[BIZTPOL] Kína

Ennek ellenére, ahogy azt Marx és Engels megjósolta, elkerülhetetlen a szocializmus győzelme a kapitalizmus felett, de ez egy hosszú történelmi folyamat lesz.

Akkor az egész világ india szintjén lesz és így fog élni a népek 70 százaléka

egy-muholdkep-mutatott-ra-arra-hogy-mekkora-technologiai-kulonbsegek-vannak-india-regioiban_1.jpg
 
Ezt a részét én sem értettem teljesen, hisz ők is kapitalisták. Nem tudom minek erőltetik még ezt a Marx és Engels dolgot, az a hosszú történelmi folyamat már lejátszódott és fordítva történt a dolog, a kapitalizmus aratott győzelmet a kommunizmus felett.

Az világos, hogy ők totális kontrollt akarnak és ehhez diktatúra kell, de visszanyúlhatnának akár a korábbi kínai rendszerhez is, az is diktatúra volt és a sajátjuk, nem valami nyugatról exportált és azóta csúfosan megbukott ideológia.
 
Mert a régi rendszert nem nagyon restaurálhatják, mivel a kínai kommunista párt főleg arra építette a legitimációját, hogy felszabadította az országot a gonosz-korrupt-inkompetens-kollaboráns-stb mandarinok alól. Ők is egy útkeresés közepén tartanak és ahogy látom egy amolyan húzd meg, ereszd meg játék zajlik a színfalak mögött.
Pl. felhúztak Konfuciusznak egy szobrot a Tiananman téren, de aztán gyorsan lebontották.
U47P5029T2D355702F28DT20110113084932.jpg

http://english.sina.com/life/2011/0113/355702.html
https://www.reuters.com/article/us-...vanishes-from-tiananmen-idUSTRE73L0Y420110422
Volt aki akarta és kiharcolta, de voltak akiknek szúrta a szemét és többen lehettek, meg befolyásosabbak és lebontatták.
 
  • Tetszik
Reactions: KoviUbi

Ugyan már, a korabeli kommunista diktatúrák mind az erőszakkal legitimálták a hatalmukat, nem a "felszabadítással". Ha hálálkodtak is a parasztok a régi urak elűzéséért azt azért tették mert kötelező volt, de közben nagyon jól tudták, hogy a komisszár ugyanúgy vagy még jobban meghajtja őket a kolhozban, mint a földesúr a birtokon. Azért azt biztos látják, hogy rajtuk kívül csak néhány kommunista állam maradt és azok olyanok is. Meg azt is biztos tudják, hogy az ő fejlődésük is a kapitalizmuson alapszik.

Szerintem a párt nem akar váltani mert most jól megy nekik és ezért nincs rajtuk nyomás. A nép meg azt teszi amit ők akarnak, diktatúrában nincs visszabeszélés, a Konfuciusz alapú diktatúrát ugyanúgy tűrnék mint a Marx alapú diktatúrát, sőt annak a külsőségei még lehet közelebb is állnának a szívükhöz mint a vörös lobogók meg csillagok.
 
Ugyan már, a korabeli kommunista diktatúrák mind az erőszakkal legitimálták a hatalmukat, nem a "felszabadítással".
Annyiban azért van külömbség, hogy míg Kelet-európába a kommunizmus szovjet tankokkal jött, addig Kínába ők maguk nyertek meg egy polgárháborút és ezt még megfejelték azzal, hogy a japánok ellen is harcoltak. Az ötvenes években mindenképpen megvolt minden legitimációjuk erőszak nélkül is. A dolgok Mao grandiózus Nagy Ugrás projektjeivel kezdtek elromlani, viszont Denggel az életszinvonal megint emelkedni kezdett.
Nagyon úgy tűnik, hogy a szingapúri modellt másolják, csak a látszat kedvéért megmaradtak az eredeti elnevezésnél.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Annyiban azért van külömbség, hogy míg Kelet-európába a kommunizmus szovjet tankokkal jött, addig Kínába ők maguk nyertek meg egy polgárháborút és ezt még megfejelték azzal, hogy a japánok ellen is harcoltak. Az ötvenes években mindenképpen megvolt minden legitimációjuk erőszak nélkül is. A dolgok Mao grandiózus Nagy Ugrás projektjeivel kezdtek elromlani, viszont Denggel az életszinvonal megint emelkedni kezdett.
Nagyon úgy tűnik, hogy a szingapúri modellt másolják, csak a látszat kedvéért megmaradtak az eredeti elnevezésnél.

Khmmm,de azért mi is exportáltunk demokráciat szovjetföldre,német szövetségben előtte.
 
Annyiban azért van külömbség, hogy míg Kelet-európába a kommunizmus szovjet tankokkal jött, addig Kínába ők maguk nyertek meg egy polgárháborút és ezt még megfejelték azzal, hogy a japánok ellen is harcoltak. Az ötvenes években mindenképpen megvolt minden legitimációjuk erőszak nélkül is. A dolgok Mao grandiózus Nagy Ugrás projektjeivel kezdtek elromlani, viszont Denggel az életszinvonal megint emelkedni kezdett.
Nagyon úgy tűnik, hogy a szingapúri modellt másolják, csak a látszat kedvéért megmaradtak az eredeti elnevezésnél.
Nem szingapúri a modell, hanem magyar - csak működik.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Nem szingapúri a modell, hanem magyar - csak működik.
Hajjajj. Igen, a nyolcvanas években járt kínai delegáció Magyarországon, hogy tanúlmányozzák a magyar modellt. De ha engem kérdezel, szépen visszasüppedtek a konfucianista berendezkedésbe, még ha szégyellik is ezt bevallani maguknak.
 
Lehet, hogy pont azért működik, mert azt átvették, ami a hagyományaiknak megfelel, a többit meg kiszabták.;) (Amikor Indira Gandhi a népességrobbanásra kitalálta azt, hogy a férfiak köttessék el magukat, az indiai férfiak véres zavargásokkal kényszerítették ki a rendelet visszavonását. Mellesleg, az egyke modell Kínában is befuccsolt. Mindkét helyen teljesen ellentétes volt az intézkedés az addigi családmodellel, kulturális szokásokkal, a hagyománnyal.)
 
Kínában nem fuccsolt be. Sőt! Túlságosan is jól sikerütl. Most azon paráznak, hogy öregszik a társadalmuk és nem tudják, hogyan kéne ösztönözzék a születésszámot.
 
Befuccsolt, mert arra nem gondoltak a nagyon okosok, hogy a kínai hagyományok szerint a fiú gyermek értékesebbnek számít a lánynál, ezért amikor csak egy gyereke lehetett egy párnak, beleavatkoztak a természetnek az ő rendjébe: ennek eredményeképpen 30 millióval több nőtlen férfi van, mint hajadon, akivel összebútorozhatna.
 
A cél az volt, hogy kezelhető mértékűre csökkenjen a népesség növekedése. 2013-ban,ha jól emlékszem1360 millióra csak évi 10 millióval nőtt a népességük, ami az előző évtizedek trendjéhez képest örvendetes.