A Fidesz-nek az európai néppárti frakcióban maradva kell szolgálnia az EU és Oroszország jövőbeni összefogását!
Nem tudom, mennyire vagy jártas a muszlim világban, szerintem semennyire. Az iszlám oroszország területére is csak beesett. És ez meglátszik a helyi jog, az uralkodoó jog és a vallásjog hármasságában látható érdekességekre. Szóval, az oroszországi muszlimok nagyobb hányadban tartják meg az iszlám előttin szokásaikat, mint hinnéd. Bizony, szívesen fogyasztanak alkoholt és egyéb apróságok, mint a törzsi hagyományok iszlám fölé helyezése. Csak érdekesség, hogy a csecseneknek is kétharmada muszlim, egyharmada ortodox keresztény, hisz az iszlámot csak az 1700 évek elején vették fel, amikor a hegyekből a völgyekbe költözve gyalog kecskepásztorokból lovas néppé váltak. Szóval, ott nagyon ritka az ortodox iszlám, és a muszlimok többsége kiveti őket.
Kizárják-e vagy sem a
Fideszt az
Európai Unió parlamentjének néppárti frakciójából? Jó ideje ez a téma uralja a magyarországi ellenzéki megnyilatkozásokat. A nyugat-európai politikusok szintén növekvő számban nyilvánítanak véleményt az ügyről, ami miatt idővel a magyar kormánypárt megmondó emberei és médiumai is feladták az addig rájuk parancsolt némasági fogadalmat. Sőt, maga
Orbán Viktor is megszólalásra kényszerült. Az adok-kapok nyomán számos külföldi médium kezdett foglalkozni akár karikatúrákkal is kombinált elemzésekben a magyar kormányfő egységbontó, az úgymond az európai értékeket negligáló szerepével. A
The Economist rajzán például
Manfred Weber, a
Fidesz pártcsaládja, az
Európai Néppárt frakcióvezetője bevizelt kutyaként dobja ki
Orbánt a közös sátorból. Mindazonáltal, a már-már hisztérikus helyzetben mintha senki nem foglalkozna a kérdések kérdésével:
„Ebben a kisszerű tálalásban érdekli-e a tömegeket ez a téma annyira, hogy számottevően befolyásolja őket, amikor a májusban esedékes EU-parlamenti választáson voksolnak?”
Gyanítom, hogy aligha. Így aztán a szájkaratézás egyetlen tömeghatása az lehet, hogy a közemberek szemében tovább csökken az
Európai Unió tekintélye, tovább kuszálódnak a szervezeten belüli erővonalak, növekszik a belső bizalmatlanság és bizonytalanság. Persze, ne feledjük, ennek is lehetnek, sőt vannak haszonélvezői. Ám a szkanderezésnek erről a vetületéről végképp nem esik szó. A sajtó a belső pártcsatározások, a politikusok közötti rivalizálások kulisszatitkaira vadászik, s közülük el is csíp olykor egyet-kettőt. Ezek azonban inkább eltakarják, semmint felfedik a valódi tétet. Alig van esély arra, hogy a nyilvánosságban fölvetődjenek a valójában fontos, geopolitikai összefüggések.
Március 8-án, pénteken azonban napvilágot látott az olasz
Silvio Berlusconi által vezetett jobbközép
Hajrá Olaszország (FI) párt
közleménye. Eszerint
Berlusconitelefonon is megerősítette
Orbán Viktornak, hogy pártja nem szavazza meg a
Fidesz kizárását az
Európai Néppártból.
„Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni” – mondta állítólagos magyar kebelbarátjának a többek között
Il Caimano (kajmán), Il Cavaliere (lovag), a Daddy (papi), Il Nano (törpe) becenévvel illetett, az olaszországi miniszterelnöki posztot háromszor is betöltött politikus, aki ellen hamis elszámolások készítése, adócsalás, korrupció miatt számos hatósági eljárás folyt le és folyik jelenleg is. A reá kiszabott, egyetlen jogerős bírósági ítélet nyomán csupán hajlott korára tekintettel nem kellett börtönbe vonulnia. Úgyhogy akár a
„Madarat tolláról, embert barátjáról” mondással is előállhatnék mostan. Engedelmükkel azonban túllépnek ezen, és ha már szóba került a baráti viszony, akkor inkább azt a kérdést tenném fel:
„De kicsoda is magának Silvio Berlusconinak a még Orbánnál is tekintélyesebb (Hahaha! – mondják erre egyesek, de én erre oda sem figyelek.)barátja?”
Talált, süllyedt! Hát persze, hogy
Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő, aki akkor is tartotta
Berlusconival a kapcsolatot, amikor annak egyáltalán nem állt jól a szénája Olaszországban. Sőt, ha hihetünk
a szóbeszédnek, tréfálkozva oroszországi állampolgárságot és gazdasági miniszteri tárcát kínált neki egy vacsorán.
Berlusconiazzal viszonozta az iránta megnyilvánuló figyelmességet, hogy 2015 szeptemberében az Oroszország által visszacsatolt Krímbe látogatott, ahol aztán a híres
Massandra borospincében tett látogatás alkalmából az orosz elnök egy 90 ezer dollár értékűre becsült,
1775-ben palackozott bort bontatott ki számára.
Mindennek alapján, én nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy az olasz politikus az orosz államfőnek tett szívességet, amikor f elhívta
Orbánt. Még attól is eltekintett, hogy a
Fidesz vezetője időközben azzal a szélsőbaloldaliból lett szélsőjobboldali
Matteo Salvinival állt össze, aki
Berlusconi pártjának egyik olaszországi riválisát, az euroszkeptikus
Északi Ligát vezeti. Nem mellesleg éppen miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Itáliában. Amiként az
Index is beszámolt erről:
Berlusconi azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el a néppárti frakcióvezető kéréseit, vagyis a
Manfred Weber frakcióvezető által előterjesztett
ultimátumokat.
Minden jel arra utal, hogy a nyugati társadalomirányítási mechanizmusok némileg konvergálni fognak a mai oroszországi gyakorlattal. Ez a korábbi pártállami, ezen belül különösen a sztálinista berendezkedéshez képest – a mai nyugati, főleg Washingtonból és New Yorkból érkező, vagy onnan sugalmazott, olykor féktelen bírálatokkal ellentétben – a kapitalizmus viszonyai közepette szembetűnően nagyobb teret enged az egyénibb megoldásoknak, a regionális és a helyi érdekek érvényesülésének, a társadalmi vitáknak, a vezetők és a vezetettek közötti párbeszédnek, a vélemény- és sajtószabadságnak, a jogállami normáknak az ország 1990 és 2000 közötti kirablása, és az akkor tapasztalt végletes társadalmi káosz megakadályozása érdekében, a nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozással az állami beavatkozás lehetőségének fenntartása mellett.
Ráadásul
Moszkva elsősorban még mindig azzal van elfoglalva, hogy felszámolja a hanyatló Szovjetunió örökségét, még inkább az 1990-es évek liberális jelszavai alatti oroszországi pusztítása nyomán kialakult, katasztrofális helyzet következményeit.
Nagyszabású infrastrukturális és jóléti, egészségügyi, oktatási sportberuházásokat hajtott végre, s még nagyobbakat tervez. Rendkívüli összegeket áldoz a kultúrára. Mindennek részeként a muszlim lakosság további integrálását is igyekszik elérni. Erre azért is szükség van, hogy gyengítsék a külföldről irányított terrorista akciókra felkészítő csoportok befolyását. Növelni igyekszik befolyását a számára geopolitikai okokból fontos térségekben, elsősorban határai előterében.
Moszkvamegerősíti védelmi képességeit, s ezzel párhuzamosan elvégzi az ország és a népi tömegek felkészítését a sokat emlegetett civilizációk összecsapására. Mindehhez a putyini vezetésnek időt kellett és kell nyernie. Ehhez nagyon is jó szolgálatot tettek és tesznek számára mindazok, akik
Orbán Viktorhoz hasonlóan zavart keltettek az elmúlt években, az
Európai Unióban. Mert addig is magukkal voltak elfoglalva, nem pedig Oroszországgal...
A cél azonban csupán az időnyerés lehetett, nem pedig a teljes elzárkózás. A nyugat-európai politikusok hangzatos,
Moszkva elleni bírálatainak örve alatt mindig folyt a termelés az oroszországi német és francia gyárakban, ömlött be a nyugati alkatrész a közúti és vasúti járműgyártásba, óriási üzletek köttettek az északi földgáz- és kőolajkincs nyugati, köztük amerikai, óriásvállalatok közreműködésével történő kitermelésére. Szintén nyugati cégek bevonásával és technológiával fektetik a Balti-tenger medrébe az
Északi Áramlat 2 gázvezeték csőkígyóját, akár olyan országok területi vizein is áthaladva, amelyek rendre rosszallásukat fejezik ki a
Kreml politikájával kapcsolatban. És akkor még nem beszéltem az osztrákok számára gyümölcsöző gázelosztó-központ grandiózus fejlesztéséről, vagy az űripari, űrkutatási együttműködésről. Vagyis szó sincs arról, hogy a
Kreml célja magának az
Európai Uniónak és tagországainak teljes legyengítése lenne. Ellenkezőleg,
Moszkva – miközben önmagát jobb gazdasági helyzetbe igyekszik hozni – előkészíti, hogy akár a közeljövőben minden eddiginél szorosabb szövetségre lépjen
Brüsszellel.
Ebben a kettős játszmában vesz részt – akár tudtán kívül – Orbán Viktor, akit most Berlusconin keresztül figyelmeztethettek a korlátaira.
Amíg csak bakafántoskodásaival kötötte le brüsszeli és strasbourgi energiákat, az nagyon is rendben volt, mert Oroszország lélegzetvételhez jutott a Titánok harcára való felkészüléshez. Az azonban nem áll
Moszkva érdekében, hogy az USA-val máris zajló, a Kínával a jövőben várható küzdelemben, amelyben csak az
Európai Unióval összefogva állhat helyt, teljesen szétverjék az
EU, mint lehetséges gazdasági és politikai szövetséges intézményrendszerét, s a szétesésig meggyengítsék annak kohéziós erejét.
Putyin barátja is győzködi Orbánt