kanapén és osztogatja mindenkinek a pénzt. Kap a lánya, a fia, az asszony és végül még a kutya is.