Amit itt leírtál, az bennem is megfogalmazódott sokkal régebben, és nem a mostani palesztin-izraeli ellentét miatt. Mivel személyes érintettségem is van, én egy konkrétabb eseménysort hoznék példának.
Az apukám zsidó volt, és a magyarországi zsidó törvények és a fasizmus térhódítása miatt az 1930-as évek végén Herzl Tivadar törekvéseivel egyetértve megpróbált a mai Izrael területére kiszökni. Nem sikerült, a Balkánon elkapták és visszatoloncolták. És elgondolkodtam azon, és ma is úgy látom, hogy egy kialakult geopolitikai és földrajzi helyzetben öngyilkos vállalkozás megbontani egy új állam megalapításával a kialakult helyzetet. Mert ez bizonyos értelemben egy népvándorlási effektus, s ahogy egykor a népvándorlás is, dominóhatással megmozgatja a szomszédos népeket is. Ezt súlyosbítja egy népességgyarapodás, kulturális-civilizációs különbségek.
(Zárójelben a tévedések elkerülésére: én nem vagyok zsidó!)
A másik állításod is aláírom. Az itteni zsidó hitközség elnökének a fiai kivándoroltak Izraelbe. (Egyébként Ukrajnából települtek át Magyarországra, magyar anyanyelvű zsidók voltak, szerintem a felesége nem zsidó származású. Nekem Robert C. Castel is gyanús, hogy erős bekeveredés "gyümölcse" lehet, a fenotípusa egyáltalán nem vall zsidóra. De illetlenség lenne megkérdezni.) Mikor elmesélte a hitközség elnöke, nekem is az volt az ösztönös (zsigeri) reakcióm, hogy milyen élet lehet állandó fenyegetettségben élni. Tamási Áron szavai intenek erre: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Én nem tudnám otthonnak érezni azt a földet, ahol állandóan védekezni kell, tartani a terrortól, a külső támadástól. Szóval nem egyszerű Izrael helyzete, és a jövő, ahogy írtad, nem kecsegtet ragyogó kilátásokkal számukra.
