Akkor lassuk ahogy tortent...
1917 februárjában Oroszországban
megdőlt a cári rendszer, és ideiglenes kormány alakult. A dél-kaukázusi kormányzóságokban létrejött a Kaukázusontúli Különleges Bizottság, amely egy ideig elismerte a pétervári kormányt, azonban a
breszt-litovszki béke aláírása után, amely visszaszolgáltatta Törökországnak az orosz hadsereg által megszállt területeket, kikiáltották a
Kaukázusontúli Föderációt. A török hadsereg előrenyomulása és a nemzetiségi feszültségek miatt új állam nagyjából egy hónappal később, 1918 májusában felbomlott: május 26-án Grúzia, a következő napon pedig Azerbajdzsán is bejelentette függetlenségét. Május 28-án az Örmény Nemzeti Tanács (amely még 1917 októberében alakult meg
Tifliszben) is kikiáltotta Örményország függetlenségét. Az új köztársaság fegyveres erői közben, bár helyenként elkeseredetten védekeztek, közben folyamatosan visszavonultak az előrenyomuló török hadsereg elől. A kormány június 4-én kénytelen volt megkötni Törökországgal a
batumi békét, amelyben hatalmas területeket engedett át a törököknek.
A sèvres-i szerződés által előírt örmény-török határ
Az örmények és a grúzok korábban közös erőfeszítéssel védekeztek a törökök ellen. Ennek során még júniusban a 70%-ban örmények lakta
Lori tartományba grúz katonák vonultak be.
[51] A fegyverszünet és a török erők visszavonása után a grúzok továbbra is maradtak, és
Irakli Cereteli grúz politikus kijelentette, hogy a loriak nagyobb biztonságban lennének a törökök elől Grúziában. Tbiliszi konferenciát javasolt a kérdés rendezésére, amin az örmények nem voltak hajlandóak részt venni. Októberben a
mudroszi fegyverletételt követően a törökök kivonultak a térségből, és helyüket örmények vették át. Hamarosan súrlódások kezdődtek a grúz és örmény katonák között, amely decemberre nyílt
összecsapásokká fajult. A konfliktust december 31-én rendezték brit közvetítésre; Lori közös grúz-örmény ellenőrzés alá került.
A török hadsereg elől menekülő karszi civilek
A köztársaság a kezdetektől fogva ellenséges volt keleti szomszédjával, a szintén akkor megalakuló Azerbajdzsánnal. A két nép között évszázadokra visszanyúló etnikai, vallási, kulturális konfliktusok álltak fenn, amit tovább fokozott, hogy az azeriek szövetségesi kapcsolatokat ápoltak a törökökkel. Azerbajdzsán igényt tartott szinte az egész Örményországra (a régi orosz jelizavetpoli, jereváni, karszi és batumi kormányzóságokra).
[52] A diplomáciai erőfeszítések a brit közvetítési próbálkozások csődöt mondtak, és a két ország között fegyveres
villongások törtek ki, elsősorban
Nahicseván,
Karabah és
Szjunik térségében. Azerbajdzsán több alkalommal is megpróbálta annektálni ezeket a régiókat, de a helyi örmény lakosság rendszeresen fellázadt. 1919 májusában az örmények elfoglalták Nahicsevánt, de egy közös azeri-török hadművelet visszavonulásra késztette őket. A harcok egészen 1920 közepéig, a szovjethatalom létrejöttéig tartottak.
[53]
1920 augusztusában az
antant és Törökország megkötötte a
sèvres-i szerződést, amely jelentős kelet-anatóliai térségeket és fekete-tengeri kijáratot biztosított volna Örményországnak.
[54] A szerződést azonban
VI. Mehmed szultán nem írta alá, így nem emelkedett törvényerőre. A török kormányt pedig hamarosan megdöntötte
Kemál Atatürk Török Nemzeti Mozgalma, amely nem volt hajlandó elismerni a Törökország számára súlyosan hátrányos szerződést.
1920. szeptember 20-án török nacionalisták benyomultak
Szarikamis térségébe.
[55] Örményország válaszul 24-én hadat üzent Törökországnak és hadserege több helyen összecsapott a nacionalistákkal. Kemál Szovjet-Oroszországtól kért segítséget, és Moszkva pozitívan reagált: aranyat és fegyvert szállítottak a törököknek. Novemberre az örmények elvesztették
Alexandropolt és az ellenség hamarosan a főváros közelében járt. Fegyverszünetet kértek, de ekkor a szovjetek Azerbajdzsán felől (ahol 1920 nyarán szovjethatalom került uralomra) hátba támadták őket. Az
Ordzsonikidze által vezetett 11. hadsereg gyakorlatilag ellenállás nélkül haladt előre, és december 2-án átvették az ország kormányzását. Másnap a régi kormány külügyminisztere még aláírta a törökökkel az alexandropoli békét, amelyben lemondott a sèvres-i szerződés által biztosított kelet-anatóliai területekről.
[56]
A Jerevánba bevonuló
Vörös Hadsereg 1920-ban
Örményországban bevezették a szovjethatalmat, cserébe Moszkva garantálta megmaradt területeit a török támadásokkal szemben. December 5-én megérkezett Jerevánba a (főleg azerbajdzsáni örményekből álló) Forradalmi Bizottság, egy nappal később pedig a
Feliksz Dzserdzsinkij vezette
Cseka-különítmény is. A szovjet-török viszonyt az 1921-ben aláírt karszi szerződés rendezte, amelyben területcserére került sor a két ország között.
Adzsaria Grúziához került, az örmények viszont elvesztették
Karsz és
Szurmalu tartományokat (velük együtt szent hegyüket, az
Ararátot és Anit, az ősi fővárost). 1922-ben megalakult az
Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság, amely a Kaukázusontúli Szocialista Szövetségi Szovjet Köztársaság részeként csatlakozott a Szovjetunióhoz