Ezekből az okokból kifolyólag az US haderő is "teljesen véletlenül" intézett 45 perces légitámadást a teljesen kivéreztetett évek óta körülzárt (és akkor már az ISIS által ketté is vágott) Deir-ez-Zor ellen, majd közvetlenül utána "egészen véletlenül" az ISIS hatalmas támadást indított, hátha most sikerül bevenni. Igaz ? Aztán az us MEGINT "egészen véletlenül" lőtte ki később sebészeti pontossággal a pillérét az Al-Bukamal-i hídnak, igaz ? NEEEM azért mert később be akartak menni a kelet-szíriai olajmezőkre, ahol most is bent vannak ? Ugye ? Hátha kitör a szír háború annyira, hogy bevonulhatnak Szíriába megszállni (a többi pribékkel együtt, ugye ????)
Sorolhatnám még vég nélkül a mocskosságokat, van bőven a díszes csapat "számláján" ! (UK meg a többi "díszpinty" akik már korábban a fél világot felégették - többször is !!! Ugye hogy ugye ? (nem is tudom miért fegyverkezik ész nélkül a világ ? tán csak nem az emberi farkasoktól félnek ???)
Egyáltalán NEEM értek veled egyet ! Ebben nem is fogok! "Kikotyogták" azt is, hogy mikor szállt fel PERCRE PONTOSAN görögből és szaudiból a két AVACS amelyik a műveletet irányította ! NEM jól tudom a sztorit ? Tényleg ? Na ne röhögtess !
Akkor miért is szállt rám az akció napjától egy Cyber hadosztály a netemre ? Gyakorlatilag mindent bevetettek. Túlterhelés, zavarás, átirányítás hegyek ! Csak nem zavarta őket, hogy tudom az igazat ?


Mint a Veterán egyik főnöke, akinek a háza fölé beállt 25m magasan egy UH60 két nyitott ajtóval két töltött géppuskával és 20 percig köröznek a ház felett, az is csak "véletlen" volt igaz ???




(láttam a felvételt VÉGIG mert felvették az egészet !


) Na hagyjuk rizsát, az US NAVY sokszor küld házak fölé állig felfegyverzett járőrhelikoptert költöztetni, ez náluk egy rutin eljárás !



Kellett egy sztori a népnek amit megtesznek, azt linkelted te is. (ez volt a terelés utána) Ezt minden disznóság alkalmával megcsinálják.


Tudod te is, de hinni akarod hogy igaz a maszlag amit nyilvánosan beadnak. Pedig nem...



Más gépek valóban repültek a törököknél, hogy ne legyen gyanús, a "szokásosan", saját terület felett, csak a két lopakodva támadó gépet dugdosták. Ez volt az akció lényege, különben nem sikerült volna. Az oroszok is vigyáztak (radaron) a saját gépekre, de ezt nem gondolták hogy meg merik velük csinálni. (utána hozták a tengerre a nagy hatótávolságú radaros légvédelmi hajót - "véletlenül" ??? Óóó... hát persze...

)
TE azt gondolhatsz amit akarsz ! Meg mások is !

Ên viszont abban sem voltam biztos azokban a napokban, hogy jön-e értem egy kommandó. Most így utólag már könnyebb róla beszélni, de akkor nagyon meleg volt a pite !


A neten is fizetett proxikra kellett átmennem, mert másképp lehetetlen volt használom. Azóta tudom milyen az amikor egy Cyber hadosztály támad.